Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. november 17.
„Egy batyuval” címmel emlékkonferenciát tartottak a magyarországi németek 60 évvel korábbi kitelepítéséről pénteken a Parlamentben, ahol Szili Katalin házelnök bocsánatot kért a magyar állampolgárok kiűzetésért. Az előadók valamennyien a kollektív büntetés eszméje ellen emelték fel szavukat.
Kiss Péter kancelláriaminiszter a hat évtizeddel ezelőtti történtekre utalva azt mondta: a szlovákiai vagy a zsidó magyarok sorsán megtanulhattuk, hogy a nemzeti, etnikai vagy vallási kirekesztés drámákhoz vezet, és aki ezeket eltűri, az cinkossá válik.
Kállai Ernő nemzetiségi és etnikai országgyűlési biztos is arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt feldolgozatlansága a jelenünket emésztheti fel. – Napjainkban is vannak olyan csoportok a magyar és az európai társadalomban, amelyek a szólásszabadság alkotmányos eszméje mögé bújva egyre kevésbé szemérmesen hirdetik az ordas eszméket – figyelmeztetett az ombudsman, aki szerint azonban egyre többen gondolják már úgy, hogy elérkezett a szembenézés ideje.
Glatz Ferenc akadémikus, az Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója is azt hangoztatta: a németek kitelepítéséről beszélni kell, mert tanulságainak levonása nélkül „nem tudunk megszabadulni a kollektív felelősség eszméjétől”.
A konferencián részt vett a német politikai közélet több képviselője, köztük Norbert Lammert, a Bundestag elnöke és több német tartományi vezető is. A rendezvénnyel egy időben a Parlament épületében kiállítás is nyílt, melyen korabeli fényképekkel és dokumentumokkal mutatták be az ártatlanul elüldözöttek szenvedéseit.(MTI)

