Forrás: Stop!

Szíria az annapolisi Közel-Kelet-konferencián kedden közölte: Izraelnek előbb ki kell vonulnia a megszállt területekről, az arab országok csak azután rendezik kapcsolatukat a zsidó állammal.

„Az Izraellel való kapcsolatok rendezésének (…) az átfogó béke eredményének kell lennie, nem pedig megelőznie azt” – szögezte le az annapolisi konferencia zárt ülésén Fejszál Mekdad szíriai külügyminiszter-helyettes.

„Hogy világosan és határozottan fogalmazzak: (a kapcsolatok rendezését) meg kell előznie az 1967-ben elfoglalt arab területekről való teljes izraeli kivonulásnak” – mondta a miniszterhelyettes a brit hírügynökség által ismertetett beszédében.

A magas rangú szíriai diplomata beszédének Szíria washingtoni nagykövetsége által közzétett szövege szerint Fejszál Mekdad hangsúlyozta: „az annapolisi konferencia kapcsán felmerült nézeteltérések ellenére Szíria reméli, hogy a találkozó kiindulópontot jelent az átfogó és igazságos békéhez a madridi konferencián felvetett minden tárgyalási témakörben”.

Az 1991-es madridi konferencián három területen – az izraeli-palesztin, az izraeli-libanoni és az izraeli-szíriai rendezés területén – kezdeményeztek tárgyalásokat.

A szíriai külügyminiszter-helyettes emlékeztetett, hogy Damaszkusz öt egymást követő kormánnyal folytatott sikertelenül tárgyalásokat, és az Izraellel folytatott tárgyalások hét évvel ezelőtt megszakadtak.

Comments are closed.