Forrás: hirszerzo.hu

A demokrácia nem arról szól, hogy mindenkit szeretni kell. Jogunk van büntetlenül (pénzügyi rizikó nélkül) akárkit megsérteni, gúnyolni, nevetségessé tenni, undort kelteni irányában, ha úgy érezzük, rászolgált. S ki érdemli meg? Az meggyőződés függvénye. És a világnézetileg semleges államnak nincs joga szelektálni hitek, eszmék, filozófiák közt.

Telefonbeszélgetés 1989-90 táján Moszkvában:

– Pamjaty-központ, tessék!

– Halló, itt Rabinovics beszél. Kérem szépen, igaz, hogy a zsidók eladták Oroszországot?

– Persze hogy igaz, te rohadt bibsi!

– Akkor megmondanák, hol vehetném fel a részemet?

Fenti szovjet vicc hűen kifejezi a gyűlöletbeszéd apropóján való törvénymódosítás lényegét. A zsidózó ultrajobbosok (így a Pamjaty antiszemita klub, a kuruc.info vagy az újnáci sejtburjánzás) azt vizionálják, a zsidók felelősek Jézus megfeszítésétől az üvegházhatásig mindenért. S persze ők, akik diszkontáron kiárusítják az édes hazát.

Amennyiben hivatkozottjogszabály érvénybe lép, az ideológiai ordasok célkeresztjébe vett etnikai (felekezeti, szexuális) közösség tagja perelhet. Mondván, amennyiben tényleg eladtam a szülőföldem, úgy legyenek szívesek kiszolgáltatni nekem a vételár rám eső hányadát. Ha viszont nem létezik semmi ilyen, úgy fizessen a nyilatkozó azért, mivel a csoportidentitásomon át indirektben engem is sértő módon rágalmaz. Hiszen, amennyiben valaki arról beszél: minden zsidó (meleg, görög katolikus, azerbajdzsáni) összeesküvő, kém, tömeggyilkos, azonosságtudatom okán engem is gyaláz. Hát jussom van az elégtételhez.

*

Valljuk be: e jogelméleti teória a maga kontextusában logikus, párbaj- és vitaképes gondolat. Rászolgált az érdemi bírálatra. Merthogy jómagunk inkább nem támogatnánk. Amennyire lekaptuk az összes körméről a TASZ-kollektívát Zsanett-ügyben, olyannyira egyetértünk velük most, helyeselvén, hogy elnöki vétót kértek a paragrafus, szerintük alkotmánysértő jellege okán. De mielőtt elviekbe bocsátkoznánk, nézzük, pragmatikus oldalról hogyan válna működésképtelenné az új törvényhely.

Legelőször is- a „tettesek” felől rátekintve- a dolog nyilvánvalóan csak akkor működik, amennyiben inkriminált sértést a magát találva érezhető közösség egészének címezték. Vagyis ha olyat szólnak: minden zsidó erkölcstelen, az összes cigány bűnöző, a buzik kivétel nélkül hajlamosak a pedofíliára. Ilyen azonban még a legvadabb gyűlölködők száján is ritkán csúszik ki.

Vannak olyan rafkósak, hogy így fogalmaznak: a világzsidóság jelentős része immorális, a romák 99 százaléka előbb-utóbb priuszos lesz, a homokosok soraiban nagyobb a pederaszták aránya. Aztán, ha valaki megsértődik, a bíróság elé citált elkövetők széttárhatják a kezüket. Mondván, készséggel elismerik: a felperes nem bűnös, ő egy becsületes zsidó, roma, homoszexuális. Vannak olyanok is, csak kevesebben. Az illető közéjük tartozik, vagyis semmi oka perpatvarozni.

Másrészt, a cikkely végcélja mégiscsak olyforma lenne, hogy elsősorban adott közösség tagjai részesülhessenek pénzbeli jóvátételben a sérelemért. Így viszont ugyanannál vagyunk, amit etnobiznisz néven összegez a jelenkori demokráciatörténet. Mivel az identitásválasztás teljesen szabad, ahogy becsületszóra gyakorlatilag akárki elindulhat kisebbségi jelöltként, ugyanúgy lehet önjelölt sértett. Holott esetleg semmi köze a megbántottakhoz.

Ilyen szituációk jó eséllyel vezethetnek abszurd parttalansághoz. Miként lehetne ellenőrizni, hogy az illető tényleg odatartozó-e, netán feltűnési viszketegségben szenvedő politikai kényszerbeteg? Egy demokráciában nyilván sehogy. Ami viszont magas labda a beperelteknek. Ők majd kétségbe vonhatják az eljárás jogosságát, hivatkozván a peres fél identitásának kétes voltára. Ami újfent csak megalázó helyzetet teremt a valós kötődésűek számára.

*

Csak szaporítja a rendelkezés végrehajtatatlanságával kapcsolatos felvetéseket, hogy abban „jogvédő szervezeteknek” is megengedi, hogy pereljenek. Ugyan kik lesznek, akik élni fognak a lehetőséggel? Az igazi polgárjogi harcosok- mint a Társaság a Szabadságjogokért- aligha. Ők ugyanis pont hogy jogszűkítő szabadságmegvonásnak tartják. Viszont jönnek bőséggel civilnek álcázott pártközeli fedőszervezetek, akik mondvacsinált ürügyet találva (vagy épp tényleges sérelmet belpolitikai célokra használva) a nyilvánosságnak szóló cirkusszá aljasítják a szabályt.

Magyarországon a közéleti relevanciájú becsületsértési, hírnévrontási és rágalmazási eljárások rég leszakadtak deklarált céljukról. Szimplán a politikai kommunikáció (hír)értéknövelő beruházásai. Jókora sansz van rá, hogy eme törvénycikk ugyanilyen sorsra jut.

Ámde lássuk végre a morális és jogelvi kifogásokat. Demokráciában végtére is azok a legfontosabbak. Miért ellenezzük a fenti passzust? Azért, mert kollektivista. Pluralista társadalmunk viszont egyének sokféleségének összessége. Kik akkor számíthatnak jogorvoslatra, ha őket konkrét, megfogható, rájuk vonatkoztatható bántalom érte. A jogalkotó azonban e törvénynél úgy okoskodik, azért perelhet önállóan, személyes érintettség nélkül is valaki, mivel a fennforgó sértést a közösség biztosan elítélendőnek tartja, az ránézve feltétlenül disszonáns.

Ez viszont monolit, totálisan etatista közösségfelfogás. Melynél fel sem merül(het): egy csoportban rengeteg vélemény létezhet párhuzamosan. S mi van, ha a közösség jelentős része (vagy akár többsége) nem tartja önmagára nézve sértőnek a peresített megfogalmazást? Vagy annak tartja, de úgy gondolja: ellene nem a büntetőkódex (vagy a civil jog) útján kell harcolni. (Pl. a hazai zsidóság is megosztott e dilemmában, a nevükben esetleg fellépő Mazsihisz nagy valószínűséggel csak a vallásos zsidók egy részét képviselhetné.)

Továbbá: ne játsszunk már szembekötősdit, úgy téve, mintha vadonatúj dolog lenne bedobva a közbeszéd sodrába. Ez olyasvalaminek a ravasz átcsomagolása, amit az Alkotmánybíróság már több ízben hatálytalanított. Tudniillik alaptörvényünk értelmében csak az büntetendő, ha valaki nyíltan mások üldözésére, diszkriminálására, kiirtására, lincselésére szólít fel. Ha passzívan gyűlöl, vagyis en bloc utálja, megveti, alacsonyrendűnek tartja, sértegeti valamely csoportidentitás képviselőit, nem.

Ilyenért őt börtönbe zárni alkotmánytanilag ellenjavallt,”csak” morális kiközösítés, politikai elhatárolódás, társadalmi fellépés sújthatja. Nincs véleménybűnözés, így- kétségtelenül trükkösen- nem szabadságvesztéssel, hanem „pénzmegvonással” büntetnének az ötletgazdák. De ez ugyanaz:arra törekszik, hogy az előítéletes(nek tartott) személy féljen. Attól, hogy a perre rámegy a fizetése, bankbetétje, lakása, gépkocsija, egzisztenciája, idegrendszere.

Nem térnénk vissza olyan haszonelvű érvekre, melyek szerint a prejudikáló személy nem lesz kevésbé gyűlöletteljes. Hanem megtanul alattomosan, rejtve fröcsögni. (Az okosabbja eddig is tudott, menni fog hát.) Ez nem olyan, mint a közönséges bűn. Kódolva gyilkolni nem lehet, zsidózni igen. Bíróság legyen a talpán, amelyik kibogozza. Ráadásul a buta, kisemberi gyalázkodók szívnak majd. A nagymenő rasszista pamfletgyárosnak telik majd ügyvédre. Sőt, hívei összedobják a kártérítést. Hisz a fanatizmus csodákra képes.

*

A törvény elkészítői közül sokan nem is tudják, mit szabadítana el a szüleményük. Rá hivatkozva koldusbotra juttathatók lennének aMohamed-karikatúrák rajzolói. Ugyanis sértik a Prófétát tisztelő igazhitűeket. Megfosztható lenne vagyonától Ayyan Hirsi Ali, a bátor szabadgondolkodó, aki szerint a nők elnyomásáért az iszlám tanítás is felelős. Gatyája is leperelhető a performanszművészről, aki feszületet áztat vérbe. Bármelyik ateistáról, mikor a zsidókon, jehovistákon, hindukon (is) köszörüli a nyelvét. Állatvédőkről, mikor a kóservágás ellen protestálnak. A melegfelvonulás résztvevőjéről, ha apácaruhában gúnyolja a szentfazekakat. (Vagy a rasszisták után a demokraták is gyűjtésen kalapozhatnak szégyenszemre.)

Mi több, inkasszóval rövidíthető anyagilag a teljes püspöki kar, a Hit Gyülekezete lelkészeivel egyetemben. Hisz bűnösnek, deviánsnak tartják a melegeket. Ami nyilván sértő. Csakhogy a demokrácia nem arról szól, hogy mindenkit szeretni kell. Jogunk van büntetlenül (pénzügyi rizikó nélkül) akárkit megsérteni, gúnyolni, nevetségessé tenni, undort kelteni irányában, ha úgy érezzük, rászolgált. S ki érdemli meg? Az meggyőződés függvénye. És a világnézetileg semleges államnak nincs joga szelektálni hitek, eszmék, filozófiák közt.

Igen, mondjuk ki: a szabadság mindenkié. A fasisztákat, nácikat, kommunistákat, homofób szexuálrasszistákat, bigott fanatikusokat, tényekre vak zombikat is megilleti. Ők pedig nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Amíg nem emelnek kezet a nézeteik hirdetését biztosító demokráciára, hadd tegyék. Ez az individuális állampolgári jogegyenlőség ára. Amelynek a meleg-és vegyesházasságot éppúgy biztosítani(a) kell(ene), mint a tettet nélkülöző,”passzív” buzizás és fajgyűlölet jogát.

És végül, de nem utolsósorban: a gyűlöletbeszéd helyett miért nem azt üldözzük, ami tényleg veszélyes? A gyűlöletbűntényt. Hogy a notórius rendbontók kitilthatók, preventív őrizetbe vehetők legyenek? Illetve büntessék, aki arcát takarva, gengsztermaszkban vonul az utcára? Meg azt is, ha valaki hazai IP-címről tölt fel külföldi szerverre erőszakra uszító tartalmat? Nem ezekkel kéne foglalkozni olyan törvénykönyvi papírtigrisek helyett, amiket a taláros bölcsek várhatóan úgyis darabokra tépnek?