
Tovább tart a koalíciós válság Szlovákiában, mert Robert Fico kormányfő tegnapra virradóra sem tudta meggyőzni a kisebbik koalíciós párt vezetőjét, Vladimír Meciart arról, hogy menessze Miroslav Jurenát, az agrártárca birtokosát.




Vladimír Meciar és Robert Fico. Már nem kedvelik annyira egymást (Fotó: mti/tasr – Martin Baumann)
Robert Fico, a legnagyobb szlovák kormánypárt vezetője a Szlovák Földalapnál jelentkezett gyanús telekügyletek miatt ragaszkodik mezőgazdasági minisztere távozásához. Mint arról a Magyar Hírlapban beszámoltunk, Branislav Bríza, a földalap igazgatóhelyettese abban az időben, amikor teljhatalmú vezetője volt az állami földeket kezelő intézménynek, olyan restitúciós szerződéseket írt alá, melynek értelmében kelet-szlovákiai igénylők nem Kelet-Szlovákiában, hanem a Magas-Tátrában jutottak – állítólag milliárdos értékű – földterülethez, melyet aztán tizenhárommillió koronáért egy Vladimír Meciarhoz közelinek mondott vállalkozói csoport vett meg. Bríza múlt héten lemondott posztjáról, ám Ficónak ez már nem elég.
Ami a földalapnál történt, botrányos, mondta tegnap a szlovák kormányfő, aki szerint újabb intézkedésekre van szükség. A miniszterelnök Jurenát rátermett, ügyes agrárszakértőnek tartja, de „külön kell választani a szakértelmet és a politikai felelősséget”.
Katarína Belická, a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) szóvivője bírálta a kormányfőt, amiért megszegte a koalíciós tanács ülésére vonatkozó hírzárlatot, s emellett állandóan a koalíció felbomlásáról beszél. Belická elmondta: A HZDS a koalíció fenntartásában érdekelt, Jurena felelősségéről pedig csak az ügyészségi vizsgálat lezárása után foglalnának állást. A HZDS szombaton tartja rendkívüli közgyűlését, itt várhatóan a koalíciós feszültség is téma lesz majd, de lehet, hogy akkor már későn; Fico kijelentette, ha Jurena csütörtökön nem mond le, pénteken személyesen fogja kérni visszahívását a köztársasági elnöknél.
Ján Slota, a szintén koalíciótag Szlovák Nemzeti Párt elnöke a hírügynökségektől értesült Fico szándékáról. Azt mondta, elvárta volna a hivatalos tájékoztatást, s ha előre hozott választásokra kerülne sor, „az nagyon rossz lenne Szlovákiának”.
Öllös László politológus szerint, nehezen értelmezhető a HZDS „keménykedése”, ugyanis népszerűsége csökken, így egy esetleges előre hozott választásoknak valószínűleg e párt lenne a legnagyobb vesztese.
A Bumm.sk felvidéki magyar hírportál szerint Robert Fico szerdán arról beszélt: ha Meciar nem hívja vissza miniszterét, kilép a kormányból. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke a koalíciós válság kapcsán kijelentette: ha Fico holnap mégsem váltja le az agrárminisztert, az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be Jurena ellen.
Kassán bőrfejűek támadtak
Vélhetően bőrszíne miatt támadtak egy diáklányra Kassán. A tizenhat éves Patríciát, akinek apja kubai származású, egy buszmegállóban támadta meg három bőrfejű. Ütlegelni kezdték, majd a földre lökték, megrugdosták, és közben azt kiabálták, takarodjon Szlovákiából. Miután a támadókat járókelők zavarták meg, menekülőre fogták a dolgot, s közben náci jelszavakat kiabáltak. Egyiküket a rendőrség elfogta és előállította. A megtámadott diáklány a fején, a karján és a hátgerincén sérült meg, sérülései nyolc napon túl gyógyulnak. A rendőrség testi sértés és az alapvető emberi szabadságjogok elnyomását támogató mozgalmak propagálása miatt indított eljárást.

Kocur László, Pozsony

