Vámos Miklós: Utazások Erotikában
Népszabadság * Takács Ferenc * 2007. november 3.
1969-ben jelent meg Amerikában A Portnoy-kór, Philip Roth frivolan intellektuális remeklése Alex Portnoyról, a zsidó értelmiségiről, életének számára feloldhatatlan benső konfliktusáról: a társadalom iránti önzetlenségéről, a közjót szolgálni igyekvő küldetéstudatáról egyfelől és fékezhetetlen, testi korlátot és erkölcsi mértéket nem ismerő libidójáról másfelől, mely folyvást újabb és újabb perverz erotikus kalandokba hajszolja őt, szinte kisfiú korától fogva.
Vámos Miklós új regénye honi variáns a témára. Egy éltes és megfáradt magyar (mint kiderül, részben, szegről-végről, illetve maga sem tudja, hogyan és mennyire: zsidó) értelmiségi történetét olvassuk. Mester Jánosnak hívják, ötvenhat éves „szellemi segédmunkás”, szabadúszó fordító, tolmács, egyben alkalmi egyetemi oktató és Goethe-filológus (utóbbi tárgyban publikált is ezt-azt, jelenleg egy Goethe szerelmi életét taglaló munkán dolgozik). A regénykeret leginkább memoárjellegű. Mester éppen Berlinben tartózkodik egy kutatói ösztöndíj jóvoltából, s ennek a krónikáját szerzői előadásmóddal dolgozó (harmadik személyben írt) fejezetek tekintik át, míg ezekkel váltakozó fejezetekben maga a főhős idézi fel (egyes szám első személyes elbeszélés formájában) korábbi életének fontosabb epizódjait vagy fejezeteit, lényegében kisfiú korától fogva.
Ezek az epizódok javarészt erotikus jelenetek, szexuális hódításokat, illetve behódolásokat festő, szemléletes leírások. Azaz – a nagy goethei példa, a Wilhelm Meister nyomán, bár a mintát parodisztikusan kicsinyesbe fordítva – valamiféle nemi fejlődésregényt olvasunk, huszadik századi élettörténetet, koituszokban (valamint cunnilingusokban és fellatiókban, vagy ha tetszik: nyalásokban és szopásokban) elbeszélve. Ennek is sajátosan magyar változatát: Mesternek mindenből kevés és szegényes jut, s nemigen látjuk, hogy – Wilhelm Meister módjára – mindettől gazdagodnék Énje, és kibontakoznék személyisége. Germanista filoszként lényegében nem vitte semmire, kevéske kenyerét kulimunkákkal kereste, ötvenhat évének szerelmi teljesítményéről pedig – önnön Leporellójaként – szánalmasan soványka számlát képes csupán kiállítani: összesen tíz nő volt az életében, ezek közül hármat el is vett feleségül. Ez Goethe cirka száz szerelmi viszonyához képest elenyésző szám. Kettejük szellemi összevetésével pedig ne is próbálkozzunk: Mester törpének érzi magát a Mester árnyékában, imádja, szeretne vele egy levegőt szívni, de utálja is Goethét, mégpedig szívből, olyannyira, hogy frusztrált dühkitörése („Ki a franc az a Goethe?”) alcímként a regény borítójára is felkerül.
Egyébként testi értelemben is a német kultúra formálja Mester Jánost. Igaz, annak egy szegényesebb és csökkent értékű változata, az NDK. Biológiai léte is itt kezdődött: szülei nyaralása során fogant, valamikor 1950 táján. De szexuális ébredése is itt zajlott le, csereüdülés keretében, keletnémet kislányok közreműködésével, s későbbi szerelmi viszonyai közül is több az első német békeállam hölgypolgáraival támadt.
A német demokratikus lányok közül az egyikből aztán újraegyesített német aszszony lesz, s vele még most, a berlini ösztöndíj során is megy a móka. Bár egyre lanyhább a hév: öregszünk, a vérnyomás-gyógyszer is lenyomja a potenciát, tetejébe az otthon hagyott harmadik feleség is bemondja a házastársi unalmast.
S voltaképpen ez volna az új Vámos-regény tanulsága. Nekünk, magyar Alex Portnoyoknak, kelet-közép-európai Wilhelm Meistereknek nem sok esélyünk van: nem visszük semmire, s a vágy is cserbenhagy bennünket.
Kicsi és savanyú tanulság, de legalább a miénk.
Ab Ovo, 445 oldal, 3300 forint
