Forrás: HETEK

Miért világszám a Pál utcai fiúk?

Makki Marie-Rose

„Néhány évvel ezelőtt, egy fogadáson találkoztam a japán császárnéval, aki azt mondta, gyerekkorának kedvenc olvasmánya A Pál utcai fiúk volt, és biztos benne, hogy a magyarok mind olyanok, mint ők” – írja Békés Pál író az üzenő falon, A Pál utcai fiúk című regény nemrég megnyílt emlékkiállításán. Úgy tűnik, nem a Nobel-díjas nagyságok, nem a művészóriások a legismertebb magyarok a világban, hanem Boka és Nemecsek. Kerek száz éve, hogy a Pál utcai fiúk története napvilágot látott, hogy szinte azon nyomban nemzeti mítoszunk részévé váljon.

Molnár Ferenc regényéről 1907-ben még a kortársak is elismerték, hogy remekmű született, és ez már akkor is nagy szó volt.

A példátlan sikert Kómár Éva, a Petőfi Irodalmi Múzeum kutatója szerint jól mutatja, hogy idővel ál-Nemecsekek egész sora bukkant fel a semmiből. A leghíresebb közülük az idős Jezsek-Józsika Ferenc papucskészítő volt, aki még gittegyleti pecséttel is rendelkezett, és az Úttörő Áruházban dedikálta a regényt a sorban álló úttörőknek – három forintért darabját. Vélt érdemeire való tekintettel még egy főbérleti lakást is kiutaltatott magának, mígnem Hollós Korvin Lajos író egy ÉS-beli gloszszában le nem leplezte a turpisságot. A kisöreg ellentámadásba lendült, beperelte az írót, és az 1963-as tárgyalásra belépőjegyet kellett osztani a nagy érdeklődésre való tekintettel. A pert ugyan Jezsek-Józsika elvesztette, ám a pestiek mégsem rá, hanem Hollós Korvinra haragudtak, aki rútul megfosztotta őket egy élő legendától.

Maga Molnár, bár nagyon szerette első – és színpadi szerző lévén mondhatni egyetlen – regényét, a kiadói jogot még az elején eladta a Franklin Kiadónak ezer koronáért, és attól kezdve a mű gyakorlatilag önálló életet élt. Molnár huszonhat évesen, állítólag pár hét alatt, a New York Kávéház karzatán írta meg a gyermekkorát felidéző könyvét, afféle ujjgyakorlatként, volt tanára, Rupp Kornél kérésére. A kötet szinte azonnal óriási nemzetközi siker lett, harmincöt nyelvre fordították le, és számos adaptációja is készült. A csapnivaló angol fordítás miatt Fábri Zoltán 1962-ben készítette el az angol nyelvű filmváltozatot, amely azóta is a mű legjobb filmadaptációjának számít. Angolszász területen a kedvezőtlen fogadtatás oka Kómár Éva szerint talán az lehetett, hogy a regény befejezése – Nemecsek halála és a grund elvesztése – túl tragikus fordulat a hollywoodi történetekhez szokott közönség számára. Holott épp az önfeláldozás az, ami halhatatlanná tette Nemecseket és a Pál utcai fiúkat az egész világon.

Molnár Ferenc

Molnár Ferenc világhírű főhősét, a kis Nemecseket gyerekkori legjobb barátjáról, a vele egyidős Feiks Jenőről mintázta – mindketten 1878-as születésűek voltak tudniillik. Feiks a közelben lakott, és papírmasé színháza volt az alapja a Neumann (később Molnár) gyerekekkel közös színházas játékaiknak. „Nem tudom elfelejteni hosszú gyermekségünk idejét, azt a vad dúskálást mindenben, ami játék, szerelem, művészet, tréfa” – írta később Feiks a Színházi Élet 1924. novemberi számában. Feiks egyébként karikaturista lett, és hatvanegy évet élt.

„A regény önéletrajzi ihletésű. Valóságos helyszíneken és karaktereken alapul, melyek a korabeli dokumentumok (térképek, iskolai évkönyvek stb.) alapján tökéletesen beazonosíthatók” – avat be a részletekbe Kómár Éva, aki munkatársaival együtt egy éven át kutatta

A Pál utcai fiúk keletkezésének történetét, mielőtt tető alá hozták a regény első kiadásának századik évfordulójára megrendezett mostani kiállítást. A Nemecsek név abban az időben meglehetősen gyakori volt, a századelőn több család is lakott ilyen vezetéknéven az egykori Ferencvárosban. A történet maga 1889 tavaszán játszódik, amikor a szerző Molnár (akkor még Neumann) Ferenc is tíz év körüli fiúcska volt. Molnár rendkívül szerette Pestet, és a századforduló a város felvirágzását jelentette. A polgáriasodás és a millennium jegyében beinduló lázas építkezések következtében a szabad ingatlanokért folyó harc nagyon is valóságos jelenséggé vált. A regénybeli „grund” a Mária utca és a Pál utca sarkán terült el, de a századfordulón már ház állt azon is. Nemecsek lakhelyét, a Rákos utcai kertes, szegényes földszinti házsort pedig később az Iparművészeti Múzeum építése miatt bontották le.

„Pest rohamléptekben nőtte ki magát nagyvárossá, és egyre nagyobb probléma lett a városi gyerekeknek, hogy játszóhelyet találjanak maguknak, már csak azért is, mert akkoriban indult be a foci térhódítása is” – teszi hozzá a kutató. Megmosolyogtató, hogy Farkas Pál kritikus már a regény első megjelenésekor, 1907-ben azon kesergett, hogy eltűntek azok a szép idők, amikor a gyerekek a beépítetlen városi telkeken játszottak. „A gyerekek ma nem járnak a grundra, hanem a moziba” – írta az Új Idők hasábjain. Kortársa, Horváth Elemér könyvében olvasható, hogy a századforduló környékén – az ő gyerekkorában – három csibészbanda működött a városnak ezen a területén, akik a még meglévő szabad játszóterületekért valódi harcokat folytattak egymással. Az egyik csapatot a molnáristák (a Molnár utca környékiek), a másikat a vámházisták (a Vámház környékiek), a harmadikat a múzeumisták (a Nemzeti Múzeum környékiek) alkották.

Azonosíthatók a regényben szereplő iskolák is: Molnár Ferenc a Lónyay utcai Református Főgimnáziumba járt – ez ma is megvan -, és ez volt a Pál utcai fiúk iskolája, ahol máig megmaradtak az évkönyvek a századelőről. Ezekből az is kiderül, hogy az „egyletesdi, önképzőkörösdi” valóságosan működött, és a gyerek Molnár komoly tagnak számított. A vörösingesek iskolája a Zerge utca 11.-ben a Józsefvárosi Főreálgimnázium volt (ma Vörösmarty Gimnázium). A regényben szereplő nevek is gyakran visszaköszönnek – eredeti vagy hasonló változatban – a gimnáziumi évkönyvek osztálynévsoraiban. Azonosíthatók lettek többek között az egyik Pásztor fiú vagy Csónakos személye is, illetve további iskola- és játszótársak, például Geréb (Ágoston Dezső).

1895-ös kötelezvény

A Pál utcai fiúk-asztaltársaság a József körúti Brandl vendéglőben találkozott, az utolsó Pál utcai fiú Ágoston Dezső volt.

Molnár Ferencék a grund közelében, a József körút 83.-ban laktak – Feiksék a 68.-ban -, és ahogy Molnár húga, Erzsébet is megemlíti, a Pál utcai grundra sajnos kizárólag a fiúk járhattak játszani, őt nem engedték be, pedig szívesen lett volna markotányosnő. Így csak a deszkakerítés résein át nézhette, hogyan játszanak a fiúk.

A korabeli, a kiállításon is lapozgatható iskolai évkönyvekből egyébként az is kitetszik, hogy a gyerekhalál jóval megszokottabb jelenség volt akkoriban. Minden tanévben legalább két iskolatárs haláláról olvasható értesítés, akik tüdőbajban vagy más betegségben, járványban hunytak el. Molnár két édestestvére is korán meghalt.

Érdekesség, hogy a regény nemcsak Molnár gyerekkorát, hanem későbbi életét tekintve is életrajzi, sőt prófétikus jelleggel bírt. A zsidóüldözés miatt a negyvenes évektől New York-i emigrációban élő író – vérbeli társasági ember és humorista, akinek a színház és a kávéház jelentette az életet – végül magányosan, rossz idegállapotban halt meg New Yorkban 1952-ben. Nem tért vissza egyszer sem Magyarországra, kint beilleszkedni nem tudott. Három „távházasságából” egyetlen leánygyermeke született, Márta, s leszármazottaival nem alakult ki érdemi kapcsolata.

„Menekült innen, erről a hűtlen darab földről, amelyet ők annyi szenvedéssel, annyi hősiességgel védtek meg, s amely most hűtlenül elhagyja őket, hogy egy nagy bérkaszárnyát vegyen a hátára örök időkre.

A kapuból még egyszer visszanézett. Mint aki a hazáját hagyja el örökre. És abban a nagy fájdalomban, amely erre a gondolatra a szívét összeszorította, csak egy csöppecske, csak egy nagyon kicsi vigasztalás vegyült. Ha már szegény Nemecsek nem érte meg azt, hogy a gittegylet bocsánatkérő küldöttségét fogadhassa, legalább nem érte meg azt sem, hogy elveszik tőle a hazáját, amiért meghalt.”

(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)