Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
NOL * Lapzsemle * 2007. november 9.
A gyűlöletipar hatékonyan működik
A 168 ÓRA hasábjain Mészáros Tamás vitázik azokkal, akik úgy vélik, a gyűlöletbeszéddel szemben rossz eszköz a törvény általi korlátozás, és ehelyett a társadalom öntisztulását kell segíteni:
Ön tisztul? A gyűlöletbeszéd korlátozásáról fejtette ki véleményét a Magyar Hírlap november 7-i számában, „Begörcsölt szólásszabadság” címmel Rajcsányi Gellért, a Reakció magazin szerkesztője. Az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozott, amely szerint „Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis öntisztulással alakulhat ki.”
Rajcsányi írása tiszteletre méltó, kitűnően érvelő cikk a Magyar Hírlap Vélemény rovatában az öntisztulásról. Kis szépséghiba, hogy mostanában ugyanazokon a hasábokon publikál a Magyar Hírlap új főmunkatársa, Bayer Zsolt is. „A józan és méltányos történelmi számvetés legfőbb gátja minálunk immár jó másfél évtizede nem más, mint éppenséggel az a folyamatosan radikalizálódó, izgató, mocskolódó szélsőjobb, amely létrehozta saját propagandagépezetét, megtalálta szennyirodalmának kiadóit, terjesztőit és különféle fórumait. És ez a hatékonyan működtetett gyűlöletipar mind a mai napig elárasztja termékeivel a már jól megdolgozott piacát – ezrek agyát mossa át, gerjeszti nemtelen indulataikat. A társadalom többsége egyelőre tehetetlen a közgondolkodás mindennapi, megtervezett mérgezésével szemben, nemhogy képes volna – úgymond – objektíven feldolgozni saját múltja, még inkább közelmúltja tragikus eseményjátékát.
Az utóbbi években Magyarországon a gyalázkodás és az uszítás a szó szoros értelmében polgárjogot nyert – az úgynevezett polgári oldal politikai eszköztárának szerves részeként. És a jog vagy legalábbis a jogalkalmazás nem állt útjába a verbális erőszaknak. Mind a vádhatóság, mind a bíróság rendszerint arra hivatkozott, hogy csak a „névre szóló” gyűlöletbeszéd ítélhető meg, de az is csak akkor, ha közvetlen következményeként megállapítható a bántalmazás tényállása. Joggyakorlatunk máig ennek az abszurd felfogásnak a jegyében engedi szabadjára a legdurvább uszítókat – és a Társaság a Szabadságjogokért aktivistái őket akarják megvédeni egy olyan törvénytől, amely a sértettek számára legalább a polgári elégtétel megszerzését jogossá tenné.”
Sületlenségek november 7-ről
Krausz Tamás történész a Népszabadság Hétvége mellékletében „Az orosz forradalom – 90 éve – Mi volt valójában a NOP?” írt elemzést a témáról. „Az orosz forradalom az alul lévő társadalmi osztályok azon vágyát fejezte ki, hogy mindenfajta gazdasági, szociális, politikai, nemzetiségi és lelki elnyomástól megszabaduljanak” – mondta a Népszavában megjelent interjúban Krausz Tamás történész.
„Az ELTE Kelet-Európa Története Tanszékének vezetője beszél arról is, hogy 1917. november 7-e egyszerre volt proletár- és parasztforradalom, de megvoltak benne a polgári forradalom és egy sajátos „katonaforradalom” elemei is. Később azonban a fejlődés letért a társadalmi önszerveződés, a szabad szövetkezetek pályájáról, és az államgazdaság parancsuralmi szisztémájára tért át.” >
Beszarizók, ideggyengézők és társaik
Bolgár György a Népszavában arról a viharról ír, amit Gerő András történész kavart, amikor nagy nyilvánosság előtt többször is sértően nyilatkozott a köztársasági elnökről:
„Volna még továbbá egy másik vonal, szintén az ellenpontozás jegyében, miszerint, ha a beszari alak szálka az ORTT szemében, egy másik közjogi méltóság leőrültnérózása a tévében miért nem az; megjegyzem, megnézném azt a műsorvezetőt, aki az „őrültnéró” minősítésre kontrapunktot talál hirtelenjében” – írja lapunkban „Beszariak” című cikkében Megyesi Gusztáv. „Nem mintha egyetértenék Gerő Andrással, akár a jelző megválasztásában, akár abban, hogy a köztársasági elnök gyáva (ha az volna, nem szólna bele bátran annyi mindenbe, viszont nem maradna bátran csendben olyankor, amikor meg kellene szólalnia), de ami e vitatható kijelentés körül kialakult, az az álszentség, a képmutatás és a hazudozás romlott orgiája.”
(…)
„…a gyáva minősítést mindenkinek tűrnie kell, hát még a köztársaság elnökének, még akkor is, ha nem egészen szalonképes (de azért gyakran és nyilvánosan is használt) formában van megfogalmazva, a műsorvezető pedig legföljebb arra tehetett volna kísérletet, hogy a jelzőt finomítsa. Még viccesebb, ha arra gondolunk, hány megszólaló beszélt már a köztévében egy másik közjogi méltóságról, nevezetesen a miniszterelnökről ennél sokkal, de sokkal sértőbb, elfogadhatatlanabb hangnemben (hibbant, véreskezű Néró, ideggyenge és hasonlók), és akkor bezzeg nem volt vizsgálat. De egye fene, van, aki jobban tűri a csúnya minősítést vagy a gyalázkodást, van, aki kevésbé. Kinek Gyurcsány sértegetése fáj, kinek Sólyomé. Ám a mostani hőbörgés megint a magyar közélet lényegére villant egy éles fénycsóvát, és ez a lényeg az igazán riasztó.”
(…)
„A vezető jobboldali orgánum a napokban jellemző módon odáig jutott, hogy bezzeg Gyurcsányt lemocskoszsidózni az utcán gyűlöletbeszéd, míg Sólyomot a köztévében lenácizni politikailag korrekt. Nem feltételezem, hogy a cikkíró ennyire hülye volna (éppen a fent leírtak alapján), azt azonban igen, hogy szándékosan játssza a hülyét.” (…) „A miniszterelnököt lemocskoszsidózni valóban tűrhetetlen gyűlöletbeszéd, és Gyurcsány politikai ellenfeleinek is el kellene ítélniük. Bárkit lenácizni ugyanakkor lehet jogos, és akkor bizony politikailag korrekt, vagy lehet alaptalan rágalmazás, és akkor sem politikailag, sem jogilag, sem emberileg nem korrekt. Ezt kellene végre megérteni, de nincsenek illúzióim: ugyanis értik, csak látványosan nem akarják érteni.”
