Forrás: Stop!

Simon Peresz

Az egyesült államokbeli Annapolisban rendezendő Közel-Kelet-konferencia „történelmi alkalmat” nyújt a békekötésre a palesztinokkal – jelentette ki Simon Peresz izraeli elnök kedden Ankarában, a török parlamentben mondott beszédében.

Peresz az első izraeli államfő, aki felszólalt egy muzulmán ország törvényhozásában. Egyebek között köszönetet mondott Törökországnak, amiért 1492-ben kitárta kapuit a Spanyolországból elüldözött zsidók előtt.

A marylandi Annapolisban az év vége előtt tartandó találkozó „történelmi alkalom, amelynek nem szabad történelmi kudarccá válnia” – hangsúlyozta az izraeli elnök. Hozzátette: Annapolisban olyan fordulat történik majd, amely lendületet, irányt és keret ad egy békeszerződéshez.

„A béke elsőrendű Izrael állam számára” – hangsúlyozta Peresz.

Az izraeli államfő után Mahmúd Abbász palesztin elnök is felszólalt a török törvényhozásban, szorgalmazva, hogy használják ki az Annapolis nyújtotta „kivételes alkalmat”.

„Ezt a rendkívüli alkalmat mindenképpen ki kell használni. Veszélyes következményei lennének annak, ha könnyedén vennénk a lehetőséget” – tette hozzá a palesztin elnök.

Az Annapolisban tartandó találkozó célja a hét éve félbeszakadt közel-keleti békefolyamat újraindítása.

Abbász köszönetet mondott Törökországnak a palesztin ügyhöz nyújtott támogatásért.

Peresz és Abbász egy török védnökség alatt létesítendő ciszjordániai ipari parkkal kapcsolatos tárgyalás alkalmából látogatott Törökországba.

Comments are closed.