
Nyílt levélben bírálta vasárnap a Fidesz elnökét Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke, mert az ellenzéki politikus az Egyesült Államokban tett útja során találkozott Tom Lantossal, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnökével.
2007.11.18 20:03 MTI
A Jobbik elvárta volna Orbán Viktortól, hogy önmérsékletre szólítsa fel „a több millió magyar ember lelkébe beletaposó politikai kalandort” – írta a Jobbik elnöke a távirati irodához is eljuttatott nyílt levelében.
Vona Gábor úgy fogalmazott: Orbán Viktor azzal az emberrel azzal az emberrel találkozott Washingtonban, „aki a törvényesen bejegyzett, a mindenre kiterjedő ügyészségi vizsgálat alapján rendben talált, a neves közéleti – köztük az Ön pártjában politizáló – személyiségek által támogatott, segített vagy éppen jegyzett Magyar Gárdát egy példátlan és antidemokratikus támadással illette„.
A levél szerzője szerint az a tény, hogy Orbán Viktor nem vette védelmébe Tom Lantossal szemben a Magyar Gárdát, csak akkor érthető, ha a Fidesz elnöke is „fasisztának és nácinak tartja” a szervezet tagjait.
Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke egyórás, elsősorban az amerikai külpolitika kérdéseit érintő megbeszélést folytatott Orbán Viktor Fidesz-elnökkel november 15-én, csütörtökön Washingtonban. A találkozón szó volt a Magyar Gárdáról is, amelynek megjelenését korábban az amerikai politikus bírálta.
A csütörtöki találkozón a magyar származású Tom Lantos azt mondta Orbán Viktornak, hogy szülőhazájában, amelyet nagyon csodál, „sajnos mindig létezett egy vékony szélsőjobboldali, ultranacionalista fasiszta réteg”. Reményét fejezte ki: „ahogy az ország érettebbé válik demokratikus irányultságát illetően, ennek a csoportnak a jelentősége csökkenni fog„, amivel Orbán Viktor egyetértett.


november 19th, 2007 at 11:36
Orbánt a Lantos szenátor azért volt hajlandó fogadni, mert a Magyar Gárdával kapcsolatos véleményét tolmácsolta a Fidesz felé. Ezzel gyakorlatilag az történt, hogy Fidesz megtudhatta, hogy mire számithat az amerikai kormány részéről – azaz semmi jóra.
Fenntarthatja a gondolkodás szabadságát, ezzel senkinek semmi baja nincs, azonban ha Európában poltiaikai tényező akar maradni, akkor kénytelen lesz tudomásulvenni a fejlett nyugati demokráciák véleményét. Hitler is abba bukott bele, hogy Istennek képzelte magát és mindenki fellett állónak, igy aztán megmutatták neki, hogy hol a helye.
De addig sok millió embernek meg kellett halnia, hogy ez megvalósulhasson.
Remélhetőleg OV nem megy ilyen messzire és végre megérti a nemzetközi porondon csak ugy szerepelhet sikeresen, ha mások véleményét elfogadja.
Itthon még lehet népszerü, de már az EU-ban, az USA-ban nem tartják komoly politikusnak.
Ez pedig nem azért történik, mert Magyarország gazdasági érdekei miatt kapcsolatba lépett Oroszországgal, hanem azért, mert a modern nyugati világ nemet mond a fasizmusnak.