– minősített Benitez, de az edző a 8-0 után is reálisan beszél a Liverpool BL-esélyeiről
Népszabadság * R. Hahn Veronika * 2007. november 8.
Kedd este a Liverpool fergeteges játékkal „alázta” 8-0-ra ugyanazt a Besiktast, amelytől a Bajnokok Ligája előző fordulójában – meglepetésre… – 2-1-es vereséget szenvedett Isztambulban. Bár a liverpooliak története nem szűkölködik gólzáporos sikerekben – hogy mást ne mondjunk, 1974-ben, a boldog emlékű Kupagyőztesek Európa Kupájában 11-0-ra ütötték ki a norvég Strömsgodset együttesét -, a BL-krónikában hasonló különbségű győzelemre eddig nem akadt példa.
A 7-0-sok klubjába is csak két csapat került be: a két héttel ezelőtt a prágai Slaviát verő Arsenal és a 2003 decemberében a görög Olympiakoszt lemosó Juventus.
A gólok hetvenperces történetének (az első a 19., az utolsó a 89. percben esett) főszereplője a mesterhármast elért izraeli Benayoun, a legnagyobb meglepetést pedig feltehetőleg a kétszer is a hálóba találó Crouch okozta, hiszen a nyakigláb csatár nem élvezi Rafael Benitez szakvezető bizalmát. Ritka alkalom, hogy a támadó bekerül a kezdőcsapatba, s könnyen megeshet, hogy esetében a hiperkritikus spanyol mester nem a duplára, hanem a kihagyott helyzetekre emlékezik majd… A csereként beállt Babelen kívül a csapatkapitány Gerrard iratkozott fel a góllistára; utóbbinak ez volt a huszonegyedik találata európai mérkőzésen, így klubjában csak egy „fával” van elmaradva az immár csak exliverpooli Owen rekordja mögött.
A ritkán elégedett Benitez a sportriporterek unszolására hajlandó volt – Lou Reed után szabadon – „Perfect Day”-nek nevezni az anfieldi estét. „Riválisaink biztosan felkapták a fejüket az eredményre, miként valószínűnek tartom, hogy Európában napokig téma lesz még a Besiktas elleni produkció. Mindenesetre nem értékeljük túl e találkozót: ezért a meccsért ugyanúgy három pont jár, mint bármelyikért, ráadásul a hátralévő két mérkőzésünket hoznunk kell a továbblépéshez” – elemzett Benitez, aki szerint korábbi fellépéseiken is számos lehetőséget teremtettek az ellenfél kapuja előtt, ám azok alkalmával kevés sikerrel jártak.
A Liverpoolnak a Porto és a Marseille skalpját kell megszereznie ahhoz, hogy folytathassa a BL-ben. Könnyen lehet, hogy szoros küzdelem után az egymás elleni eredmények és a gólarány alapján dől el, melyik társulat búcsúzik. Ez utóbbi esetben pedig sokat segíthet a törökök elleni bravúr…
Bajnokok Ligája
csoportmérkőzések, negyedik forduló
A csoport: Liverpool-Besiktas 8-0, Porto-Marseille 2-1. Az állás: 1. Porto 8 pont, 2. Marseille 7, 3. Liverpool 4, 4. Besiktas 3.
B csoport: Valencia-Rosenborg 0-2, Schalke-Chelsea 0-0. Az állás: 1. Chelsea 8, 2. Rosenborg 7, 3. Schalke 4, 4. Valencia 3.
C csoport: Olimpiakosz-Real Madrid 0-0, Lazio-Werder Bremen 2-1. Az állás: 1. Real Madrid 8, 2-3. Olimpiakosz, Lazio 5-5 (6-6), 4. Werder 3.
D csoport: Celtic-Benfica 1-0, Sahtyor Donyeck-Milan 0-3. Az állás: 1. Milan 9, 2. Celtic 6 (3-4), 3. Sahtyor 6 (4-7), 4. Benfica 3.
E csoport: Lyon-Stuttgart, Barcelona-Glasgow Rangers. Az állás: 1. Barcelona 7 (5-0), 2. Rangers 7 (5-1), 3. Lyon 3, 4. Stuttgart 0.
F csoport: Sporting Lisboa-AS Roma, Manchester United-Dinamo Kijev. Az állás: 1. Manchester United 9, 2. AS Roma 6, 3. Sporting 3, 4. Dinamo Kijev 0.
G csoport: Internazionale-CSZKA Moszkva, Fenerbahcse-Eindhoven. Az állás: 1. Inter 6, 2. Fenerbahcse 5, 3. Eindhoven 4, 4. CSZKA 1.
H csoport: Steaua-Sevilla, Slavia Praha- Arsenal. Az állás: 1. Arsenal 9, 2. Sevilla 6, 3. Slavia Praha 3, 4. Steaua 0.
Yildirim Demiroren, a Besiktas elnöke szerint a Liverpoolban pályára lépett játékosok komoly szankciókra számíthatnak. „Valószínűleg szerződést bontunk néhány futballistánkkal. Klubunk becsülete és hitelessége mindenek felett áll” – nyilatkozta az elöljáró, hozzátéve, hogy a kérdésben az igazgatótanács dönt majd. A török újságok természetesen nem kímélik az együttest. „Ha másodosztályú gárda lépett volna pályára Angliában, akkor osztoznánk az egyesület szomorúságában és csalódottságában. Ám így nincs bocsánat” – áll a liberális Milliyet című napilapban, amelynek cikke csak egy a kőkemény hangvételű írások közül. (MTI)

