Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. november 14.
Több tucat Fatah-aktivistát vettek őrizetbe tegnap a Hamasz emberei. A Fatah tisztviselői szerint a szervezet több mint négyszáz tagját – köztük helyi vezetőket – tartják fogva, és többeket beidéztek meghallgatásra. A Hamasz illetékesei ezzel szemben ötven letartóztatottról tettek említést.
Lövöldözésbe torkollott hétfőn a Jasszer Arafat emlékére megrendezett gyűlés Gázában, miután a Hamasz biztonsági erői tüzet nyitottak tömegre. Kórházi források hét halottról és 80 sebesültről számoltak be.
Mahmud Abbasz palesztin elnök háromnapos gyászt rendelt el: félárbocra eresztették a nemzeti lobogókat a nyugati parton, amely a Fatah fennhatósága alatt maradt azután, hogy a Hamasz júniusban megszállta a Gázai övezetet.
Szemtanúk elmondása szerint a köveket hajigáló Fatah-aktivisták összetűzésbe kerültek a Hamasz biztonsági erőivel, ellenfeleik pedig válaszul sorozatokat adtak le gépfegyvereikből. A Hamasz illetékesei erről úgy nyilatkoztak, hogy a rivális Fatah szélsőséges fegyveresei rálőttek rendőrségük tagjaira, amire ők önvédelemből visszalőttek. A gyűlésen 200 ezernél is többen vettek részt, hogy leróják tiszteletüket a palesztin egység szellemi atyjának tartott Arafat előtt.
A tömeg indulatát a palesztin elnök ama megnyilatkozása szíthatta, amelyben élesen bírálta az ellenzék magatartását a Gázai övezetre vonatkozóan, a „megszálló Izraellel” azonosítva azt. Beszédében arról is biztosította követőit, hogy az elfoglalt területről nem mond le, és küzdeni fog mindaddig, míg létre nem jön a független palesztin állam kelet-jeruzsálemi központjával. (P. J.)

