Forrás: Népszava

A Magyar Gárdáról eddig is sok mindent – korántsem szépet és jót – gondolt a normális és de­mokratikus, szerencsére többségi közvélemény. Ez a köztársaság szégyenére megszerveződött, ultranacionalista, fasisztoid, rasszista eszmevilággal, hogy finoman fogalmazzunk, rokonszenvező bandérium eddig is elérte, hogy visszataszító voltán túl nevetségessé is legyen, amikor kijelenti: készen állnak akár a NATO-n belüli szomszédaink (előnyben Románia, Szlovákia) várható támadásával hősileg szembeszállni. Nem is ejtenénk több szót erről a gyülekezetről, ha a minap újfent nem botránkoztatták volna meg a jóérzésű embereket. Jelesül azzal, hogy a rohamcsapat békéscsabai alegysége magát Bajcsy-Zsilinszky­ Endréről nevezte el. Ki-ki döntse el: e keresztelésben az ostobaság vagy a pimaszság-e a nagyobb. De szép látvány is, amikor az SS-re hajazó egyenruhában bakancsdübörögtető had a német nácik és magyar cinkosaik által megkínzott és meggyilkolt antifasiszta magyar szabadsághős Bajcsy-Zsilinszky­vel handabandázik! A „testvérek” netán az ő fényes nevével akarják elleplezni valódi mivoltukat? Várhatunk tőlük további szellemes megoldásokat? Feltehetően már szerveződik az Ukrajnában munkaszolgálatosként agyonvert mártír emlékét ápoló Bálint György különítmény és – halálmenetre és csendőrgolyókra különös tekintettel – a Radnóti Miklós brigád is. Demokraták, patrióta hazafiak, nyugodjatok meg: a pökhendi butaság, a képmutató álmagyarkodás önmagát bélyeg­zi meg, náluk nem a Szózat szelleme, hanem az árpádsáv az, amely ápol s eltakar.

Szász István szaszi@nepszava.hu

Comments are closed.