Forrás: NOL

„A múltjától senki se tud szabadulni”

Népszabadság * Dési András * 2007. november 12.

Lengyelország említésére felvonja a szemöldökét, de a reakció a vele szemben ellenséges varsói politikusoknak szól. – A keleti szomszédságban a személyemmel politikát csinálnak. Biztos elmegyek majd egy nap a szülőfalumba, egy mostani úttal viszont nem akarom az új miniszterelnököt kényelmetlen helyzetbe hozni – nyilatkozta a Népszabadságnak a nyugat-poroszországi Rahmelből, a ma Lengyelországhoz tartozó Rumiából származó Erika Steinbach.

A német Kitelepítettek Szövetségének (BdV) elnöke a napokban Budapestre készül, hogy átadja szervezete legmagasabb kitüntetését Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének. Hasonló elismerést kapott korábban Helmut Kohl volt kancellár és Habsburg Ottó is.

 A 64 éves CDU-s parlamenti képviselőnőt a lengyel sajtóban a „Sátán (náci egyenruhás) lányaként” is ábrázolják, Steinbach mindezzel nem törődik. Szerinte az emberek szintjén sokkal jobb a német-lengyel viszony, mint amilyenné a Kaczynski-ikrek tették az államközi kapcsolatokat. Fontos, hogy az egykor német lakta régiókban, Pomerániától Sziléziáig Kaczysnkiék pártja se a mostani, se a megelőző választáson nem kapott többséget. Az új lengyel kormánnyal esély van arra, hogy a politikai párbeszéd visszatérjen a normális kerékvágásba.

Steinbach az 1945 utáni, milliókat érintő kitelepítéseket is súlyos emberiség elleni bűnöknek tartja. – Ha valaki nem akarja a saját felelősségét elismerni, úgy jár, mint Törökország az örmény népirtással. Már a tettesek sem élnek, de Törökország nem tud szabadulni a témától – hangoztatta a CDU/CSU frakció emberi jogi ügyekbe illetékes szóvivője. A NATO egyik kulcsfontosságú tagjával kapcsolatban számos emberjogi hiányosságot sorolt fel, így a keresztény kisebbségeket sújtó korlátozásokat. Szerinte a török EU-tagság „felrobbantaná” az uniót, még akkor is, ha Ankara maradéktalanul teljesítené a csatlakozás feltételeit.

Az Angela Merkel kancellár által is nagyra becsült kereszténydemokrata képviselőnő az európai értékekkel ellenkezőnek nevezte a Benes-dekrétumok – az egykori Csehszlovákiában élő magyar és a német kisebbségeket – kollektív bűnösként megbélyegző részeit. Elfogadhatatlan, hogy a pozsonyi parlament ezeket újra megerősítette, ahogy elfogadhatatlan az a cseh törvény is, amely menetesíti a felelősségre vonás alól az 1945 után német civileket gyilkolókat.

A BdV-t közel tíz éve irányító politikus többször pozitívan emlegette Magyarországot. Budapest az 1992-es kárpótlási törvénnyel szimbolikusan megkövette a kitelepített svábokat, ugyanakkor a kárpótlási jegyekkel elejét vette a tulajdonjogi vitáknak.

Várhatóan 2010-ben nyílik meg Berlin központjában az 1945 utáni kitelepítéseknek szentelt, német állami pénzekből finanszírozott emlékhely-múzeum. Az intézményt felügyelő kuratóriumban a BdV mellett azon országok hálózata is képviseltetné magát, amelyekből a II. világháborút követően németeket elűztek-kitelepítettek. Hét évvel ezelőtt Steinbach a Baltikumtól Romániáig egy tucatnyi közép-, és kelet-európai államot keresett meg levélben, de egyedül Magyarország mutat aktivitást a történeti-tudományos munkában. Németországban a kitelepítések és a kitelepítettek ügye sokáig stigmatizált témának számított, a berlini emlékhellyel végre eltűnhet a német történelmi emlékművek között lévő fehér folt.

 Berlin

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.