Magyarország válogatottja közvetlenül Pakisztán csapata után a törpe rivális Moldova kiütési listáján
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. november 19.
Moldova-Magyarország 3-0. Ez a kimenetel még a magyar futball legsiralmasabb évtizedeit tekintve is maga a döbbenet; elképesztőbb az izlandiaktól elszenvedett vereségeknél, a liechtensteini 0-0-nál, vagy a tavalyi máltai blamázsnál is. (Az irapuatói 0-6-ot, az eindhoveni 1-7-et vagy a jugoszlávok elleni 1-7-et és 0-5-öt ne soroljuk ide, mert azokon a meccseken valódi labdarúgókkal kerültek szembe honfitársaink.) Mihez tartás végett: fennállásának tizenhat esztendeje alatt a moldovai válogatott eddig csak egyszer nyert két gólnál nagyobb differenciával: 1992-ben Pakisztán legjobbjait győzte le 5-0-ra.
Az együttes nyúlfarknyi legázolási listáján szombattól Magyarország nemzeti csapata a második.
Félreértés ne essék, a csapat ez esetben kizárólag úgy értendő, hogy Kisinyovban egyszerre tizenegy honfitársunk volt – pontosabban: nem volt – a pályán. Alig telt el huszonkét perc, és már 0-2-re állt a szövetségi, valamint média-kampánystábja által hallatlanul felkapott társaság. Kisteleki MLSZ-elnök nemrégiben odáig ment, hogy kinyilatkoztatta: „Ha most kezdődnének a selejtezők, kijutnánk az Eb-re.” Duma. A fájdalmas valóság az, hogy egy fordulóval a selejtezők befejezése előtt a válogatott a hatodik helyre zuhant csoportjában, márpedig ennyire szerény pozíciót az utóbbi – minden eredménytől mentes – húsz év egyetlen garnitúrája sem foglalt el a kvalifikációs szakasz záróráját megelőzően. Ez kétségkívül negatív magyar rekord. Alighanem a kisinyovi huszonkét perc is a „csúcs” közelében van, de az ilyesmi mérhetetlen. (Akár a legújabb csalódás.) Igaz, Priskin vezetést szerezhetett volna, ha négy méterről a kapuba továbbítja Gera beívelését – a csatár fejesét Namasco kapus kikapta, de sajnos nem a hálóból -, ám ami ezután következett…
Előbb Bugaiov, aki a mérkőzés elején még nagy helyzetből „hazaadott”, egy szimpla átvétellel úgy hagyta ott Csizmadiát és Vanczákot, ahogyan akarta, de jobbra sodródott, így relatíve közelről, ám távolról sem ziccerből lőtt a „rövid” sarokra. Csakhogy Fülöp – feltehetően – arra számított, hogy a csatár a „hosszúra” céloz; mindenesetre bántóan rosszul nyúlt a jól megrúgott labdáért, amely ennél fogva a kapuba vágódott (1-0). Majd Josan a tizenhatos előtt mellre vette a gömböt, és moldovai játékostól kiváltképp ritkán látható mozdulattal a bal felső sarokba zúdította (2-0).
Ezzel a találkozó igen korán eldőlt, jóllehet a folytatásban nem csupán a magyar tizenhatosnál adódtak lehetőségek. Hazánkfiai szempontjából a folytatást csakis a második félidőre tessék érteni, mivel a ténfergő magyaroknak a szünetig már nem akadt futballistamegmozdulásuk… A fordulás után – na lám! – kapura lőtt Dzsudzsák, Buzsáky és Gera is, Priskin meg három méterről fejbe fejelte – mármint a labdával – Stanislav Namascót, de Bugaiov sem akármilyen alkalmakat hagyott veszni a magyar „védelem” meghökkentő asszisztenciájával. A legrosszabb esetben már a 48. percben 3-0-ra alakult volna az állás, ám ennek az ideje csak a 86.-ban jött el. Ekkor a csereként beállt Alexeev gyatrán a bal sarokra küldött egy előreívelést; Fülöp – némi túlzással – bal belsővel is megállíthatta volna az ártalmatlannak tetsző „lövést”, ehelyett váratlanul átvetődött a labdán…
Knock out.
De bármennyire nem fogta meg a kapus ezt sem, azt sem, a rémes vereséget ne fogjuk rá. Mert (talán Buzsákyn kívül) egyetlen magyar részvevő sem produkált jobbat nála. Erről a megrázó eredmény – a píárkülönítményhez hasonlóan – „ékesen” beszél, elvégre Moldovában csak úgy lehet három góllal veszíteni, ha a futball törpéinek vendégei közül senki nem nyújt semmit.
Az MLSZ-elöljáróval ellentétben ne bánjuk, hogy nem most kezdődnek az Eb-selejtezők.
Örüljünk, hogy véget érnek.
Huszonegy éven aluli labdarúgók Eb-selejtezőjén: Lettország-Magyarország 1-0. Honfitársaink ezzel lemondhatnak a továbbjutásról.
Európa-bajnokság: a 16-os mezőny háromnegyede már megvan
A tizenhat helyből tizenkettő már foglalt a jövő évi Európa-bajnokságon. A két rendező, Ausztria és Svájc válogatottján kívül biztos részvevő Csehország, Franciaország, Görögország (a címvédő), Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia és Spanyolország csapata. A szombati eredmények:
A csoport: Portugália-Örményország 1-0 (gól: Hugo Almeida); Lengyelország-Belgium 2-0 (gól: Smolarek 2); Finnország-Azerbajdzsán 2-1 (gól: Forssell, Kuqi, illetve Gurbanov). A Szerbia-Kazahsztán találkozót – a nagy havazás miatt – november 24-re halasztották. Az állás: 1. Lengyelország 27 pont/13 mérkőzés (már továbbjutott), 2. Portugália 26/13, 3. Finnország 23/13, 4. Szerbia 20/12, 5. Belgium 15/13, 6. Örményország 9/11, 7. Kazahsztán 7/12, 8. Azerbajdzsán 5/11.
B csoport: Litvánia-Ukrajna 2-0 (gól: Savenas, Danilevicius); Skócia-Olaszország 1-2 (gól: Ferguson, illetve Toni, Panucci). Az állás: 1. Olaszország 26/11 (már továbbjutott), 2. Franciaország 25/11 (már továbbjutott), 3. Skócia 24/12, 4. Ukrajna 16/11, 5. Litvánia 13/11, 6. Grúzia 10/11, 7. Feröer-szigetek 0/11.
D csoport: Csehország-Szlovákia 3-1 (gól: Grygera, Kulic, Rosicky, illetve Galasek – öngól); Wales-Írország 2-2 (gól: Koumas 2, illetve Keane, Doyle); Németország-Ciprus 4-0 (gól: Fritz, Klose, Podolski, Hitzlsperger). Az állás: 1. Németország 26/11 (már továbbjutott), 2. Csehország 26/11 (már továbbjutott), 3. Írország 17/12, 4. Wales 14/11, 5. Ciprus 14/11, 6. Szlovákia 13/11, 7. San Marino 0/11.
E csoport: Macedónia-Horvátország 2-0 (gól: Maznov, Naumoski); Andorra-Észtország 0-2 (gól: Oper, Lindpere); Izrael-Oroszország 2-1 (gól: Barda, Golan, illetve Biljaletgyinov). Az állás: 1. Horvátország 26/11 (már továbbjutott), 2. Anglia 23/11, 3. Oroszország 21/11, 4. Izrael 20/11, 5. Macedónia 14/11, 6. Észtország 7/12, 7. Andorra 0/11.
F csoport: Spanyolország- Svédország 3-0 (gól: Capdevila, Iniesta, Sergio Ramos); Lettország-Liechtenstein 4-1 (gól: Karlsons, Verpakovskis, Laizans, Visnakovs, illetve Zirnis – öngól); Észak-Írország-Dánia 2-1 (gól: Feeney, Healy, illetve Bendtner). Az állás: 1. Spanyolország 25/11 (már továbbjutott), 2. Svédország 23/11, 3. Észak-Írország 20/11, 4. Dánia 17/11, 5. Lettország 12/11, 6. Izland 8/11, 7. Liechtenstein 7/12.
G csoport: Hollandia-Luxemburg 1-0 (gól: Koevermans); Bulgária-Románia 1-0 (gól: Dimitrov); Albánia-Fehéroroszország 2-4 (gól: Bogdani, Kapllani, illetve Romascsenko, Kutuzov 2-2). Az állás: 1. Románia 26/11 (már továbbjutott), 2. Hollandia 26/11 (már továbbjutott), 3. Bulgária 22/11, 4. Albánia 11/11, 5. Szlovénia 11/11, 6. Fehéroroszország 10/11, 7. Luxemburg 3/12.
A 2010-es világbajnokság dél-amerikai selejtezőin: Paraguay-Ecuador 5-1 (gól: Riveros 2, Valdez, Santa Cruz, Ayala, illetve Kaviedes); Kolumbia-Venezuela
1-0 (gól: Bustos); Argentína-Bolívia 3-0 (gól: Riquelme 2, Agüero). Csapatának újabb kiütéses veresége után Luis Fernando Suarez ecuadori szövetségi kapitány lemondott posztjáról.

