SZIRA PÉTER
A látszat csal, Isten ma is a régi
IV. Kárpát-medencei Wass Albert vers- és prózamondó verseny
„Űz a vaj”, mondja lassan, nyomatékkal Vígh Judit Márta alkalmi versmondó. Ekkor már túl vagyunk egy komolyabb memóriazavaron, toroköblögetésen s pár apró megtorpanáson. Amin persze nem is lehet csodálkozni. A Százhalombattáról érkező hölgy a fellépőlista szerint 65 éves, szavalata, a Hontalanság elégiája ellenben négystófás vers, több mint száz sor, nem kevés alattomos csapdával: „Kandallótűz, kakukkos óra, / csergepokróc és gyantaszag, / messze fent bőgnek a bikák / s a csönd s az este alszanak”.
Ne csupán szakmai kérdésként álljunk meg egy pillanatra a memoriter problémájánál, hisz ez sokkal inkább érzelmi természetű dolog. Mihez, milyen emlékhez kösse Vígh Judit Márta ezeket a képeket? Csergepokróc és gyantaszag – s a csönd s az este alszanak. Ráadásul közbevetőleg a fent bőgő bikák. Ez nyilvánvalóan Erdély mitikus hegyeit jelenti, tán mindenekelőtt a Hargitát Ábellel és Surgyelánnal meg Fuszulánnal, vagy még inkább a Kárpátok óvón ölelő karjait, amire ugye oly sok mindenkinek fájt és fáj a foga még mostanság is. És hogy akkor most végtére is mi űzi az embert? A baj? A jaj? Vagy épp a vaj!? Nem mindegy? Egyként rossz valamennyi.
Nem a kötözködés miatt írom, de a hölgyek korát viszont talán mégsem illene jelezni. Mindenesetre Vígh Judit Márta bátran letagadhatna legalább tíz évet. A decensen cseppet túlmutató smink, bordó, csipkerátétes, képernyőképes fellépőruha s kellő alázat mű és alkotója iránt.
Alázat a sorok gazdája, a költő Wass Albert előtt, aki idén lenne százesztendős. Ha élete fáklyája 1998. február 17-én el nem lobbant volna, ám az író az emigrációban, életének 91. évében öngyilkos lett. Vázlatos életrajza szerint „Wass Albert életpályája, Wass Albert sorsa – születésének helye, ideje és módja – egyben végzete is volt. A Mezőség szívében, a Kolozs megyei Válaszúton született 1908. január 8-án, arisztokrata családban. A Wass család nemesi címét még Szent László királytól nyerte, annak érdeméül, hogy a család egyik őse, Buzátfia Lób 1081-ben a kun betörés ellen harcoló királyt az általa egy, az orrán nyíllal megsebzett, felbőszült bölénybikától megmentette azáltal, hogy a bikát szarvainál fogva bedobta a czegei tóba. Tettéért orrán nyíllal átlőtt bölényfejes címerrel – amely azóta is a Wass család címerállataként szerepel – és a hatalmas testi erejére utaló Vas névvel jutalmazta Lóbot a király, s a kor szokásai szerint hivatalosan is neki adományozta a tavat, a körüllevő dombokkal együtt. Ezeknek a domboknak az egyikén állt a vasas-szentgotthárdi udvarház, melybe maga az író is beleszületett, s ugyancsak ott terül el az ötszáz hold mezőségi föld is, melyet művelni, szeretni tanult, míg az a bizonyos vihar ki nem tépte onnan” – írja a Bagoly könyv- és kottabolt honlapja. (Mindebben szemernyi okunk sincs kételkedni. A szintén nemes Szira család ilyen pedigrével sajna nem büszkélkedhet. Dicső tettekkel annál inkább, ám hiába a korábbi datálás, médiumunk, Orseolo Péter kétszeres király meglehetősen furcsa recepciós térbe keveredett, nem kevéssé a Wassokat ily magasra emelő László király és famulusai jóvoltából. De ezt beszélje meg az ember az analitikusával ugyebár; különben is mellékszál, messük el, de gyorsan. Egyébiránt az életrajzot jegyző Fráter Olivér konzekvensen oláhoknak nevezi Románia állampolgárait, ami, meglehet, történelmileg hiteles, épp csak nem elegáns.)
A centenárium persze sok jó emberét megmozdította az írónak. Értelemszerűen 2007 és 2008 Wass Albert-emlékév lett, gazdag, változatos programmal. (Fővédnök Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke.) Talán a sok-sok támadás, vagy épp ellenkezőleg, a feléje áradó nagy-nagy szeretet indokolja, Wass Albert Védnöki Kör is alakul. Az előzetes tervek szerint tagjai közt található „Gál Kinga EP-képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság alelnöke, Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, Jankovics Marcell Kossuth-díjas könyvillusztrátor (sic!), Szörényi László irodalomtörténész, az MTA tagja és Bánffy György színművész”. (A tagságra felkérték még Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas írót, valamint Szászfalvi László képviselőt, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága alelnökét. Státusukról egyelőre csak ennyi nyilvános.)
Mivel a jövő eredendően illékony szerzet, csak vázlatosan soroljuk a terveket, ötleteket. Naná, hogy nem a taxatív, számszakilag-mennyiségileg meggyőző lista az érdekes, itt más erők dolgoznak: úgy is mondhatnám, az út, melyen végigmegyünk, a fontos, nem a cél. Hisz alapjában véve miről is van szó? Aljas támadások az egyik oldalról, olthatatlan rajongás a másikon. Nem az a kérdés tehát, jó ideje látható, ki volt Wass Albert, hanem az, ki lesz.
Tehát mesekönyv-vándorkiállítás. Születésének 100. évfordulója alkalmából gálaestet, halálának évfordulóján, február 17-én emlékkonferenciát szervez a Kráter Műhely Egyesület neves előadók részvételével. „Jövő év februárjában kerül a könyvesboltokba Wass Albert szellemi visszatérése jegyében Turcsány Péter tollából a Boldog szomorú ember című Wass Albert életműrajz. A PoLíSz folyóirat Wass Albert Emlékezete sorozatában ismert és neves személyek gondolatai jelennek meg Wass Albertről a februári számtól kezdődően.” Aztán: mesemondó- és mesejátékverseny a gyerekeknek; középiskolásoknak Ki tud többet Wass Albertről? címmel vetélkedő. Színielőadás A funtineli boszorkány című regényéből készült dráma bemutatására a Főnix Művészeti Műhely előadásában. És továbbra is „gyűjtik a relikviákat és a Wass-levelezést a Kráter Könyvesház Wass Albert-terme számára. Wass műveinek kritikai kiadásának elindítására is kísérletet tesz a Kráter Műhely Egyesület a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet szakértőinek bevonásával. Wass Albert életrajzának pontosítására történész kutatókat keresett fel, és a nem létező hungarista kapcsolatok pontos bizonyítékával is szolgálni fog a Kráter Műhely Egyesület.” Továbbá az egyesület „Wass Albert köztéren elhelyezendő szoboravatása céljából szívesen felvállalja a közvetítő szerepet”.
Ennyit az országos léptékű emlékévről, dióhéjban. Akinek ez kevés, tájékozódjon tovább szekcióban. Hely s idő elmélyedni most ebben nincs. Tekintetünket most az összmagyarságra vetjük, itt, Szentendrén, a Vujicsics Tihamér Zeneiskola nagytermében, a IV. Kárpát-medencei Wass Albert vers-, énekelt vers és prózamondó verseny Pest megyei fordulóján. Ahogy Vígh Judit Márta learatja a kiérdemelt tapsokat, a műsorvezető fölkonferálja a következő fellépőt. Stílusa nemesen egyszerű, visszafogott:
– Következik Forgács Réka, felkészül Holics Réka.
A mintegy negyvenfőnyi sokadalom családtagokból s versenyzőkből áll. A dobogón két letakart zongora a kulissza, balra hátul kis büfé. Kicsi, de gazdag a kínálat: jó magyar termékek, madárlátta teasütemény, kávé, üdítő. Coca-Cola, Pepsi-Cola, Fanta, Seven Up és társaik: kívül tágasabb, mondhatnám, és miért ne mondanám, ha ez a való.
Ha tekintetünket jobbra vetjük, a kijáratokat látjuk. Ha felfele, talán a szarvasi öblösüveggyár újítóbrigádjának ma is mutatós buráit. Ha balfelé, a zsűri asztalát pillanthatjuk meg. A kéttagú zsűri korelnöke a Kossuth-díjas költő, Buda Ferenc, valamint egy ifjú színművész, akire kétszer kéne ránézni, hogy egyszer észrevegyük.
És akkor jöjjön az, amiért itt vagyunk: a kezdeményezés!
A Wass Albert vers-, énekelt vers és prózamondó versenyt – immár negyedszerre, s a centenárium tiszteletére Kárpát-medencei tágassággal – a fejlődő hazai kisipar, s szellemi holdudvara, a bonyhádi székhelyű Wass Albert Törzsasztal álmodta meg. Egy nyomdaipari cég, bizonyos D”sign Kft. volt az ötletgazda. Az ügyvezető bevezetőjében általános örömének adott hangot; ezzel nyilván nem mondtam újat, ennyi a minimum. És tényleg, bár nem akarok mások helyett nyilatkozni, de mintha valóban ott lebegett volna fölöttünk egy láthatatlan valami, amit leginkább talán e fogalomban ragadhatok meg: küldetésesség. Hogy itt a szó legnemesebb értelmében misszió teljesül. Azaz itt olyanok ülnének, akik szeretik Wasst, az embert és Wasst, a költőt. Ám legyen.
De most néhány szóban a szabályokról. Két életkori kategóriában nevezhettek versenyzők: 14-24 éves korig, és 25-től felfelé. Utóbbiak esetében deklaráltan „az érett felnőtt gondolkodás és értelmezés számára ad teret” a rendezőség. S most, a centenárium, tiszteletére, először a verseny történetében az énekelt vers kategóriát is meghirdették, tényszerűen: „meghirdetésre került”. Egyelőre itt csak egy regisztráció történt, és mivel mindhárom kategóriából ketten jutnak a bonyhádi döntőbe, nekik csak a vizsgadrukk marad. És hogy akkor tehát mit értelmeznek…
„A rendezők – szándékuk szerint – a magyar nemzeti értékrendet tükröző irodalmi alkotások avatott, átélő tolmácsolásával korunk értékvesztő folyamatai ellen kívánnak szót emelni. Ezért nem csupán Wass Albert műveivel vehetnek részt a versenyen indulók, hanem valamennyi Balassi-kard kitüntetésben részesült magyar költő életművéből is választható bemutatásra szánt mű. Ezt a lehetőséget azért kínáljuk fel, mert – bár csak posztumusz – maga Wass Albert szintén részesült e díjban. A Balassi-kardot a költőtársadalom ítéli oda az arra érdemesnek tartott pályatársnak. Másrészt magát a kitüntető kardot minden évben Bonyhádon készíti Fazekas József kardkovács.
A kitüntetésben részesült költők: Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Döbrentei Kornél, Farkas Árpád, Ferenczes István, Gérecz Attila, Kiss Benedek, Nagy Gáspár, Tóth Bálint, Utassy József, Vári Fábián László, Wass Albert.”
Nagy vállalás. Hegyeket mozgató, kétségkívül.
A 18 jelentkezőből 14 meg is jelent a kezdésre. Sorjáznak szépen, szavalat szavalat után. Nem tudom, genderszempontból pozitívumnak értékeljem-e, hogy egy, csak egy legény áll a gáton, versmondó lányból, versmondó asszonyból azonban komoly a felhozatal. Van idő a töprengésre: minek köszönhető, hogy a műkedvelő szavalat fáklyáját mára leányok és asszonyok emelik a magasba? Ám, őszintén mondom, nem jutok semmire. A családi tűzhely összetartó melegére tippelnék, de tulajdonképpen ez is zsákutcás okoskodás. Itt tartok, amikor valaki a színpadon szó szerint harangozni kezd: „Szelíden kondul az estharang… / Így szól: galang… galang…”. Nos, Farkas Gizella el is játssza, ahogy a kis templom (emlékszünk még?, Válaszút) harangja bánatosan bingallódzik a homályban. Persze ehhez tudni kell, hogy Farkas Gizella a régi versmondóiskola képviselője: meghajlás, cím, X. Y. verse. Ez a passzus például a Honvágyból való. Egyedi költőiség a Wass Alberté, nem különösebben szubverzív, de nyilván nem is ez volt a célja. Szóval szükségeltetik hozzá egy jó adag szuszceptibilitás, hogy így mondjam. Könnyen befogadható, tűéles képek: „Valahol messze áll egy kicsi ház. / Csöndjére öreg diófa vigyáz. / Küszöbe vásott, födele vén… / úgy vágyom vissza én…”, magas hőfokon tartott érzelmek: „Rozoga padján bús egyedül / egy öregasszony ül…” és így tovább. Nyilván ez is egy módja annak, hogy korunk értékvesztő folyamatainak gátat vessünk. Nincs is ezzel gond. Egy próbát megér. Havas Szófiával szólva: tartsuk tiszteletben a másik véleményét.
Az érett felnőtt gondolkodás és értelmezés képviselői egyébként hárman vannak. A 76 esztendős, galambősz Farkas Gizella is százhalombattai, akárcsak Vígh Judit Márta. („Felkészül Vörös Vilmosné” [66, Nagykőrös].) Azaz esetükben a továbbjutási arány kétharmados, ami értelemszerűen még élesebbé teszi a vetélkedést.
A verseny első fordulójában a versmondók a tulajdonképpeni köteles tiszteletnek eleget téve valamennyien egy-egy Wass Albert-verssel lépnek pódiumra, hogy aztán a második körben – ahová a zsűri csak a legérdemesebbeket engedi – már kedvenc költeményükkel célozhassák meg a döntőbe jutást.
A szünet a fölkészülésé, az erőgyűjtésé, és persze a zsűrié, amely sosem pihen. Élénk diskurzus alakul ki a verseny névadójának vélelmezett háborús bűnössége kapcsán. Szó esik a lakájmédiáról, a nemzetietlenekről, hegyekről, persze, és a vélemények abban az állításban csúcsosodnak ki, miszerint a megvádolt személy „ott se volt”, amiről állítólag bírósági határozat is van.
Ez persze mit sem változtat Wass költészetének megítélésén.
A második fordulóban inkább a Balassi-kard díjasok aratnak. Holics Réka (21, Szigethalom) például a programban meghirdetett Kányádi-vers (Az okos kos) helyett egy Buda Ferenc-költeményt (Lennék ki gyerek) ad elő. Forgács Réka (18, Budapest) Kiss Benedek Kápókjával, Vígh Judit Márta Nagy Gáspár Szerettem az őszi nőket című versével készült. A többiek, a fellépés sorrendjében: Farkas Gizella (Csoóri Sándor: Ideje jött); Vörös Vilmosné (Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa); Poór Bettina (16, Szigethalom) (Döbrentei Kornél: Istentelen színjáték); Piróth Erika (17, Ráckeve) (Buda Ferenc: Fohász virradatban); Szeghő Katalin (16, Abony) (Wass Albert: Magányosság erdejében); Rukkel Veronika (16, Szigetszentmiklós) (Farkas Árpád: Özönvíz); Timel Barbara (17, Szigetszentmiklós) (Gérecz Attila: Karácsonyi ének a börtönben).
Délre végeznek is. Mindenki teszi a dolgát. A zsűri visszavonul, akinek indul a vonata, busza, szedelőzködik.
Az értékelésre felkért Buda Ferenc bátorítóan dicsér, ha valaki, egy költő aztán tudja, a vers akkor él igazán, ha mondják, nem csak, ha olvassák. Egy kedves történettel szemlélteti, mi a teendő, ha csődöt mond a memória. Tizenkét éves volt, amikor Debrecenben, a református kollégiumban kiscserkészként Petőfit kellett szavalni, ám amikor ott tartott a Szeget szeggelben, hogy „Átkozott a görcsös fütykös / Somnyele! / Mellyel engem oly pogányúl / Csépele”, „filmszakadás” történt. Hajolj meg, és gyere le, súgta neki a csapatvezetője, idézi a költő még ma is mosolyogva az évtizedek előtti történetet. Egy ilyen, közérdeklődésre számot tartó anekdotám nekem is van, talán még nem ismerik. Simándy József, mikor tán kétezredjére énekelte Bánk bán áriáját, elakadt a második strófa emblematikus részénél, hogy: Hazám, hazám… Ám a rutinos előadó nem jött zavarba, és az utolsó kilenc sort kitöltötte a fülnek és szívnek oly édes hazám szóval. Hazám, hazám, hazám, hazám… és így tovább, és így tovább, egészen a dübörgő, szűnni nem akaró tapsig.
És most a lényeg! Hogy ugyanis ki jutott a jövő januári bonyhádi döntőbe? Buda Ferenccel élve a szépkorúakat Fazekas Gizella és Vörös Vilmosné, míg az ifjúságot Holics Réka és Szeghő Katalin képviselheti. A jegyzőkönyvi hitelesség megköveteli, hogy az énekelt vers kategóriájának győzteséről is megemlékezzünk, tehát továbbjutott a Fekete Balázs-But Enikő-Rádi Péter-Dornbach Tamás ráckevei kvartett (15-18 évesek) Wass Albert Olyan jó volna messze menni című versének pengetős-ütős feldolgozásával.
A magam részéről legalább szóbeli dicséretben részesítettem volna Poór Bettina 16 éves szigetszentmiklósi gimnazistát a rendkívüli előadói képességeket kívánó Döbrentei-vers szöveghű tolmácsolásáért. Csak azok kedvéért, akik nem olvasták az Istentelen színjátékot, idézzük a vers néhány sorát: „Úristen, / mire vihettem volna, ha nem itten / születek, a magyar Golgotán, / ős szokás szerint megkésve és mégis túl korán, / itt a szélnek sziszegve kígyónyelve nő, / bakó-suhintás ritmusára távlatos a Vérmező – / s ha csak a pusztulás magzik föl a száma nincs, / gyérlegendájú parcellákból – méhükben fiadzik a nihil kincs – / moccan a csillagóra-járású vetésforgó, / és akkor a mindent magába fojtó / parlag, a tartalék-televény / gerjeszti tovább a sejtbarát hitet, hogy van remény, van remény – // Lehettem volna a legnagyobb talán. / Meggebedt volna itt Goethe úr is, Mefisztóval az oldalán, / elölt képzelettel senyvedne, mint egy kretén, / s szárnya-rohadva döbbenne rá: ezen a sártekén / vagynak oly ország-marasztó kátyús helyek, / ahol csak alant szálló Luciferek / zseniálisan önző és ádázul ostoba / csatlós-hadáé a lendülés joga, / itt működő vulkán minden seb, / elszennyesített a menny, a pokol fényesebb;”
Lám-lám, míg a világban az értékvesztés arat, a Duna-parti sétányon Szentendre város parkolási társasága, a VSZ ZRt. Míg mi idebenn istent szólongatjuk, odakünn a hétköznapok, na jó, a mindennapok robotosai szolgálják mammont: végigbüntették az összes, a városi rendezvényre érkező gépjármű-tulajdonost.
Érdekes, hogy a festők és a művészetek városában csupán este tíz és reggel hat óra között díjmentes a parkolás. Illetve egyébként nem is érdekes.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 47. szám
