Szórakoztató tragikomédia
Grecsó Krisztián Isten hozott című regényének német fogadtatása
Grecsó Krisztián: Lange Nicht gesehen (Isten hozott). Németre fordította Tankó Tímea. Claassen Verlag, Berlin, 2007. 409 oldal, 19,95 euró
(…) A regénynek egyedi színezetet ad a misztika iránti különleges, határozott vonzódás, az emberi természetben rejlő abszurditás iránti érzékenység és a pszichológiai megfigyelőképesség. Bár az író realisztikusan és élesen rajzolta meg szereplőit, azok mégis némileg komorak, árnyszerűek, s így nem túlzottan különböznek a halottaktól, akik egy napon árnyalakokként megjelennek a faluban. A falut súlyos közös bűn nyomasztja, mely elvben már elévült, s mégis mint egy vízihulla újra és újra felszínre kerül. Ehhez járulnak még a mindennapi, főként szerelemmel és hűtlenséggel kapcsolatos, folyamatosan izzó s okkal, ok nélkül kitörő heves konfliktusok, melyek gyakran egészen fantasztikus dimenziókat érnek el. Ebben a csak látszólag falusiasan primitív, valójában nagyon is komplex környezetben zajlik Gergely férfivá érése barátai között, akik idővel egyre idegenebbé válnak számára.
A regény cselekménye első pillantásra kissé irány nélkülinek tűnik, később azonban előbukkan a történeten végighúzódó vörös fonal, ami a csúcsponthoz vezeti az olvasókat. A látszólag jelentéktelen vagy díszítő mellékszálak idővel jelentőséget kapnak, sőt, a történet során jelentésük differenciálódik, s gyakran meglepő, sőt ijesztő módon megváltozik vagy kiéleződik.
A sáraságiak mindenkit, aki a község határain túl él, „vidéki”-nek titulálnak, még a fővárosiakat is. A könyv beszámol a falusi közösség furcsaságairól, s a barátságos vagy legfeljebb közönyös felszín alatt forrongó veszedelmes szenvedélyekről – a diffúz rasszizmus, szexuális erőszak és fenyegetés itt is, ott is kilógnak a becsületesség leple alól. A kíváncsi fiatalok könnyűszerrel rángatják elő ezeket az esteket, s gyakran maguk is belekeverednek a kitudódó kínos történetekbe. (…) Tankó Tímea fordítása megőrizte a könyv intenzív kifejezőerejű nyelvezetét. Még a szójátékokat is megtaláljuk a német szövegben, s szerencsére nem abban az erőltetett formában, mikor egy fordító mindenáron le akarja képezni a lefordíthatatlant.
Összességében: nagyon is megéri elolvasni ezt a könyvet, mely Gergely kalandos és fájdalmas fejlődéstörténetét Magyarország hasonlóan sorsszerű politikai rendszerváltásának történetébe ágyazza be.
(Regina Károlyi: Sáraság árnyai. Sandammeer (internetes irodalmi folyóirat) [A], 2007. február)
*
Hála a fordítóművészetnek, a német olvasók számos csodálatos olvasmányélményt köszönhetnek a magyar íróknak, például Nádas Péternek, Esterházy Péternek vagy Terézia Morának, hogy csak néhány nevet említsünk az elmúlt években feltűntek közül [tárgyi tévedés: Mora németül ír, magyar nyelvű műveit köszönhetjük a fordítóművészetnek – a szerk.]. Az 1976-ban született Grecsó Krisztiánnal, akit Magyarországon már néhány irodalmi díjjal is elismertek, egy újabb fiatal szerző lép az irodalmi porondra, s a németre frissen lefordított Isten hozott című regénye igen meggyőző névjegyéül szolgál.
Elbeszélői stílusa burjánzó, szinte barokkos, imádja az anekdotákat és az abszurd részleteket, melyekben jelen és múlt, álomképek és szájhagyomány útján továbbadott történetek keverednek. (…) Lényegében azonban mindig a faluról van szó. A falu meghatározó életforma, átok és szükséges forrás is egyben. (…) Az idősíkok összemosódnak, úgy tűnik, a múlt a jelennel párhuzamosan létezik, mintha soha semmi nem zárulna le végleg. S ez ugyanígy érvényes arra a „csodálatos légüres tér”-re, a kommunizmust követő időszak „gyökértelen szabadságára”.
(Elke Biesel: Pokoli szomjúság. Kölner Stadt-Anzeiger [D], 2007. március 10.)
*
(…) Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron, egy apró Csongrád megyei faluban, s regénye mérföldekre van az ártalmatlan fecsegéstől. Elbeszélője a 23 éves könyvtáros, aki hét évvel ezelőtt hagyta el szülőfaluját, borzasztó dacos haraggal, miután nézeteltérésbe keveredett legszűkebb baráti körével, amit „nemes egyszerűséggel” csak „a nagy összeveszés”-nek nevez. Nemes egyszerűség? Tehát itt egyértelműen egy ironizáló íróval lesz dolgunk. Hisz ebben a könyvben semmi sincs, ami egyszerű vagy nemes volna. Gallér Gergely érzékeny lélek, nagyon sebezhető, s épp ezért nagyon jártas az önvédelmi technikákban. Fantaszta, történetmesélő, mániákus misztikus és mitológiákat gyártó, olyasvalaki, aki mindent megtesz, csak hogy ne kelljen szembenéznie a valósággal. (…) Az „emlékezés nyálkás és fájdalmas folyama” nem széles, nyugodt folyó, még ha kezdetben úgy is tűnik, hogy az elbeszélő kézen fog bennünket, keresztül vezet a kis falun, megmutatja Nepomuki Szent János szobrát, a várfal romjait, ahol a fiatalok találkoznak és a zsinagóga egykori helyét. Legkésőbb akkor, amikor ide elérkezünk, észrevesszük, hogy ebben a regényben egyik zuhatagos szakasztól a másikig visz bennünket a sodrás. Újra és újra felbukkannak ugyanazok a történetek és motívumok, azt gondoljuk, ebbe az ismétlődésbe belekapaszkodhatunk, de a szöveg hamarosan újra elbizonytalanít bennünket.
Van azonban egy vörös fonal, az említett „Klein-napló”. Úgy tűnik, ez a napló tartalmazza a regény titkát, s egészen a könyv végéig várjuk, hogy fény derüljön erre a titokra. A naplót Pannika néni írta, aki Budapesten állítólag Molnár Ferenc legkedvesebb tanítványa volt, – a regény csurig tele van irodalmi utalásokkal, Molnártól kezdve Szabó Magdán keresztül Tolsztojig és Orwellig – de el kellett hagynia a várost, mert nagybátyja zsidókat bújtatott a nácik elől. Pannika néni egész életében Klein Edébe volt szerelmes, s róla nevezte el naplóját. (…) Grecsó Krisztián története számos kis történetre hullik széjjel. Érzékelhető, hogy a rövid forma felől érkezett a regényhez. A könyv tele van csodálatos epizódokkal, okos ¹vejki történetekkel, találó megfigyelésekkel, varázslatos és vaskos szerelmi történetekkel, számtalan irodalmi és bibliai motívummal, de nem alakul ki a cselekmény feszültségének íve, hogy összetartsa a regényt. Igazán elismerésre méltó, hogy Grecsó milyen sokáig képes megőrizni a regény központi titkát. De miután leleplezte, sajnos az egész nagyon klisészerűnek mutatkozik. A művészi lét megint egy az egyben a zsidósággal azonosítható. Nos, rendben.
(Meike Fessmann: Az áramlásról és a falvakról. Der Tagesspiegel [D], 2007. március 21.)
*
(…) Fulmináns első regényében, az Isten hozottban a magyar író, Grecsó Krisztián Sáraság és a pogrom áldozatául esett Klein Ede történetét meséli el az árva Gallér Gergely szemszögéből. (…)
A regény fiktív helyszínét a szerző szülőfalujáról, Szegvárról mintázta, és a zsidó kereskedő története szintén történelmi tényeken alapszik. Ezen felül azonban Grecsó szövege csupa mese, kitaláció és költészet. Az alföldi falu szegényes, nyers világának keretein belül elkeveri egymással a realitást és a babonát, az igazságot és a kitalált dolgokat, a valóságot és a fantasztikumot. A sáraságiak bizarr csodahitétől átitatott katolicizmusa, vaskos szexualitásuk, az alkohol iránti vonzalmuk, agyafúrtságuk és naivitásuk háttérfóliaként szolgálnak az író számára, aki az előtérben furcsa jelenetekből sziporkázó tűzijátékot rendez.
Mindenképpen izgalmas olvasmány. A regény a végén jut el a drámai csúcspontra: Gallér Gergely megbizonyosodik arról, hogy valójában Klein Ede fia, akit meghiúsított visszatérésének éjszakáján nemzett. És a Klein-napló lapjai, melyeket Pannika, a téesz gépírónője valamikor a nyolcvanas években szinte öntudatlan állapotban gépelt tele – immár üresek.
Így zárul be a kör, így lesz az ifjúsági-krimiből fejlődésregény. A titkokra fény derül, és Klein Gergely már nem látja a tulajdonos nélküli sárasági árnyékokat. „…te lettél az áldozati bárány”, mondta a 23 évesen visszatérő Gergelynek az Üvegszemű Tót, az árva fiú kirekesztettségét magyarázva. Mikor azonban a fiú lezárja, és maga mögött hagyja szenvedéstörténetét, végleg levetkőzi ezt a szerepet.
(Gregor Mayer: Egy erős első-regény Magyarországról. Neue Presse, Coburg [D], 2007. március 24.)
*
Amikor Grecsó Krisztián Isten hozott című regényében arról olvasunk, hogy a főszereplő, Gallér Gergely kacsazsíros kenyeret eszik, úgy érezzük, muszáj kimennünk a konyhába, vágni egy szelet kenyeret, amit vastagon megkenünk vajjal, hogy aztán minden harapásnál megpróbáljuk elképzelni a magyar kacsazsír csodálatos ízét. És olyankor is, amikor Grecsó könyvében valaki szalonnát eszik, vagy tyúkot öl, egy az egyben élhetjük át Kelet-Európa falvainak hangulatát és eredeti varázsát. Vitális energiáját. Zsírtól csöpögő, erős ízű ételeit. Durva tréfáit, otromba nyelvét és egészen az obszcenitásig és megszállottságig fokozott szexualitását. Babonáit. Túláradó fantáziáját és játékos, csínytevő kedvét.
Grecsó hőse egy Sáraság nevű kis faluból származik, s ez a név egybecseng a szárazság szóval is, illetve a sárra és az ürülékre is emlékeztet. Ezeket az asszociációkat a regény újra és újra megerősíti. A szomjúság és szárazság vezér-témái a könyvnek. A faluban mindenki olthatatlan szomjúságtól szenved. Kék színű fedeles kannákat hordanak magukkal, melyeket vizezett sörrel töltenek meg. Sáraság az álmodozók és melankolikusok faluja, a beteljesületleneké, a babonásaké és a bűnösöké. A szárazság lángolásuk szimbóluma. A falu paradicsom és pokol, s lakói számára a világ közepe. (…) Grecsó a Kelet-Európában széles körben elterjedt szolid nőellenes hagyományra támaszkodva nagy élvezettel kreál olyan helyzeteket, melyekben a nőket passzív tárgyakká degradálják. A mindenütt lappangó szexualitás mindig a nők kárára valósul meg, durva, állatias aktus, a nemek mészárlásba fúló csatája, aminek ritkán van köze a szerelemhez. Amikor mégis, olyankor szentséggé szellemül. Grecsó egy kelet-európai kontextusban elhelyezkedő falut ábrázol. Alakjai részben a szomszédos országokból származó, magyarosított neveket viselnek, s ezzel a közös történelemre emlékeztetnek. Grecsó a szent és a profán, mítosz és realitás történelem és jelenkor között ingázik. Óriási kedvvel, gondtalansággal és frissességgel mesél, az író vibráló hangján és a paraszt vitalitásával és ravaszságával. Sok különböző történetből épít fel egy olyan regényt, mely a falusi világot dicsőíti, mint minden dolgok kezdetét, az élet csíráját.
(Carmen-Francesca Banciu: A száraz álmodozók falva. Die Welt [D], 2007. június 2.)
*
(…) Pletykák, gonosz rágalmak, anonim merényletek jellemzik Sáraságot. Már a megnevezések is pontatlanok, ha nem egyenesen hamisak. A „Klein Ede Egylet” tagjai Gergely kivételével alig érdeklődnek Klein Ede iránt; néhány tagot ráadásul körülvesz – mint az egész falut is – a zsidóellenesség nimbusza. A „napló” nem egy napló. És Pannika néni valójában Károlyi Anna, nemesi származású, aki egykor kastélyban lakott és zsidókat mentett. Az anyakönyvben bejegyzett neve azonban Szabó Anna. És így tovább. Minden sárasági radikálisan szubjektív, még ha mindannyian folyamatos ismétlésekkel illetve újabb és újabb változatokban ugyanannak a gyűlölködésnek a zavaros vizéből merítenek. Csak ex negativo alkotnak közösséget, amit csak nehezen, foszladozó kötelékként tart össze a sugdolózás és azok a hullák, amik ott rejlenek mindannyiuk pincéjében. Grecsó a posztszocialista társadalmak központi kérdéseit dolgozza fel: mi lesz a fasizmus és a zsidóüldözés elhallgatott, sötét hagyatékával? Mi lesz a szocializmus jogtalanságaival? Mik lesznek az új értékek, amik összekötik a közösségeket? A szerző nem ad közvetlen választ. Az apaság témáját azonban többszörösen is beleszövi a regénybe. A „Klein Ede Egylet” tagjai árvák, vagy apa nélkül élnek, Gergely ráadásul talált gyerek. Vagy ott van Franczek Gyula csodálatos esete: a nemzőképtelen falusi Casanova bizonyítottan három fiú apja. (…) Vagy: a faluban minden kutyát meggyilkolnak, és hirtelen mégis kutyakölykök bukkannak fel a semmiből. Grecsó egyik fejezetet a másikra halmozza, kiküszöböli a kauzalitást, a biológiai és szimbolikus apaságot is megkérdőjelezi, a végsőkig fokozva ezzel az iróniát.
Mindennek az eredménye: bizonytalanság és zavar. Mire a végére érünk, a regény szólamai közül már egyiknek sem tudunk hinni igazán. S ez akkor válik jelentőssé, mikor az 1990-ben játszódó kerettörténet eseményei a célegyenesbe fordulnak. Az átmenet korában vagyunk, az utolsó szovjet katonákat „Tavarisi konyec” feliratú plakátok búcsúztatják. (…) A legkülönbözőbb fura figurák vonulnak fel a könyvben, míg végül Gergely elfogadja új identitását, fény derül a napló titkára, és a leleplezésről kiderül, hogy nem leleplezés. A pajkos és kiszámíthatatlan, bár gyengécske szerkezetű regény befejezése oly kevéssé komplex, hogy ezzel nagy csalódást okoz. Mire a könyv a végéhez ér, már elpufogtatta bámulatos energiáját, s az olvasót tanácstalanul hagyja magára.
(Judith Leister: Zsivaj Magyarországon. Neue Zürcher Zeitung [CH], 2007. június 26.)
*
Gergely útnak indul, s még egyszer visszatekint gyermekkorára és fiatalságára, amikor különös dolgok egész sora történt vele. Ifjúsági krimi ötvöződik a fejlődésregénnyel és filozófiai mesével. A falu lakosait, akik ide-oda ingáznak a mezőgazdasági termelőszövetkezet és a katolikus templom között, olthatatlan szomjúság kínozza, a halottak helyet követelnek maguknak az élők között, és néhány sárasági azzal a misztikus adottsággal rendelkezik, hogy beszélgetni tud a halottakkal. (…)
Első regényével Grecsó Krisztián nagy fába vágta a fejszéjét. Szórakoztató tragikomédiát írt négyszáz oldalon, melyben olyan kényes kérdéseket, mint a kommunizmus és a zsidógyűlölet ugyanúgy kezel, mint a barátság vagy a naiv fiatalkori románcok témáját. Mágikus-realista leírásaival Grecsónak sikerül leképeznie és kézzelfoghatóvá tennie a vidéki életmód borzalmait és szépségét. Figuráit szélsőségesen formálja meg, s azok mégsem válnak soha nevetségessé. (…)
Változatos nyelve miatt, mely csakúgy tele van köznapi beszédfordulatokkal, mint jól átgondolt, többszörösen összetett mondatokkal is, a történet gyorsan és könnyen olvastatja magát. Sajnos azonban az Isten hozott nem igazán működik egységes egészként, inkább úgy hat, mint humoros, melankolikus, romantikus és misztikus történetek gyűjteménye, amit laza keret fog össze. Olyan történeteké, melyek egy hozzánk oly közeli és részben mégis ismeretlen világba nyújtanak bepillantást.
(Mari Lang: Olvasnivaló: Grecsó Krisztián – Isten hozott. fm4 – rádióadó [A], dátum nélkül)
Válogatta és fordította: Sárossi Bogáta
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 45. szám
