Forrás: Stop!

George Bush amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt, akinek reményét fejezte ki, hogy folytatódni fog a párbeszéd Izrael és a palesztinok között az Egyesült Államok közvetítésével.

Bush a keddi annapolisi Közel-Kelet-konferencia előtt találkozott az izraeli kormányfővel. Az amerikai elnök az ovális irodában tartott megbeszélés után úgy nyilatkozott: optimista a közel-keleti béke esélyeit illetően.

Mind Bush, mind Olmert kifejezte: a békéről remélhetőleg megállapodást lehet végre kötni.

Az izraeli miniszterelnök azt mondta, a nemzetközi támogatás – Bush és feltehetően az arab országok részéről, amelyek beleegyeztek a konferencián való részvételbe – különösen fontos Izraelnek.

Olmert úgy fogalmazott, hogy a mostani alkalom eltérő a korábbiaktól a nagy számú résztvevő miatt. Reményét fejezte ki, hogy komoly tárgyalások kezdődnek Izrael és a palesztinok között. Utalt arra, hogy az annapolisi békekonferencia után várhatóan folytatódni fognak az egyeztetések. „Mi és a palesztinok közösen leülünk Jeruzsálemben és kidolgozunk valamit, ami nagyon jó lesz” – mondta.

Bush hétfőn ugyancsak külön találkozón Mahmúd Abbász palesztin elnököt is fogadja a Fehér Házban.

Közben Jasszer Abed Rabbo, a palesztin tárgyalóküldöttség vezető tanácsadója úgy tájékoztatott: elérhető közelségbe került egy izraeli-palesztin közös nyilatkozat a jövőbeni tárgyalások kereteiről. Mint mondta, az Egyesült Államok ragaszkodik a közös nyilatkozat megszövegezéséhez.

A közös állásfoglalás elkészítésére irányuló erőfeszítések eddig nem jártak sikerrel. A palesztin fél ugyanis azt követelte, hogy abban, ha általánosságban is, de szerepeljenek a palesztin államiság kulcskérdései a határokról, Jeruzsálem szuverenitásáról, valamint a palesztin menekültekről. Izrael viszont csak egy olyan dokumentum elfogadását tartotta lehetségesnek, amely lazább szövegezésű és csak azt a szándékot rögzíti, hogy két állam egymással békében kíván élni.

George Bush – aki személyesen nyitja majd meg a keddi konferenciát – vasárnap este nyilatkozatot tett közzé, amelyben felszólította a tanácskozás résztvevőit, kétszerezzék meg erőfeszítéseiket, hogy Izrael és a palesztinok álmai valóra válhassanak.

Stephen Hadley nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta: Bush értésre fogja adni, hogy elnöksége hátralevő részében, 2009 januárjáig fokozott figyelmet fordít a közel-keleti béke ügyére. Bush ugyanakkor most nem látja megfelelőnek az időt arra, hogy saját elképzeléseit terjessze elő arra vonatkozóan, hogyan tartja elérhetőnek a békét – tette hozzá a nemzetbiztonsági tanácsadó.

Comments are closed.