Az izraeli rendőrség jövő csütörtökre, Ehud Olmert kormányfőnek az annapolisi konferenciáról való visszatérése utánra halasztotta állásfoglalását a miniszterelnök korrupciós ügyében – közölte egy rendőrségi szóvivő.
Az izraeli rádió úgy tudja: a halasztásról azért döntöttek, mert a hatóságokat számos bírálat érte amiatt, hogy eredetileg vasárnap, éppen az Egyesült Államokban tartandó nemzetközi közel-keleti konferencia előtt hozta volna nyilvánosságra a kormányfőt „kellemetlenül érinthető” állásfoglalást.
Olmertet azzal gyanúsítják, hogy 2005-ben, amikor megbízott pénzügyminiszter volt, közbenjárt Frank Lowy ausztrál üzletember érdekében, aki a Leumi bank, a második legnagyobb izraeli pénzintézet tőkéje egy részének felvásárlására jelentkezett. Végül a bank egy másik, Lowyval kapcsolatban nem álló üzletember ajánlatát fogadta el. A miniszterelnököt kétszer is kihallgatta a rendőrség.
Olmert ellen két további rendőrségi vizsgálat is folyik, az egyik szabálytalan ingatlan-tranzakció, a másik pedig hatáskörön túli politikai kinevezések ügyében.

