
Annapolisban, a híres amerikai haditengerészeti akadémián tartják meg kedden azt a konferenciát, amely után belátható időn belül létrejöhet a palesztin állam.

Sean McCormack, az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy negyvenkilenc állam és nemzetközi szervezet kapott meghívót a Maryland állambeli városba. A meghívottak között vannak természetesen a közel-keleti négyesnek (ENSZ, EU, Egyesült Államok és Oroszország) a képviselői és olyan befolyásos arab országok vezető tisztségviselői, mint Egyiptom és Szaúd-Arábia. Meghívót kapott Szíria is, de Damaszkusz egyelőre lebegteti a részvételt: szerinte a Golan-fennsík sorsa sem hiányozhat a tárgyalások napirendjéről. A találkozót szervező Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azonban korábban közölte, hogy a hét éve szünetelő közel-keleti béketárgyalások után Annapolisban elsősorban Izrael és a palesztinok között kell békét teremteni.
A tervek szerint a hivatalos tárgyalások előtt George W. Bush elnök hétfőn Washingtonban találkozik Mahmud Abbasz palesztin elnökkel és Ehud Olmert izraeli kormányfővel. Annapolis egyben próbája lesz annak is, hogy Bush képes-e elnökségének utolsó évében érdemi haladást elérni a Közel-Keleten, vagy pedig az érintettek kivárják az új amerikai elnököt.
Az annapolisi találkozó időpontjának bejelentése után mozgásba lendült a térség diplomáciája. Ritka találkozóra került sor Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök között. A megbeszélés után Olmert azt mondta, hogy már a jövő év végére létrejöhet a békemegállapodás. Kairóban bejelentették: Ahmed Abul Geit külügyminiszter utazik Annapolisba.
Rendkívül aktív Tony Blair volt brit kormányfő, a négyes különleges megbízottja is. Sarm-es-Sejkben az egyiptomi elnökkel folytatott tárgyalásai után Mubarak elnök bejelentette, hogy ma minicsúcstalálkozót tart Mahmud Abbasz palesztin elnökkel és II. Abdullah jordániai királlyal. Ma és holnap pedig Kairóban üléseznek az arab országok külügyminiszterei is, hogy még Annapolis előtt egyeztessék álláspontjukat.
A találkozó sikere nagyban függ attól, hogy egyetért-e Szaúd-Arábia Mahmud Abbasz palesztin elnökkel abban, hogy az arab-izraeli vitában előbb a palesztin-izraeli viszonyt kell rendezni.

(MH)

