Népszabadság * Dési András * 2007. november 9.
Németország központi szerepet játszhat abban, hogy az iráni nukleáris program körüli vitát békés úton, diplomáciai eszközökkel lehessen rendezni – erről George W. Bush amerikai elnök beszélt az RTL és az n-tv német csatornáknak adott interjújában. Bush szerint Németország a darfuri válságtól Afganisztánig számos égető kérdésben döntő jelentőségű világpolitikai szereplő.
Bush ma fogadja crawfordi tanyáján Angela Merkel kancellárt. A Texasba készülő kereszténydemokrata politikus szintén a békés megoldás fontosságát hangsúlyozta. Ugyanakkor késznek mutatkozott arra, hogy a nemzetközi közösség – elsősorban újabb szankciókon keresztül – erősebb nyomást gyakoroljon a nukleáris ambíciókat dédelgető Teheránra.
Bush és Merkel abban egyetért: az egész világ számára komoly fenyegetést jelentene, s ezért megengedhetetlen, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Az amerikai elnök a német tévécsatornáknak úgy fogalmazott: a párbeszéd és az előrelépés azt követően lehetséges, hogy az iszlám köztársaság leállítja urándúsítási programját.
Míg az Irán legnagyobb nyugat-európai gazdasági-kereskedelmi partnerének számító Németország a kezdetektől a diplomáciai megoldást szorgalmazta bármilyen katonaival szemben, Bush a békülékeny hangnem ellenére érzékeltette: az opciók között a haderő alkalmazása is ott van. – Ha valaki harmadik világháborút, akar akkor Izraelt atombombával kell megtámadni – mondta az elnök, hozzátéve, nem jósol, nem kíván egy ilyen fordulatot.
Bush arról is beszélt, hogy kormányának nincs semmi kifogása Irán békés célú atomprogramja ellen. Ezért is állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az iráni atomerőműveket ellenőrizhető orosz forrásokból látnák el nukleáris fűtőanyagokkal. A részben Lengyelországba, illetve Csehországba telepítendő amerikai rakétapajzsról azt mondta, hogy a védelmi rendszer nem Oroszország, hanem a „haramia államok” ellen irányul. E kategóriába a jelenlegi iráni rezsimet is besorolta, bár Bush szerint az Egyesült Államok konstruktív módon kíván fellépni Teheránnal szemben.
Izrael: el-Baradei NAÜ-főigazgató távozzon!
Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának távozását követelte csütörtökön Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes.
Az iráni nukleáris kérdéssel megbízott politikus az izraeli közrádióban azzal vádolta el-Baradeit, hogy szemet hunyt Teherán nukleáris programja felett, és ezzel veszélyezteti a világbékét. „Felelőtlen a hozzáállása, homokba dugja a fejét az iráni atomprogramot illetően, ezért távoznia kell” – jelentette ki Mofaz az izraeli közrádióban. A miniszterelnök-helyettes Washingtonból nyilatkozott, ahol szerdán Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel tárgyalt az iráni atomdossziéról. (MTI)

