Forrás: Magyar Hírlap

Ha szombat, akkor kocsma és rakott krumpli! – ötven éven át ez vigasztalta a Rómában tartózkodó éhes magyar vándorokat. Triznya Mátyás festőművész és Szőnyi Zsuzsa otthona 1949-től szolgált az Örök Városban dolgozó vagy ott tanuló magyarok találkozóhelyéül. Öt évtized alatt a Triznya-kocsma Európa-szerte ismert intézménnyé vált. Egy francia-német-luxemburgi tévétársaság filmet forgatott összejöveteleiről, a kocsmatagok vitték jó hírét a világba, az ott kapott testi-lelki-szellemi táplálék élményeit magukkal. Szőnyi Zsuzsa májusban hazahozta Rómából édesapja összes festményét, és elhatározta, hogy a képekkel együtt ő is visszatér szülővárosába. Azóta a Szilágyi Erzsébet fasorban is működik az általa vezetett “kocsma”.

Fotó: Horváth Péter Gyula

– A Szőnyi-emlékház fennállásának negyvenedik évfordulójára Szőnyi-művek újra itthon címmel májusban nyílt kiállítás Szőnyi István képeiből Zebegényben. Alighogy véget ért, augusztus 20-tól október közepéig a budapesti Szent István-bazilika altemplomában állítottak ki néhány Szőnyi-alkotást a Száz festő száz képe című tárlaton. Ezzel párhuzamosan az Andrássy úti Kogart Ház első emeletét is Szőnyi-emlékkiállításnak szentelték, ez november 25-ig látogatható.

– A Kogartban nagyon izgalmas a kiállítás, mert apám munkái mellett a második emeleten Mesterem, Szőnyi címmel egyik tanítványának, Patay Lászlónak a festményei láthatók. Ezek mellett még egy Triznya-tárlat létrehozásában is segédkezhettem. Férjem római akvarelljeiből Palágyi Sylvia rendezett kiállítást a nyáron Balácán, ahol a limes, az egykori római birodalom határvonala húzódott.

– Nyolcvanhárom esztendős, túl van két nagy műtéten. Hogy bírja energiával a szervezést, a képek rendezését és az ön körül zajló mozgalmas társasági életet?

– Éppen a kiállításokra készülődés kellős közepén kellett kórházba mennem. Először februárban csípőprotézissel operáltak Rómában, azután júniusban váratlanul egy itteni klinikán kötöttem ki. De itt vagyok, élek, tudok járni, és a kiállítások is szépre sikerültek. Egy szavam sem lehet. A társasági élet, a kocsma pedig hozzátartozik az életemhez. Akkor nem bírnám energiával, ha nem lenne ez a nyüzsgés körülöttem. Nem mondom, hogy nem fáradok el, de mindig akad egy-két lelkes ember, aki segít.

– Rengetegen ismerik, szeretik. Könyvbemutatót és előadást tart, mesélni hívják Rómáról. Jut ideje mindenre és mindenkire?

– Van úgy, hogy állandóan csöng a telefon, de nem panaszkodom. Azt hiszem, az fájna, ha nem keresnének. Mindig úgy voltam vele, ha nekem valaki csak két sort is ír, válaszolni kell rá. Mindenkinek. Van, akivel ez egyszeri levélváltást jelent, de Cs. Szabó Lászlóval és Márai Sándorral például a személyes barátság okán három évtizeden át, halálukig tartó levelezés lett belőle. Cséékkel házaspárostul rendszeresen találkoztunk is a magunk között csak Puli tanya néven emlegetett Loire-menti birtokukon, ahol szintén nagy társadalmi élet zajlott a hetvenes években.

– Rómában egy ideig a Szabad Európa Rádió magyar adásának munkatársa volt, az éteren keresztül, levélben és személyesen tartotta a kapcsolatot a magyar értelmiséggel. Emlékiratot írt, közben apró-cseprő ügyeit intézte Rómában tartózkodó honfitársainak. Saját költségén egy hónapban három szombaton kocsmát szervezett. Napokkal előtte bevásárolt, főzött, terített és mosogatott az esetenként negyven-ötven fős vendégség után. Milyen indíttatásból?

– A másokkal való törődésre a szüleimtől is láttam példát. Egyfelől zebegényi házunk mindig nyitva állt a barátok előtt, szinte nem múlt el nap vendégek nélkül. Másfelől apám a háború alatt csak hamis útleveleket festett az ártatlanul üldözötteknek. Több száz zsidó ember életét mentette meg így. Nekem a szellemi életmentés jutott. Teljesen természetes volt, amikor Rómában letelepedtünk, hogy fogadjuk az átutazó vagy ott-tartózkodó ismerősöket, barátokat, és rendszeresen beszélgessünk egymással. Rómában nem volt olyan hely, ahol a magyar kolónia összejöhetett volna. A mi lakásunk lett a találkozási pont. A hír szájról szájra terjedt, és végül már mindenki tudta: szombat este a Triznya-kocsmában neki is jut egy hely. Ha a múlt században születünk, biztosan irodalmi szalont alapítottunk volna. De itt és most csak “kocsmára” futotta. 1949-ben Matyival egy szál ruhában mint borzas menekültek csöppentünk bele a világ közepébe, Rómába. Az egyik első törzstag, Várady Imre egyetemi tanár által Triznya-kocsmának keresztelt családi fészekben a bölcsészek, alkotók, előadóművészek, nagykövetek és államférfiak mellett a hazájuktól távol tanuló magyar ösztöndíjasok is otthonra leltek. A via Annia Faustina teraszán szombatonként szellemi táplálékot és saját kezűleg elkészített, hamisítatlan magyar rakott krumplit kaptak.

– Férjével szállásadói voltak Pilinszky Jánosnak is, fogadták a Weöres házaspárt, Illyés Gyuláékat, Cs. Szabó Lászlót és feleségét, salernói tartózkodása alatt segítették Márai Sándort és Lolát. Az elmúlt félszáz év alatt rengetegen megfordultak ott.

– A kocsma vendége volt többek között Sára Sándor, Juhász Ferenc, Szörényi László, Szabó Ferenc, Rónay György, Vas István, Hubay Miklós, Mészöly Miklós, Lengyel Péter, Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Tolnai Ottó, Lator László, Lengyel Balázs, Juhász Ferenc, Karinthy Cini, Kányádi Sándor, Ágh István, Csoóri Sándor, Huszárik Zoltán, Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, Petényi Kati, Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Gaál István, Komoróczy Géza, Erdélyi Zsuzsanna, Kallós Zoltán, Domokos Pál Péter, Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Kurtág György, Fellegi Ádám, Petrovics Emil, Békés Gellért, Várszegi Asztrik, Bánffy György, Mensáros László, Bálint András, Eperjes Károly, Gálfi László, Borsos Miklós, Vilt Tibor, Breznay József. Ma is köztünk élő és a világból már eltávozott magyar halhatatlanok hatalmas társasága.

– Hazaköltözésében szerepet játszott az is, hogy szerettei már mind “itthon vannak”?

– Édesapám 1960, anyám 1967 és férjem 1991 óta a zebegényi temetőben nyugszik. Mára a törzstagok java része is Budapesten van, nem Rómában. Évek óta folyamatosan készülök a visszatérésre. Többszöri nekifutás után 1996-ban már megpróbáltam, de akkor a Gaál József utcai lakás kicsinek bizonyult kocsmának, és nem is volt terasza, ahová telt ház és jó idő esetén kimehetnek a vendégek. Elhatároztam, hogy bármi áron keresek egy olyan teraszt Budapesten, mint a római. A Szilágyi Erzsébet fasoron megtaláltam. Három éven át felújítottuk a lakást, és most itt vagyok. Római otthonomban egy barátnőm lakik, ő közvetíti a híreket, és amikor már az ottaniak nem bírják tovább, vagy adódik egy ünnepi alkalom megyek, és tartunk egy kocsmát.

– Eztán tehát két helyszínen: Rómában a Triznya-kocsmában, és a budai Kocsmában is tartja a kulturális-kulináris társadalmi összejöveteleket?

– Igen, de Rómában nem szombatonként, hanem amikor ott vagyok. Itthon pedig, ha valamelyik törzstag gondol egyet, megy a körtelefon, és jönnek a vendégek. Ilyenkor néha rögtönöznöm kell a főzésben, de ezt elnézik nekem a kedves “kocsmatöltelékek”. A múltkor spagettit, aztán pedig hozott csülökből és konzervbabból hamis babgulyást készítettem hirtelen. Éhes még nem maradt senki. Azt mindenesetre már látom, hogy idehaza nehezebb lesz, mint Rómában. Ott ötven éven keresztül egyetlen hangos szóváltás nélkül tudtak örülni egymásnak a legkülönbözőbb érzelmi beállítottságú és eltérő politikai szimpatizáns magyarok. Itthon más a helyzet. Lehet, hogy ezért is csinálnom kell itt is a Kocsmát.

Pályakép

Szőnyi Zsuzsa, Szőnyi István festőművész lánya 1925. október 2-án született Budapesten. A Baross utcában és a belvárosban nőtt fel, a nyarakat a család zebegényi házában töltötte. A Veres Pálné Gimnáziumba járt, majd az ELTE magyar-francia szakos hallgatója volt. 1944. március 19-én házasságot kötött diákkori szerelmével, a pesti piaristáknál végzett Triznya Mátyás festőművésszel. Korábbi sikertelen kísérlet után, 1949 februárjában férjével átjutott a magyar határon. Grazból Velencébe, majd Firenzébe menekültek tovább. 1949. július 25-én érkeztek Rómába. A város befogadta őket, cserébe a házaspár – Triznya Mátyás halála (1991) óta Zsuzsa asszony egyedül – ötven éven keresztül látta vendégül lakásában a világ minden részéről átutazó magyar művészeket és tudósokat. Eddigi élettörténetét a Roma summus amor (Cs. Szabó Lászlóval való levelezése), a Vándor és idegen (Márai levelek-emlékek), a Triznya-kocsma, és a Római terasz című könyvekben írta le. 1999-ben Ciampi olasz államelnök a Köztársasági Érdemrend parancsnoki fokozatának aranykeresztjét adományozta Szőnyi Zsuzsának az olasz-magyar kultúrkapcsolatok ápolásában szerzett érdemeiért. 2007-ben a Szilágyi Erzsébet fasorban is “megnyílt” a Kocsma.

Zwickl Erika

Comments are closed.