A Jediót Ahronót című izraeli napilap szerint Ehud Olmert izraeli kormányfő felújította a titkos békekezdeményezéseket Bassár el-Aszad szíriai államfő felé.
A lap keddi számában azt írta, hogy az izraeli kormányfő közölte a szíriai elnökkel, Izrael kész visszaadni a megszállt Golán-fennsíkot, amennyiben Damaszkusz megszakítja kapcsolatait Iránnal és az iszlám fegyveres csoportokkal. A Jediót Ahronót úgy tudja, hogy Ehud Barak védelmi miniszter felkérte Uri Szagui vezérőrnagyot, a katonai hírszerzés volt parancsnokát, hogy a titkosszolgálati jelentések alapján tegyen ajánlásokat a Szíriával való béketárgyalások felújítására.
Szagui az izraeli közrádiónak adott interjújában tagadta, hogy ilyen megbízást kapott volna. Barak 2000-ben, miniszterelnökként sikertelen béketárgyalásokat folytatott Szíriával, és az akkori küldöttségnek Szagui is tagja volt.
A kormányfői hivatal egyelőre nem kommentálta a lapértesülést, amelyből nem derült ki, hogy ki közvetített a két, egymással diplomáciai kapcsolatban nem álló ország között. Ugyanakkor a Jediót Ahronót emlékeztetett arra, hogy Olmert vasárnap a knesszet külügyi és védelmi bizottságának tagjai előtt kijelentette: kész a megbékélésre Szíriával és kész előfeltételek nélkül tárgyalni abban az esetben, ha Szíria „elhagyja a gonosz tengelyét” és nem támogatja tovább a terrorizmust. A kormányfő egyúttal reményét fejezte ki, hogy Szíria részt vesz az annapolisi, amerikai ihletésű nemzetközi közel-keleti békekonferencián.
Damaszkusz korábban jelezte, hogy csak akkor küldi el képviselőit a tanácskozásra, ha annak napirendjére tűzik a Golán-fennsík kérdését.
(MTI)

