Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. november 5.
Kiszolgáltatottság, nem szolgáltatás
Évek óta járok, jártam az osteoporosis-szakrendelésre, amely a nagy múlttal rendelkező Hévízi Kórházhoz tartozik. Sokan sokfelől jártak oda, akiket a köztiszteletnek örvendő főorvos asszony gyógyított lelkiismeretesen. Sajnos nyugdíjba vonult.
Mivel hathavonta kell kontrollvizsgálatra jelentkezni – eljött az idő, a gyógyszerek is elfogytak -, a háziorvosnál jelentkeztem beutalóért, 300 Ft-ot fizettem. Közölték, először kérjek időpontot. Miután ez megtörtént, ismét visszamentem
a háziorvoshoz beutalóért, ismét 300 Ft.
A megadott időben jelentkeztem vizsgálatra, a Hévízi Kórház központi épületében regisztráltak újabb 300 Ft-ért. Közölték velem, ha egy órát tudok várni, megvárhatom X. Y. főorvos urat, most nem ér rá. Vártam, az előttem várakozók csak gyógyszert írattak, nekik felírták, és mondták nekik, a kórház területén hova menjenek a receptet aláíratni. Egy idő után – ez az időpont már majdnem meghaladta az egy órát a megadott időponton túl – kezembe nyomták a papírjaimat, az üres receptet kitöltött fejléccel, hogy menjek a többiek után a főorvos úr rendelőjébe. Mikor odaértem, az első házaspár, aki receptet aláíratni ment, még mindig ott ült, a doktor úr sehol. Egy idő múltán eljöttem, a 900 Ft-ért nem kaptam semmit!
Magam 41 éve dolgozom, még kb. 2,5 évem van a nyugdíjig. Az említett éveket munkaviszonyban töltöttem alkalmazottként, tehát utánam a munkáltató minden járulékot kifizetett. Végtelenül felháborítónak tartom, hogy ennyi év után még fizessek bármit is, főleg hogy ezért még kevesebb szolgáltatást kapok, mint azelőtt. Elnézést, rosszul írtam: szolgáltatásról itt szó nincs, legfeljebb a betegek kiszolgáltatottságáról.
A reform, amiről a kormányzat beszél, pénzbehajtás, megint azoktól vesznek el, akiktől el tudnak venni, alkalmazottaktól, nyugdíjasoktól, akik ki vannak szolgáltatva. A szürke-, feketegazdaság meg virágzik, tőlük nem tudnak közterheket behajtani, pedig meggyőződésem, ha mindenki fizetne, akire ez kötelezettséget jelent, meglenne az állam bevétele is, a reformra sem lenne szükség.
Rejtő Gábor
Keszthely
Összezárt sorok
Érdekes vita zajlik a parlamenti képviselőség és a polgármesterség összeférhetetlenségéről. Természetesen (?) mind a kormánypárti, mind az ellenzéki polgármester-képviselők rögtön zárták soraikat, megmagyarázva, hogy mennyire hasznos a parlamenti munkában, ha „alulról jövő” vélemények is megjelennek a Tisztelt Házban.
Ez az álláspont azonban álságos, és a parlamenti munka céljának teljes félreértéséből adódik. Szerintem ugyanis a képviselőnek nem az a dolga, hogy választási körzetének lobbizzon. Sokkal inkább az lenne a feladata, hogy kommunikálja és elfogadtassa a parlament, illetve a kormány döntéseit választási körzetének polgáraival. Egyébiránt többségében nem is a körzetének, sokkal inkább saját településének igyekszik előnyt szerezni a képviselő, hiszen őt az ott élők választják vagy nem választják meg polgármesternek.
Az önkormányzati törvény úgy rendelkezik, hogy háromezres lélekszám feletti települést csak főállású polgármester irányíthat. A szabályozás helyes, mert egy ilyen méretű önkormányzat vezetése teljes embert kíván. A polgármester jogosítványainak nagy része nem is ruházható át, tehát ha egy nagyváros polgármestere napokat tölt például parlamenti, parlamenti bizottsági, megyei önkormányzati munkával, akkor nyilván csak „aláírógép” lehet otthon. A javadalmazás tekintetében jogosan merül fel az a kérdés is, hogy ha például egy pedagógusnak az iskola igazgatója nem tudja biztosítani a jogszabályban előírt heti óraszámot, és csak azzal arányos fizetést kaphat, miért nem érvényesül ez az elv a polgármestereknél is.
Ezekre a kérdésekre kellene a parlamenti képviselő és egyúttal helyi vezetői feladatot is ellátó polgármestereknek választ adniuk.
Schuszter József
polgármester, Dunabogdány
Téglák és építészek
Az ember, ha zsurnaliszta, nyilvánvalóan igyekszik az adódó, időleges kommunikációs űrök betöltésére, és ha lát egy ilyent, lecsap rá! – mint ahogy Megyesi Gusztáv tette (Korrekt, október 12.).
Jelen sorok szerzője is fiatalságát Óbudán töltvén gyakran gondol arra valahai kedvenc kerületében járván, hogy vajon feltámadó lemenői mit ismernének meg Óbudából. A keresztet a Solymári utcánál? A Filatori-gátat? A Kórház utcát? Esetleg a Bécsi út menti téglagyári bányagödröket vagy a Szentendrei út környékét? A gondolat vége nyitott, bárki beszállhat.
Tarlós István tizenöt éves polgármestersége alatt volt néhány megoldott kerületi társadalmi feszültség is. Ilyen volt például a többmenetes Sziget-konfliktus, amely végül kompromisszumokkal, a lakosság megnyugvásával jutott nyugvópontra. Vagy nézzük meg, mi található az Árpád hídi felüljáró alatt, már csak hogy közeledjünk a szerző által érintett Fő tér köveihez. Elárulom, mire gondolok: a római kori katonai tábor feltárt épületeire, sőt ide kívánkozik az Óbuda történetét összefoglaló kötetek sorozata, az Aquincumi Múzeum fejlődése stb. Elgondolkozhatunk azon is: Óbuda lakossága miért szavazott háromszor ugyanúgy? (Végül is a szavazati többség megszerzése kedvenc legitimitási érve a most kormányzóknak is.) Bizony, a tények olyan téglák, amelyek különféle nézeteket valló építészek épületeibe is beépíthetők.
Ha Megyesi úr túllépne a Fő tér kövein, és kimerészkedne Óbuda hétköznapjaiba, azaz felhagyna a Fő tér kövein való rövid távú botladozással, nyilván nehezebben tudna, úgy is, mint korrekt, eleget tenni az ilyen felkéréseknek. Nem világos tehát, hogy a szerző miért adta cikkének ezt a címet: Korrekt. Nyilván nem úgy gondolja, hogy ami korrekt, az szar.
Megyesi úr cikkeit mindig érdeklődéssel olvasom az Élet és Irodalomban, és nagy részükkel egyetértek. Szeretném ezt a kört kiterjeszteni. De korrektül.
Dr. Kasza Pál
Budapest
Kedves Kasza Pál, én szívesen túllépek a Fő tér kövein: sőt amit Óbudáról írtam, egész Budapestre értem, a publicista túlzásaival, persze. Hogy ami izgalmas, értékes és vonzó a városban, az mind a múltban épült, mint ahogyan a római katonai tábort is azért tudta az ezredforduló Óbudája feltárni, mert a rómaiak megépítették. Amúgy sajnálom, hogy nem Tarlós István maradt a polgármester Óbudán.
Megyesi Gusztáv
Eszmecsere diktátorral?
Ablaka Gergely október 10-i Ahmadinezsad szorongatott helyzetben című írására szeretnék reagálni. Igazából nem lenne mit, ha az iráni médiakampányt bemutató cikkében nem lenne egy meglehetősen szerencsétlen személyes megjegyzés.
A szerző arra utal, hogy egy iráni fogadtatás esetén nem diktátoroznák le az amerikai elnököt, mint ahogy a Columbia Egyetem dékánja ezt Ahmadinezsaddal megtette. Figyelmét elkerüli azonban, hogy Bush valóban nem diktátor, és nem vágyik egyetlen ország megsemmisítésére sem, mint ahogy Ahmadinezsad ábrándozik Izrael eltűnéséről. További személyes megjegyzésem: értelmetlen fájlalni az értelmes eszmecsere elmaradását, fájdalmas európai tapasztalat: a diktátor Hitlerrel folytatott kedélyes hangulatú eszmecseréktől egyenes út vezetett a második világháborúig.
Magyary Ferenc
Budapest
