DALOS GYÖRGY
Tíz év, ötszáz könyv
Ez volna a gyorsmérlege a Magyar Könyv Alapítvány (MKA) Fordítástámogatási Irodája eddigi tevékenységének. Pontosabban: 570 könyv fordítása kapott összesen 210 millió forint támogatást, s ezek a könyvek 38 nyelven 40 országban jelentek meg. Megjegyzendő továbbá, hogy az elmúlt évtizedben több más intézmény, így a Frankfurt 99 Kht., valamelyest a Nemzeti Kulturális Alap, a Külügyminisztérium, sőt a Tiszai Vegyi Kombinát is előmozdította egyes magyar művek idegen nyelvű megjelentetését. Mindazonáltal az MKA programja a legteljesebb, legkiérleltebb és benne lapozgatva követhetjük legpontosabban az irodalmunk nemzetközi fogadtatásában kirajzolódó trendeket.
A műfordítás – istenuccse! – paradox jelenség: egyfelől ez a különböző nemzeti literatúrák egyedüli érintkezési módja, másfelől viszont a jórészt általa lehetővé tett világirodalomnak nincs „világműfordításként” definiálható diszciplínája. Márpedig a közönség túlnyomó része világirodalom gyanánt lefordított művekkel találkozik, s akusztikai élményét anyanyelvén szerzi meg. A német olvasó Schlegeltől vagy Fontanétól tanulja meg a hamleti kérdést: „Sein oder Nichtsein, das ist hier die Frage”, az orosz Paszternaktól: „Büty ili nye büty, vot v csom voprosz”, mi pedig Arany Jánostól: „Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés”, s az átültetett mondat, közmondássá, köznapi idézetté válva hordozza magával a befogadó nyelv dallamvilágát, valamelyest talán a nyelv sugallta gondolkodási formákat is. A költőnek persze mindig megvan a módja arra, hogy az eredeti versszöveget saját lírai énjén átszűrje – Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc szinte versengtek az efféle átlényegülésben. A prózai fordító helyzete – prózaibb. Neki fel kell oldódnia, anonimmá kell válnia, el kell tűnnie a kész szövegben, lett légyen bár szó a Tolsztojt magyarító Németh Lászlóról vagy a Laclost nyelvünkre bűvészkedő Örkény Istvánról. (És persze külön tanulmányt érdemelne, hogy mikor, milyen tilalmak és cenzurális rendelkezések következtében teremtettek eredetileg saját regényekre, elbeszélésekre szánt energiák valóságos fordítói életműveket.)
A mai magyar irodalom nemzetközi elterjedésének most, a vitathatatlan sikerek évadján is legfőbb nehézsége a nyelvi elszigeteltség. Ahhoz, hogy egy kiadóvállalat biztonsággal dönthessen külföldi műalkotások lefordításáról, olyan lektorokra van szüksége, akiknél az irodalmi értékítélet a piac valamelyes ismeretével párosul, akik nemcsak az eredeti könyv hazai jelentésével és fogadtatásával, hanem a fordítást befogadó közeg kontextusával is tisztában vannak. A nagyobb nyugat-európai irodalmaknál ez nem okoz nehézséget – angolul, spanyolul, olaszul, franciául, oroszul tudó lektorok bőségesen állnak rendelkezésre. Az úgynevezett kis népek szellemi produkcióját azonban nagyon kevesen tudják áttekinteni. Vagyis itt sokkal több információ, próbafejezet, esetleg kész lefordított kézirat kell az orientációhoz. Ne legyenek illúzióink: néhány nagy néven kívül a közép-kelet-európai könyvek ma is csak úgy szerepelnek a hatalmas választékban, mint a fűszer a gazdag étlapon. És ehhez a minimális jelenléthez is maximális erőfeszítés szükségeltetik.
A publikációk nyelvterület szerinti bontásban megerősítik, hogy továbbra is Németországban, Ausztriában és Svájcban jelenik meg a legtöbb támogatott magyar könyv: tíz év alatt összesen 49 mű (természetesen itt és a továbbiakban eltekintünk a támogatás nélkül megjelent kiadványoktól, amelyek a német piacon ennek több mint kétszeresét adják ki). Nagyobb meglepetés, hogy a második helyen a bolgár piac áll 45 magyar kiadvánnyal. Ez azért különösen érdekes, mert az ottani kiadói helyzet a hazaihoz hasonló, ha ugyan nem sokkal mostohább. Bízvást állíthatjuk, hogy ezeknek a könyveknek zöme tisztán piaci kritériumok szerint nem jelenhetett volna meg.
A sorban a harmadik szintén volt „testvérország”: Szlovákia (35), őt követi Lengyelország (30), majd Románia (27). Az első látásra szerénynek tűnő mennyiség egészen más színben jelenik meg, ha összevetjük az Oroszországban magyar segítséggel megjelent könyvek számával (24), hozzátéve a három volt balti szovjetköztársaság, a ma független Észtország (10), Lettország (10) és Litvánia (7) eredményét. Ezek a kis lélekszámú, könyvkiadói szempontból tehát piaccal alig rendelkező országok az adatokból kitűnően újjáteremtették a nyolcvanas években tetőzött, majd a rendszerváltást követő első évtizedben úgyszólván nullára csökkent recepciót s így a kultúrák közötti cserekapcsolatot. Ugyanezt mondhatjuk a szétesett Jugoszlávia utódállamairól: Szerbiáról (28), Horvátországról (19), Szlovéniáról (14) és Macedóniáról (2).
A nyugati cégek eredetileg a keletieknél kevésbé voltak rászorulva a szubvencióra, de minden jel szerint itt is megnövekedett az MKA-hoz benyújtott pályázatok száma. Ezek tükrében a legélénkebb érdeklődést a francia (28) és a spanyol (28) könyvpiac mutatta irodalmunk iránt – utóbbinál megemlítjük, hogy 7 katalán, 2 gallego és 1 baszk nyelvre átültetett magyar mű is napvilágot látott. (Ez utóbbit a további fejtegetésnek elébe vágva tüstént megnevezném: a pamplonai vállalkozás „természetesen” Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényét juttatja el a baszk olvasóhoz.) Figyelemre méltó az angol (23) és az olasz (23) fogadtatás, bár arányaiban imponálóbb a holland (16) és a portugál/brazil (13) kiadványszám.
A nem európai nyelvek sorában kétségkívül a héber vezet 11 kiadvánnyal. Az arab világban összesen 6 könyvet támogattunk, ebből 5 – köztük a Rokonok és a Macskajáték – Szíriában, egy pedig Libanonban jelent meg. A bengáli, japán, kirgiz, török és udmurt számadatok arra vallanak, hogy azokon a nyelvterületeken mostanában nyitnak rá a budapesti könyvalapítvány honlapjára. Mindazonáltal az első fecskék reményt keltőek: Biskekben Petőfi-versek jelennek meg, valamint egy Mészáros László-monográfia (a szobrász szovjet-Kirgisztánban töltötte emigrációs éveit, és onnan került a Gulagba), Izsevszkben, ha igaz, Lázár Ervin-szövegeket olvashatnak az udmurt gyerekek, Tokióban Ady költészete él tovább az ifjú szívekben, Ankarában Bartis Attila, Isztambulban Szabó Magda egy-egy könyve lát napvilágot. Hiányzik viszont Kína, a világ legnagyobb potenciális könyvpiaca.
Ha nevek szerint tekintjük át az MKA által támogatott könyvek sorát, az megfelel az eddigi összképnek. Kertész Imre kerek negyven könyvvel szerepel mintegy húsz különböző nyelven. A figyelmet egyértelműen a Sorstalanság németországi diadala keltette fel, és a Nobel-díj megsokszorozta. Hogy miért van szükség mégis támogatásra? Azért, mert közepes és kis országokban viszonylag magas példányszámmal sem lehet fedezni a költségeket. És a fordítás az a tétel – ez nálunk sincs másképp -, amelyet a kiadók különösen nagy tehernek éreznek. Mielőtt felerősödne az a benyomás, hogy a pénzek kizárólag a már ismert szerzők további publicitását segítik elő, megemlítjük, hogy az MKA 40 idegen nyelvű magyar antológia születésénél is bábáskodott, s ezekben minden irodalmi árnyalat képviseltette magát.
Esterházy Pétertől tíz év alatt harminckét művet fordítottak le az MKA közbejöttével, s ezek húsz helyen kerültek a boltokba Szentpétervártól Barcelonáig, Oslótól Zágrábig. A legnagyobb sikert kétségkívül a tíz kiadásban napvilágot látott Harmonia calestis aratta. Nádas Péter régebbi regényeivel és esszéivel szerepel (16), legtöbbször az Egy családregény vége (7) című regénnyel pályáztak, de tudjuk, hogy már készül a Párhuzamos történetek német, francia és angol fordítása is. Örvendetesen megnőtt Szabó Magda külföldön publikált könyveinek száma (20), itt azonban furcsa módon hiányzik a német nyelvterület. Pedig a világsiker innen indult ki. Az 1999-ben, a Suhrkampnál magyar támogatással újra megjelentetett Az ajtó tizenkét további nyelven „szólalt meg” – miközben az Für Elise, amelynek francia fordítása Fémina-díjat nyert, a német piacon továbbra is várat magára. A lista közvetve utal Bodor Ádám, Bartis Attila, Krasznahorkai László, Rakovszky Zsuzsa, Závada Pál és Dragomán György tartósnak ígérkező külföldi sikerére, illetőleg az irántuk megmutatkozó kiadói-fordítói affinitásra.
A modern klasszikusok között továbbra is Márai Sándor viszi el a pálmát. A különös módon Olaszországból indult harmadik németországi sikerhullám azóta is gyűrűzik. A német nyelvterületet kivéve (ahol időközben minden támogatás nélkül kb. száz Márai-kiadványt forgalmaznak) negyven külföldi könyv jelent meg mintegy harminc nyelven. Talán tanulságos a „protokoll-lista”: A gyertyák csonkig égnek ebből tizenkilencet tesz ki, második a Föld! Föld! (6), harmadik az Egy polgár vallomásai (4). Márai nyomába szegődik Kosztolányi 21 kiadvánnyal, melyből 16 az Esti Kornél, 9 a Pacsirta különböző nyelveken megjelent fordítása. Utóbbi mellesleg most egyszerre két német nyelvű változatban – a Suhrkamp és a Manesse – idei programjában bukkant fel. Az átfedés alighanem véletlen, illetve összefügg azzal, hogy Kosztolányi szerzői jogai idén járnak le – soha rosszabb tévedés ne essék. Az MKA, helyesen, mindkét pályázatot támogatta.
Meglepetés Hamvas Béla sikere (17), igaz, a favorit egyelőre A bor filozófiája (7), a Karneválra eleddig csak egy belgrádi kiadó vállalkozott. (Jelenleg két német Hamvas-regény lappang kéziratban.) Nagyon-nagyon örvendetes Örkény „feltámadása” (11 könyv, ebből 6 Egypercesek és 1 (igaz: japán nyelvű) Rózsakiállítás. Mészöly Miklós négy könyvvel van jelen az elmúlt év támogatott fordításai között. Sajnos azonban magában az irodalmi közegben a Saulus, a Film a Szárnyas lovak és annyi más jól fogadott regény, novella, esszé és mese írójának németországi jelenléte 1999-cel megszakadni látszik. Ugyanakkor örömhír, hogy Szerb Antal külhoni köteteinek sora (7) az Utas és holdvilág (4) valamint a Pendragon-legenda (3) után tovább bővül – a támogatásra nem szorult német könyvek körül okvetlenül idetartozik még A királyné nyaklánca és A könyvtárban címmel ellátott novelláskötet.
Az irodalmi befogadás egyfelől kiszámíthatatlan törvényeknek engedelmeskedik, másfelől valamelyest pénzzel mégis befolyásolható. Erre szolgál a könyv alapítvány, ez a kulturális tárca által életre hívott intézmény és a mellérendelt, de a minisztériumtól független kuratórium, amely tíz éve próbál újra meg újra salamoni döntéseket hozni a növekvő számú pályázatok és a fölöttébb szerény pénzügyi lehetőségek közepette. Bizony a rájuk csepergő évi 20-22 millió forint félszáz ország valutájára átváltva aligha felel meg a kitűzött célnak: egy nagy irodalom nagyvonalú terjesztésének a jelenlegi nemzetközi szellemi és piaci erőtérben. És persze korántsem csak pénzről van szó, hanem munkáról, türelemről, odafigyelésről, diplomáciai érzékről, hosszú távú fantáziáról is. Ez az, amit nem lehet megfizetni, legföljebb megköszönni Károlyi Dóra egyszemélyes – mert egymagából álló – fordítástámogató csapatának.
Amit viszont meg lehetne, sőt ekkora sikerekkel dicsekedhetve talán meg is kellene fizetni, az az 1992-ben alapított MKA-nak akkor megítélt 100 millió forint inflációarányos megfelelője volna, s még nagyobb szükség lenne egy idevonatkozó, garanciális, többéves keretszerződésre. A szubvenció ugyanis kezdettől fogva kizárólag csökkent, a könyv alapítvány működési költségeit az általuk tulajdonolt irodaház fölös négyzetméterei biztosítják, és az évenként fogyó költségvetés természetesen foglalkoztatási gondokat is okoz. Nos, ide kellene egy tetterős – hogy is mondta Arkagyij Rajkin, orosz komikus nevezetes budapesti vendégszereplésekor színmagyarul, gondolom, Komlós János betanításában? – szóval jól jönne itt egy igazi „mjuvelodés – ugyi? – minisztérium”.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 46. szám
