A bécsi szépművészeti akadémiát három hónap után, a párizsit egy nap után hagyta ott. Amikor 31 évesen meghívták vendégelőadónak a hamburgi szépművészeti akadémiára, és megrajzolta a „végtelen vonalat”, az előadásáért járó tiszteletdíjat nem vette fel a botrány miatt, ami az előadást követte… Hundertwasser munkásságáról nemrégiben nyílt nagyszabású kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, „Egy varázslatos különc” címmel.
Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser 1928-ban született Bécsben Friedrich Stowasser néven. Festőművészként kicsit mindig építész is volt: képeinek visszatérő motívuma a ház, vagy még inkább az ablak. Saját bevallása szerint az ember festőként bármit megfesthet, az építészetben viszont (legalábbis egyelőre) sokkal több a korlát. Hundertwasser szenvedélyes módon üzent hadat a modern irányzatoknak, a kockaházak személytelen világának: „az egyenes vonal istentelen; se isteni, se emberi szellem nem lakozik benne” – hirdette. Ennek megfelelően az általa tervezett épületeken jellemzően csak organikus, girbegurba vonalakat használt. Az építészek inkább festőművésznek tartották őt, mivel homlokzatai rendkívül dekoratívak, festményszerűek, színesek.
Valóban, Hundertwasser festő is, sőt több; kísérletező kedvű képzőművész, aki mindig a gyakorlatban sajátította el azt, ami éppen igazán érdekelte.
A Holokauszt során elvesztett 69 családtagja miatti fájdalom, valamint két rövid és sikertelen házassága méltán tehette volna boldogtalanná – alkotásai azonban derűt, életigenlést sugároznak, játékos képzeletvilága mindmáig lenyűgözi a nagyérdeműt. Hundertwasser felépített magának egy külön álomvilágot, számára a művészet jelentette a valóságtól való menedéket. Erről különösen érzékletesen vallott filmjében, melyet saját építésű hajóján, a Regentag-on 1972-ben forgatott. Amikor festett, elmondása szerint mindig álmodott, sőt azt tartotta, hogy a festőnek magának is meg kell lepődnie a saját képein.
Tervezett többek között bélyeget, templomot, papírsárkányt, repülőgépet, dunai hajót, egymásba rakható dobozokat, telefonkártyát, nyilvános WC-t, citadellát, vasútállomást, hulladékégetőt, lakóházat, óvodát, kórházat. Kiállításai bejárták a világot, számos díj, elismerés birtokosa lett. Népszerűségét és befolyását többek között arra is felhasználta, hogy a környezetvédelmet népszerűsítse, vagy éppen a közel-keleti békét előmozdítsa. A maga botránykeltő módján a kollektív felelősségvállalás, az ökomozgalmak, a környezetvédelem korát megelőző előhírnöke volt. A minden fajta klisétől és „trendi” irányzattól zsigerileg idegenkedő művész naturista ideológiája a 20. század végére rendkívül divatos, már-már elcsépelt művészi és társadalmi hitvallássá nőtte ki magát. Ő maga 2000-ben, szívrohamban hunyt el, 72 éves korában.
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
