NOL * Népszabadság Online * 2007. november 10.
Három autóbusznyi fiatal német neonácit tartóztattak fel szombaton délelőtt a határőrök a német-cseh határon, de az igazoltatás után rendőri kísérettel továbbengedték őket – jelentette a közszolgálati Cseh Televízió. A zsidó városrészbe vezető legfőbb utcákat lezárták, miután a Vysocany negyedben több száz neonáci gyűlt össze.
A százötven német neonáci Prágába utazott, ahol a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták nevű szervezet a hatósági tiltás ellenére is felvonulást akar tartani a régi zsidó negyedben. Bár a neonácik menetüket az iraki beavatkozás elleni tiltakozásnak minősítik, a hatóságok azonban provokációnak tartják a zsidók elleni 1938-as németországi pogrom, a hírhedt kristályéjszaka évfordulójára időzített megmozdulást.
Hét embert letartóztattak
Hét neonácit később letartóztatott a cseh rendőrség és az akkor száztagú csoportot a rendőrök szétzavarták. A hatóságok szerint a déli órákban a város különböző részeiből már több szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoport is a zsidó negyedbe indult.
A metró Vysocany megállóját lezárták. A régi zsidóvárosban, ahol több százan vesznek részt a hírhedt kristályéjszaka áldozataira emlékező ellenrendezvényen, rendkívüli a rendőri jelentét, és a vízágyúk mellett már néhány páncélkocsit és mentőautót is látott az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Újabb letartóztatások történtek, és a zsidóvárosba tartó lakosokat és turistákat ellenőrzik.
(MTI)

