
Nem alakult ki egyértelmű álláspont Döry Miklós kijelentésével kapcsolatban a szocialisták között. Az MSZP XIII. kerületi elnöksége közleményben felháborodásának adott hangot, és kijelentette, a Fidesz politikusai félremagyarázzák a kerületi képviselő-testületi ülésen történteket.
Döry a kerületi fideszes képviselő Szabó Györgynek azt mondta, túl sokat élt Izraelben, ám ha nem tetszik neki a hazai helyzet, a schengeni határok már nyitva állnak. A politikust lemondásra szólította fel a helyi Fidesz- és SZDSZ-frakció. Az izraeli-magyar kettős állampolgárságú ellenzéki képviselőtől egyébként többen bocsánatot kértek a szocialista frakció tagjai közül, ám a hivatalos álláspont kialakítása után a helyi MSZP-sek már visszautasították az antiszemitizmus vádját.
Véleményük szerint az érintett ellenzéki képviselő az elhangzottakat nem tartotta antiszemitának, a történteket lezártnak tekintette. Szabó György elmondta, ezt a kijelentést nem fogadja el, mert egy bocsánatkéréssel nem lehet elintézni egy ilyen véleménynyilvánítást. A testületi ülésen elhangzottakkal foglalkozott az MSZP fővárosi elnöksége is. Vita alakult ki Döry Miklós ügyében, de nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk a képviselőknek. A szabad demokraták helyi képviselői továbbra sem fogadják el a szocialisták álláspontját, véleményük szerint Döry kijelentése, akárcsak Zuschlag János valamikori „viccelődése” nem magyarázható, a képviselőnek távoznia kell posztjáról.

(MH)

