Forrás: Magyar Hírlap

Az AMD öszvérmegoldással rukkol elő, amikor a két- és négymagos processzorok közé helyez egy újfajta megoldást. Az AMD a legnagyobb riválisával, az Intellel szinte egy időben kezdte el az új, 45 nanométeres csíkszélességű csipek tömegtermelését. A súlyos anyagi veszteségekkel küzdő AMD ezzel ledolgozta gyártástechnológiai hátrányát, így a processzorok piacán 2008-ban újra kitörhet a háború.

Tovább élesedik az AMD és az Intel küzdelme (Fotó: Reuters – Fabrizio Bensch)

Az AMD processzorgyártó legfrissebb bejelentése szerint most már bizonyos, hogy néhány hónapon belül kaphatók lesznek a vállalat hárommagos processzorai. Ezzel a megoldással a cég egy közbülső lépcsőfokot hoz létre az ikermagos és a négymagos processzorok között. A tervek szerint a három vezérlőegységre épülő sorozat a legmodernebb fejlesztés, a K10 architektúra előnyeit és a kedvező fogyasztást is hozza majd. Méghozzá félúton a csúcskategória felé, tehát a célok között a költséghatékonyság is szerepel.

A hárommagos processzorok neve Phenom X3 lesz, ám a név megtévesztő, mert az újítás valójában olyan négymagos csipekből áll, amelyek egyik magja vagy le lenne tiltva, esetleg nem lenne működőképes.

Ha az AMD bejelentése nem csupán az ellenfelek megtévesztésére irányul, akkor a leendő Phenom X3 hazánkban is nagy sikerre számíthat, mert sokan vásárolhatnak majd csak azért hárommagosat, hogy a negyediket – akár házilag is, de működésre bírják.

Hasonlóra volt már példa a számítástechnika történetében például egyes videokártyák esetében, amikor a hozzáértő felhasználók házilag próbáltak a kártyákon fizikailag jelen lévő, de nem működő hardverelemek bekapcsolásával nagyobb teljesítményt elérni, több-kevesebb sikerrel.

Egyes szakértők szerint ezért az egész Phenom projekt nem más, mint a négymagosok túlságosan magas selejtszámának gazdaságos lefaragása.

A Hard Tecs 4U című szakoldal szerint azonban mindez nem igaz, és olyan egyedi felépítésű processzorokról van szó, amelyek kifejezetten erre a célra készülnek.

Az első hárommagosak a Toliman kódnévre hallgatnak, és két megabyte osztott harmadszintű gyorsítótárral, SSE4A támogatással és 128 bites lebegőpontos egységgel rendelkeznek, magukba foglalva a legújabb dinamikus órajel-szabályozási technikát is. Magyarán a legfrissebb fejlesztések garantálják azt a teljesítményt, amellyel az AMD hárommagosai felvehetik a versenyt a konkurenciával.

A boltokba a következő év elején kerülnek majd, és nagyjából egy évvel később, 2009 első felében követik őket továbbfejlesztett társaik – a legfőbb újítás szerint ezek már nem 65, hanem 45 nanométeres csíkszélességgel készülnek. A kisebb csíkszélesség modernebb gyártástechnológiát jelent, lehetővé téve, hogy kisebb területen több tranzisztor helyezzenek el, és több processzort gyártsanak egy adott méretű szilíciumtáblából.

Mindezek a teljesítmény növelését és a gyártási költségek csökkentését jelentik, tehát minden hardvergyártó törekszik a minél kisebb csíkszélességű gyártástechnológia használatára.

Sajnos ezek kifejlesztése és bevezetése nagyon költséges és időigényes. Eddig mindkét processzorgyártó, az Intel és az AMD is 65 nanométeres technológiát használt, de a piacvezető óriás a múlt héten bejelentette, hogy megkezdi az első 45 nanométeres processzorok tömeggyártását. Az Intel processzorai új típusú alkatrészeket is kapnak majd, illetve a tranzisztorok lényegében már csak akkorák lesznek, mint a baktériumok.

A vállalat új gyártóegysége a Fab 32 nevet kapta hárommilliárd dollárba került, és tízezer embernek ad munkát. Az Intel első 45 nanométeres csíkszélességgel előállított processzorait november 12-én mutatja be.

A vállalat két további 45 nanométeres gyár beindítását tervezi, a Fab 28 (Izrael) és Fab 11 (Új-Mexikó) 2008-ban kezdi meg a gyártást.

Az Intel technológiai fejődésével az anyagi problémákkal küzdő AMD alig bír lépést tartani. Az AMD veszteségei a harmadik negyedévben elérték a négyszázmillió dollárt. A cég főnökének, Dirk Meyernek a bejelentése szerint azonban a bevételek is növekedtek, de ami igazán fontos, hogy már ők is gyártják a 45 nanométeres csipeket és néhány hónapon belül elegendő mennyiség készül el, hogy a piacon is megjelenhessenek.

Ha azt tényleg képesek megtenni, akkor behozzák az Intellel szembeni lemaradásukat, és igazán izgalmas versengés veheti kezdetét 2008-ban a processzorpiacon.

Fábián Balázs

Comments are closed.