Népszabadság * Hajba Ferenc * 2007. november 27.
Különösen nagy kárt okozó csalással vádolja az ügyészség a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat elnökét, akinek közreműködésével sokan jogosulatlanul jutottak jelentős összegekhez a roma kárpótlás keretében.
A magyar és az osztrák kormány 2000-ben állapodott meg arról, hogy az Osztrák Megbékélési Alap egyszeri pénzjuttatásban részesíti azokat, akiket a náci uralom idején a mai Ausztria területére deportáltak, és kényszermunkára köteleztek. A roma kisebbségi önkormányzatnál a tanúknak az önkormányzat elnöke vagy helyettese jelenlétében nyilatkozniuk kellett, hogy a második világháború során az igénylőkkel együtt szenvedték el a kényszermunkát. Győrött a kisebbségi önkormányzat akkori elnökhelyettese – ma már az elnöke -, H. Attila előtt tették ezeket a nyilatkozatokat a tanúk. A vádirat szerint H. Attila és társai tudták, hogy jogosulatlanok nyújtottak be kérvényt. Sőt arra törekedtek, hogy minél több személytől gyűjtsenek össze igényt, a kiutalt összeg jelentős részét ugyanis visszakérték.
Az igénylők egy részét maguk kutatták fel és beszélték rá a kérelem beadására. Azokat az igénylőket, akik nem a megye területén laktak, győri lakcímre jelentették be. A tanúk között olyanokat is szerepeltettek, akik a második világháború idején csupán egy-két évesek voltak. H. Attila közreműködésével 204 millió forint kárpótlási öszszeget utalt ki az osztrák alap.

