Forrás: Magyar Hírlap

Eddig csak a balliberális oldal Megélhetési Aggódók nevű együttesének örök slágereként hallhattuk szezonról szezonra a „tiltsuk be a gyűlöletbeszédet” mantrát. Ízlés, világnézet, avagy jól felfogott érdek alapján mindenki eldönthette, hogy velük dúdolnak, avagy éppen fütyülnek. Rájuk. A gyűlöletbeszéd elleni törvénymódosítás elfogadásával azonban újabb görcs állt a magyar közélet vállába. Így továbbra is csak reménykedhetünk, hogy ez a növésben lévő, 18. életévét épp csak betöltő rakoncátlan kamasz (az úgynevezett Harmadik Köztársaság) egyszer feléri a civilizált és józan nemzetek klubjának kilincsét.

Gumijog

A múlt héten a parlament által elfogadott törvény szükségtelen és aránytalan mértékben korlátozza a véleményszabadságot. A harmadik generációs, Bárándy vezette szoci agytröszt agykontrollt vezetne be a közéletbe. Hogy is hangzik a szöveg? „A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a sértő megnyilvánulás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik”. Ez akkora gumijogszabály, hogy feneketlen mélységébe beleveszne az egész magyar közélet, a kuruckodóktól az összecsomagolt bőröndön ülőkig. Hogy ezt jobban megértsük, olvassuk el a második bekezdést is: „A jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett magatartása nem közvetlenül és felismerhetően az első bekezdés szerinti sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek ellen irányult.” Azon túl, hogy az egész szöveg magyartalan bikkfanyelven íródott, súlyos problémákat vet fel a polgári törvénykönyvbe foglalt kiegészítés. Jogászkodjunk: mit jelent a „társadalmon belüli kisebbség”? Ha jobban belegondolunk, a romáktól kezdve a katolikusokon át az SZDSZ-szavazókig mindenki kisebbségnek számít, de bármilyen tetszőleges kategóriát ki lehet találni.

Bohózatba illő

Megfoghatatlan tehát, hogy mit jelent a „többség” és a „kisebbség” kategória. Így indokolatlanul különbséget tesznek a polgárok között. Továbbá: mit jelent a „sértő megnyilvánulás”? Az, hogy mi számít jogilag sértésnek, megint csak egy gumikategória. A tényállítás is lehet sértés? Azért jött létre plurális társadalom 1989 után, hogy a politikai, vallási és egyéb nézetek békés egymás mellett élése és egészséges versenye alakuljon ki, amibe egymás kritizálása is belefér. Mi az hogy! Ráadásul a második bekezdés arról szól, hogy a „jogsértő” nem magyarázhatja meg kijelentését: ha bárki sértőnek találja azt, akkor az jogilag is sértés, punktum. Már-már bohózatba illő viszont a harmadik bekezdés, mely szerint a „sértett közösség” érdekében jogvédő szervezetek és alapítványok is igényérvényesítéssel léphetnek fel a „jogsértővel” szemben. Értsd: a PTK-ba (!) került egy olyan bekezdés, amely bármelyik megélhetési jogvédőt felhatalmaz arra, hogy bármely „kisebbség” érdekében, bármilyen „sértés” ellen pert indítson, akár akarják azt a „sértettek”, akár nem. Üdítő élmény volt épp az egyik legfontosabb jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) álláspontját olvasni, amely kíméletlen jogászi pontossággal mutatott rá a törvénymódosítás fent felsorolt hibáira. A TASZ arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a módosítást.

Szabad nép fél órája

Egy szabad ország egészséges közélete ugyanis arról ismerszik meg, hogy kisebb-nagyobb csoportok folytatnak – a téma hőfokától függően – kötetlen csevejt, párbeszédet, vitát avagy éppen anyázást az ország dolgairól. Szabadelvűként nyilván nekem is fenntartásaim vannak egyes közéletben hallható véleményekkel szemben. Mégis, ódzkodom attól, hogy az államtól várjam annak meghatározását, miről és hogyan lehet beszélni. Lépjen már valóban felnőttkorba a Magyar Köztársaság! A „legkisebb rossz” elvét elfogadva, azt tudom mondani: durr bele. Mondja el mindenki azt, ami a szívét nyomja, legyen az magvas bölcselet avagy megveszekedett baromság. A nyilvánosság mezején aztán minden vélemény megküzd egymással. Ha érdemi kérdésekről folyik valódi vita, akkor örülünk. Ha pedig megjelennek a mindenoldali szélsőségek, akik az óvodai homokozó szintjéig húzzák le a színvonalat, akkor pedig gügyögjük el nekik, hogy a mi homokvárunk a nagyobb és egyébként is a mi apukánk az erősebb. Mert az óvodában is csak végső esetben fordulunk az óvónénihez, előbb megpróbáljuk egymás között lerendezni a vitát. Ahogy az Alkotmánybíróság már korábban kimondta: „Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis öntisztulással alakulhat ki.” Erről van szó. Előttem lebeg a periratokkal elárasztott magyar bíróságok rémképe, mert minden nézeteltéréssel járó vitát ott akarunk majd eldönteni. És várhatjuk majd, hogy a lassúságuk miatt szidni kezdett, aktákba belefulladó bírák beperlik az egész magyar nemzetet, mert sértve érzik magukat. Csak úgy. Szakadjunk el ettől a negatív spiráltól! Legyen egész Magyarország egy bazi nagy Nyilvánosság Klub. Legyen mindenhol egy körzeti Hyde Park corner, a Városligettől Magosligetig. Egy szabad nép napi fél órája, az oly sokszor citált, de oly ritkán meghallgatott Emberek fóruma. Vitassuk meg ország-világ dolgait, hadd mondja meg mindenki a frankót a Magyar Gárdáról, a náciveszélyről, a zsidóságról, a klerikális reakcióról, a cigánybűnözésről és a magyar glóbusz összes kibeszéletlen félelméről. Megdönteni kell a tabukat, nem pedig újabb lakatot tenni rájuk.

Rajcsányi Gellért, a Reakció magazin szerkesztője