Gervai András
Hitlerné, a tragikus hős
Angela Lambert: Eva Braun elsüllyedt élete. Fordította Szántó Judit. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007. 612 oldal, 4500 Ft
Könyve bevezetőjében az angol író-újságírónő idézi Albert Speer, Hitler főépítésze, majd minisztere véleményét Eva Braunról, miszerint nagy csalódást okoz majd a történészeknek (9. o.). Angela Lambert ezt nagy tévedésnek minősíti, s több mint hatszáz oldalas könyvében igazságot akar szolgáltatni Evának. Törekvésében se a tények, se azok hiánya nem zavarják.
A jó házból való, vallásos szülők gyermeke, aki rövid ideig az angolkisasszonyok zárdájában is nevelkedett 17 és fél éves korában, 1929-ben ismerkedett meg a nála huszonhárom évvel idősebb Adolf Hitlerrel. Európa egyik „leggyűlöletesebb, legragyogóbb képességű embere” (8. o.) szinte mindvégig titkolta vele való kapcsolatát, rejtegette, megalázó helyzetekbe kényszerítette. A vég óráiban a berlini bunkerben házasságot kötöttek, majd harminchat órával később végeztek magukkal. Az imádottjáért kétszer még öngyilkosságot is elkövető Eva kóros ragaszkodását a szerző azzal magyarázza, hogy a zsarnoki apa modellje mintegy predesztinálta őt arra, hogy domináns férfi legyen a végzete.
Lambert túlértékeli Eva személyiségét, portréját elrajzolja. Az ő Evája okosabb, intelligensebb, mint amilyennek környezete látta. Érzékeny, mély érzésű. Több területen is tehetséges: kitűnő úszó, jó műugró, magabiztos síző, csaknem versenyszínvonalon tornázik, fotósként is sokra vihetné. Lambert nem hallgatja el bizonyos hibáit sem – lusta, rendetlen, koncentrációs készsége rossz, nem kitartó, nincs elég akaratereje (csak ül és vár Hitlerre, miközben elsuhan mellette az élet) -, de alapjában véve áldozatnak, sőt tragikus hősnőnek tartja. (161. o.) Őt is tönkretette a Führer, akár a német népet.
A morális felelősség alól felmenti, szerinte se bűnösnek, se bűnrészesnek nem nevezhetjük „ha nem tudott a sötét eseményekről”. Pedig lett volna módja a tájékozódásra, de nem izgatta a valóság, a boldog tudatlanság állapota nagyon is megfelelt neki. Vakságára, felszínességére s divatőrületére jellemző, hogy 1945. április 18-i levelében dühödten panaszolja nővérének, a varrónő milyen sokat kért tőle egy munkáért. Lambert viszont ezt élni akarása bizonyítékaként fogja fel. A prekoncepciójába nem illeszkedő véleményeket különben is gyakran bagatellizálja. Az ő olvasatában például Evát nem izgatta a pénz, a luxus, a hatalom. A nővér, Ilse értékítéletét – Evát önzővé, sőt kegyetlenné tette a nagy emberek közti forgolódás (370. o.) – azzal intézi el, hogy más nem állított ilyet.
Lambert gyakran önmagának is ellentmond. Hol azt írja, hogy Eva nem volt nagy levélíró (209. o.), hol azt, hogy „szenvedélyes levélíró volt” (233. o., képaláírás). 1945 áprilisában Evát „csak a halál módja és pillanata aggasztotta” (522. o.), majd az 536. oldalon: „Hitte, hogy nemsokára minden rendbe jön.” Sokszor bocsátkozik feltételezésekbe, az információk hiányát pedig fantáziájával pótolja. Elképzeli például, hogy mit mondott Hitler és neje közös öngyilkosságuk perceiben.
Bevezetőjében bevallja: könyve megírása előtt keveset tudott a Harmadik Birodalomról, s a második világháborúról. Olvasmányélményeiből sokat idéz, rengeteg olyan szöveget, forrást használ fel, amelynek vagy nincs sok köze a témához, s a főszereplőhöz, vagy legalábbis nem ilyen terjedelemben, ilyen mélységben. Az Eva Braun elsüllyedt élete nem kis része kompiláció. Lambert történeti munkák, memoárok, naplók segítségével a társadalmi, gazdasági, politikai hátteret vázolja fel, felidézi Hitler ifjúkorát, a náci párt felemelkedését, bemutatja a Hitlerhez kötődő, vonzódó nőket, de kitér például Hitler hegyi rezidenciája, a Berghof mindennapjaira, a berlini olimpiára vagy a Grimm-mesék mélylélektani vonatkozásaira. Szakmai inkompetenciájára jó példa, hogy a holokauszt helyett – mert azt közhelyesnek érzi, s csak a zsidó népirtásra vonatkozik – a rezsim „atrocitásaira” a „sötét események” kifejezést használja.
A történelmi ismeretterjesztést – nyilván a korszak és Eva magatartásának jobb megértése céljából – gyakran szakítja meg német származású, s Evával egyidős, rasszista és antiszemita anyja történetével, emlékeivel; a felesleges és gyakran unalmas, töredezett emlékképek, anekdoták azonban egyre inkább tehertétellé válnak. (Furcsa, sőt komikus, amikor Eva és Hitler fotói után az 513. oldalon a szerző nagyapja és dédnagynénje fényképére lapozunk.)
Ami a legfontosabbat, a saját forrásokat, kutatást illeti, Lambert kevés eredményt tud felmutatni. Első számú tanúját, Eva unokahúgát, Getraud Weiskert már előtte „felfedezték”; dokumentumfilm is készült róla. Lambert az ő révén jutott hozzá Eva nagybátyjának kiadatlan memoárjához, de egyébként nemigen bukkant ismeretlen anyagokra s új tanúkra sem. (Igaz, Eva életének ismert tényeiből alig egy fejezetre futná. Kevesen ismerték őt, mert aranykalitkában élt, naplójának csak egy része maradt meg, Hitlerrel folytatott levelezése pedig elveszett.)
Érdekes elképzelés, hogy Lambert Eva „szenvedélyes lelki életét” harminchárom megmaradt fényképalbuma segítségével akarja rekonstruálni. A több ezer fotó alapján arra a nem túl meglepő következtetésre jut, hogy Eva léte Hitler nélkül értelmetlen volt, ám társaságában kivirult. A fényképek beragasztásának módja pedig Eva rendetlenségét, figyelmetlenségét bizonyítja.
Nem ad hozzá semmit a témához az sem, hogy szerzőnk felkeres néhány, a monográfiájában kitüntetett szerepet játszó helyszínt. Élménybeszámolói gyakran komikusan bőbeszédűek. Bemutatja például Hitler kedvenc müncheni éttermét, az Osteria Bavariát, megadja e-mail címét is, s figyelmeztet: ajánlott előzetesen asztalt foglalni. Máskor meg arról számol be hosszasan, hogy a Berghofra tett kirándulása előtt, illetve utána mit reggelizett, illetve vacsorázott.
Lambert azzal büszkélkedik, ő írt angol nyelven monográfiát Eváról másodikként, női szerzőként pedig elsőként. Utóbbiban téved, mert osztrák kolléganője, Anna Maria Sigmund A nácik asszonyai című kitűnő könyvében (Európa Könyvkiadó, 2001, 2007) található Braunról is tanulmány. Igaz, az csak ötven oldal, viszont szinte mindazt megtudjuk belőle, amire Lambertnek hatszáz oldal kellett. Zavarba ejtő opus: mintha csak egy kíváncsi háziasszony, egy stréber egyetemista és egy ambiciózus lektűríró szövetkezett volna a megalkotására.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 44. szám
