Lassan megszokjuk, meg is unjuk a forgatókönyvet: a Jobbik gárdát avat, az MSZP elhatárolódásra szólít fel. A Fidesz támogatottsága meginog, az MSZP árnyalatnyit felkapaszkodik a gödörből, a Jobbik apró pontként megjelenik a felmérések radarképernyőjén. Némi perspektívából tekintve a történetet, könnyen felismerhető, hogy az egész mese a Jobbik részéről figyelemfelkeltő, szocialista és kormányszempontból figyelemelterelő akció. Az előbbi eléri, hogy annyit beszéljenek róla, mint előtte évek alatt sem (s az ajándék nyilvánossággal élve intenzíven toborozhasson a tettvágytól égő jóhiszeműek között), az utóbbi, hogy a költségvetési és adótörvénykezés kellemetlenségei, no meg a Zuschlag-Gyurcsány-botrány helyett a jó öreg fasisztázással legyen tele a képernyő. A két főszereplő érdeke közös: lecsípni magának a Fidesz támogatottságából, amennyit csak lehet. Szép egyetértésben ismétlik hát az előadást. Az egyik oldal lengeti az ünnepi szimbólumból utcai harci eszközzé alázott árpádsávos zászlót, a másik apokaliptikus víziókat festve rémüldözik rajta. Az egész szellemtelen színjátékban szinte üdítő kivétel Bauer Tamás egyik elfogult, megalapozatlan, de legalább vitára ingerelő kritikus megjegyzése.
Összemosás
Bauer szerint „a gárda ugyanazt az etnikai alapú nemzetfelfogást képviseli, amelyet a státustörvénnyel, a kettős állampolgársággal az orbáni Fidesz”. Bauer célja nyilvánvalóan az, hogy a szélsőségesnek bélyegzett Jobbikkal összemosva (rossz) hírbe hozza a Fideszt. A módszer – két embert vagy csoportot azon az alapon hoz közös nevezőre, hogy egyetlen kérdésben ugyanazt az álláspontot vallják – a politikai bozótharcok unalomig ismert eszköze. Ám éljen vele Bauer is, ha kedve tartja, de miért pont a kettős állampolgárság ügyét választja fegyverként, ami mintaszerű demokráciák tucatjaiban élő jogintézmény? (Bauernek taktikai szempontból is érdemes volna kerülnie a kettős állampolgárság témáját, hiszen erről sokaknak éppenséggel a Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződő, durván idegenellenes népszavazási kampány juthat az eszébe…) Ami pedig a státustörvényt illeti, az több mint kilencvenszázalékos parlamenti támogatottságával éppenséggel a marakodó magyar demokrácia egyik kivételes, üdítő színfoltja. Igaz, Bauer és (volt) társai (ebben az ügyben is) éppen a törpe kisebbséghez tartoztak, csak szokatlan módon nem tudták ráerőszakolni véleményüket az MSZP-re. (Ellenzékben persze kisebb a zsarolási potenciál…) A kifogás akkor is az volt, ami most is a támadás ürügyét szolgáltatja: az „etnikai alapú nemzetfelfogás”.
Mi a gond az etnikai alapú nemzetfelfogással? Ez jellemzi az orosz, a német, az osztrák, a román, a szerb, a horvát, a svéd, az izraeli, az ír, a görög, az albán nemzetfelfogást is, vagyis gyakorlatilag minden államalkotó nemzetét, főként ha annak az anyaországon kívül is számottevő kisebbsége él. (Mi több, az észt, lett vagy litván nemzetfelfogást még saját államán belül is a megszállás idején betelepített oroszokkal szemben.) Az etnikai együvé tartozás kifejezése Dél-Tiroltól Izraelig a demokratikus nemzetfelfogás magától értetődő eleme. Ettől eltérő felfogás csak azokra az államokra jellemző, ahol klasszikus értelemben vett nemzetről nem is beszélhetünk. Az Egyesült Államok, Latin-Amerika vagy Ausztrália olvasztótégelyében az őslakosok, a gyarmati hódítók, a rabszolgaként behurcoltak és a folyamatosan érkező újabb bevándorlók különböző arányú keverékei az „egy állam, egy nemzet” felfogáson túl egyszerűen nem is igen tesznek lehetővé más koncepciót. Afrika és Ázsia számos térségére a gyarmati idők által örökül hagyott, etnikai szempontból képtelen határok miatt áll ugyanez.
Etnikai önazonosság
Az etnikai önazonosság azonban a teljesen el nem gyökértelenített embernek oly mélyen sajátja, hogy az etnikai feszültségek gőze ezekből az olvasztótégelyekből is minduntalan ki-kicsap. S hacsak nem sikerül szövetségi rendszerekkel, autonómiákkal teret engedni viszonylag békés érvényesülésének (lásd a kétnyelvű Kanada; India vagy Nigéria szövetségi államai, vagy Európában Spanyolország), destabilizálhatja az „államnemzeteket” (őslakosok mozgalmai Peruban, Mexikóban vagy éppen Ausztráliában; a beolvasztottnak vélt határon belüli kisebbségek ébredése Franciaországban és az Egyesült Királyságban); avagy informális autonómiákkal szegmentálja azokat (a latinok, ázsiaiak és a négerek kvázi önálló társadalmainak megszerveződése az Egyesült Államokban).
Nincs státustörvény
Vajon miért keveri össze Bauer a nyelv és a kultúra közösségén alapuló együvé tartozást a faji elkülönülés joggal kárhoztatható törekvésével (erre is van példa, de nem térségünkben). Ha Bauer az etnikai nemzetfelfogást kárhoztatja, nyilván az államnemzet-koncepciót részesíti vele szemben előnyben. Kérdés persze, hogy ezt az elvet, amely saját hatókörében, tradicionális nemzetállamok hiányában sem igazán működőképes, miért kellene elfogadnunk a merőben más történelmi adottságú Közép-Európában? Ha azonban Bauer ezt teszi, vonja le a gyakorlati következtetést is, s mondja ki nyíltan: Románia állampolgárai románok, Szlovákiáé szlovákok, Szerbiáé szerbek. Akkor nincs státustörvény, és nincs kettős állampolgárság. Aki netán mégis úgy tartja, hogy léteznek magyarok is a szomszédos országokban, ezt nem is teheti másképp, mint etnikai nemzetfelfogás alapján; különben hogyan tenne különbséget a román, szlovák és szerb állampolgárok között?
Krómer István, a www.ttfk.hu/hetiocopol szerkesztője
