Forrás: NOL

Népszabadság * Révész Sándor * 2007. október 31.

A Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság januárig választ vár a magyar kormánytól a vörös csillag ügyében. Dönteni kell, akarjuk vagy sem, hogy továbbra is bíróságok egzecíroztassák és emeljék nagyon olcsón hőssé a diktatúrába visszavágyó, vagy egyszerűen csak a hatóságok provokálásában kedvüket lelő polgártársainkat. A válasz szerintem egyértelmű, de nem egyszerű.

Ha ugyanis általában helyes betiltani az önkényuralmi jelképeket, akkor helyes betiltani konkrétan a vörös csillagot is. Ha nem helyes betiltani a vörös csillagot, akkor viszont más önkényuralmi jelképeket sem helyes.

Az lenne a legjobb, ha a kormány a strasbourgi bíróságnak azzal válaszolna, hogy az önkényuralmi jelképek betiltásáról szóló 1993-as törvény megsemmisítését kezdeményezi. És az lenne a legroszszabb, ha ezt a szerencsétlen törvényt a kormánytöbbség úgy akarná fönntartani, hogy kiemeli belőle a vörös csillagot. Ezzel a lehetőségét is kizárná annak, hogy az Országgyűlés konszenzussal bontsa le szabadságunk fölösleges és ártalmas korlátjainak egyikét, másrészt újabb heves és hosszú kommunistázós kampányt váltana ki önmagával szemben.

De a vörös csillag külön kezelése nemcsak gyakorlati okokból ellenjavallt, hanem elvileg sem védhető. Két állítással lehet próbálkozni. 1. A vörös csillag nem csak az önkényuralom jelképe volt. 2. Amikor az volt, akkor is kevésbé szörnyű önkényuralmat szimbolizált, mint a többi betiltott jelkép, például a horogkereszt. Mindkét állítás igaz, de érvnek egyik sem jó.

Az első érv megegyezik azzal, amivel például az árpádsávos zászlót igazolják. Tudjuk, mennyire álságosan. Egyik önkényuralmi jelkép sem önkényuralmiként kezdte. Ezek az ókori vagy középkori eredetű jelképek ott, akkor és addig jelképezik az önkényuralmat, ahol, amikor és ameddig elsősorban egy önkényuralom hitvallása és emléke kötődik hozzájuk. A vörös csillaggal itt és most azok tüntetnek, akik a pártállami diktatúrába vágynak vissza. A strasbourgi bírósághoz folyamodó Vajnai Attila az ő egyik frontemberük. A vörös csillagot a mai magyar demokraták számára nem a diktatúrák évtizedei előtt élt Ady minősíti, hanem az „56-os forradalom: „A tömeg követelésére és biztatására egyre több katona szedte le a sapkájáról és hajította el a földre az ötágú csillagot – a szovjet csillagot… Azok a szimbólumok, amelyek valaha a jobb életnek, a szebb jövőnek, az emberiség legmerészebb álmainak jelképei voltak – itt, Magyarországon, tíz esztendő alatt a szovjet uralom, a nemzeti elnyomás és elnyomottság, az embertelen élet értelmezését öltötték magukra” – írja Méray Tibor, és igaza van.

Van értelme különbséget tenni a kommunista diktatúrák és a fasiszta diktatúrák között, de valamennyi éppen elég szörnyű és pusztító volt ahhoz, hogy a jelképeiket betiltásra méltónak tekintse, aki úgy véli, a demokrácia másképp nem tudja megvédeni magát. Aki pedig nem véli úgy, az úgysem akar tiltani. A különbségnek tehát sok szempontból van, de az előttünk álló kérdés szempontjából nincs jelentősége.

A vörös csillag megdicsőülésének két útja van, a tiltás és a rehabilitáció. Mindkettő rossz irányba visz.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.