Forrás: Stop!

Izraeli légicsapásban életét vesztette a Hamász palesztin radikális szervezet egyik tagja, legalább két másik pedig megsebesült szombatra virradóra a Gázai övezetben – közölték palesztin forrásokból.

A tájékoztatás szerint az izraeli légierő egyik harci gépe az övezet déli részén, Hán-Júnisz és Rafah városok között mért csapást a Hamász biztonsági embereinek egyik állására. Egyes források szerint az áldozatok egy gépkocsiban ültek a támadás pillanatában.

A légicsapás egy halálos és legalább két sebesült áldozatot követelt: a különböző források kettő és öt közé tették a sérültek számát.

Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette a légicsapás hírét, a műveletet pedig azzal indokolta, hogy palesztin fegyveresek pénteken négy gránátot lőttek ki a Gázai övezet határa mentén fekvő egyik izraeli mezőgazdasági közösségre.

Az Izrael elleni hasonló támadások többségét az Iszlám Dzsihád radikális szervezet tagjai követik el. A Gázai övezetet idén nyáron fegyveres úton ellenőrzése alá vont iszlamista Hamász mindazonáltal semmit sem tesz a szinte mindennapos támadások megakadályozása érdekében.

Comments are closed.