2007.10.29., 2007. évfolyam, 43. szám
szerző: Krug Emília forrás: 168 Óra
Idén Németországban rendezünk magyar kulturális évadot. Az Ungarischer Akzent fő célja: a honi kortárs kultúra és a tudomány népszerűsítése. S ha már ott vagyunk, mondják a szervezők, kultúramenedzselést is tanulhatunk a németektől. A magyar szezon egyik központjában, Berlinben jártunk.
Az Ungarischer Akzent első felvonása 2006 márciusától decemberéig tartott, a folytatás idén májusban a Collegium Hungaricum Berlin új épületének bokrétaünnepével indult, s zárul a ház novemberi átadásával.
Hiller István oktatási és kulturális minisztertől tudjuk: a kulturális évad keretében Németország öt tartományában különféle „hangsúlyok” („akzentek”) kerülnek előtérbe. Baden-Württembergben a kultúra és az innováció, Türingiában a Szent Erzsébet-év keretében szociális és vallási tematikájú kortárs programok, Schleswig-Holsteinben a zene, a hagyomány és a modernitás, Észak-Rajna-Vesztfáliában az Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként a Ruhr-vidék és Pécs kapcsolata, Berlinben pedig a CHB új épületének átadása. A magyar kulturális kormányzat 540 millió forintot szánt a rendezvénysorozatra.
A szerző felvételei
Úgy hatvanmilliárd euró Berlin adóssága, húszszázalékos a munkanélküliség. Ugyanakkor a város kulturális metropolis – napi kétezer ilyen rendezvénnyel. „Európai kultúrközpont, mindenre nyitott város” – mondják nemcsak arrafelé.
Az új berlini főpályaudvar részlegesen lefedett vágánya mellett a személyzet esőben, ernyővel várja az utasokat. Ultramodern bevásárlóközpontba épületestül költöztettek százéves éttermet. Egykori betonbukert luxuslakóházzá alakítottak – bizarr, de legalább bombabiztos. Hajdani tojáshűtőházat multi modernizált székhelyévé. Régi szivattyútelep vörös téglás falai közt kulturális központ: multikulti keveredik a tradicionális német kultúrával. Trendi, ha nemzetközi konferencia afterpartyjára renoválásra érett villába hívják a külföldieket.
Berlin – szó szerint – lépten-nyomon szembenéz a történelmével, s szembesít bennünket is a közös múlttal. Egy „falmaradvány”, rajta Brezsnyev-Honecker csókos plakátja. Egy utcakő, amelyen zsidó áldozat nevét örökítették meg. Értékőrzés és progresszió, vagy ahogy maguk a berliniek fogalmaznak: „Megőrző fejlesztés.”
A Hamburger Bahnhof egyik épülete ma kortárs művészeti múzeum. De azt kevesen tudják idehaza, milyen vita előzte meg, hogy az intézmény befogadhatja-e Christian Flick magángyűjteményét. Nagyapja ugyanis Hitler legnagyobb fegyverszállítója volt, az acélmágnás gyáraiban vagy negyvenezer kényszermunkást foglalkoztatott. Az unoka jelentős vagyont örökölt, viszont – szemben más, hasonló múltú német vállalkozók örököseivel – nem volt hajlandó kárpótlást fizetni az egykori kényszermunkásoknak, illetve utódaiknak.
A szerző felvételei
Világhírű gyűjteményét először Zürichben akarta elhelyezni, de az ottani zsidó közösség és a város kulturális szervezetei ezt megakadályozták. Berlinben is társadalmi polémia folyt arról: állami múzeumban teret adhatnak-e „vérpénzből” szerzett alkotásoknak. Ám a város végül engedett, így a Flick-kollekciót 2004-től hét évre befogadták.
Két esztendeje avatták föl Berlinben a holokauszt-emlékművet: hullámzó talajon 2711 különböző magasságú betonsztélé labirintusa. A mementó felállításáról tizenhét évig vitáztak a németek. Az ötletadó egyesület ragaszkodott ahhoz: a meggyilkolt európai zsidóknak állítsanak emléket, azon a helyen, ahol az Endlösung (végső megoldás) gondolata felmerült. Azaz Berlin közepén. De voltak, akik nehezményezték: miért nem akarnak más áldozati csoportokról, romákról, hadifoglyokról is megemlékezni. Végül az emlékhely közpénzből fölépült, s eddig mintegy hatmillióan látták.
Alatta múzeum és információs szolgálat, amelynek feladata az izraeli Jad Vasem Intézet által átadott 3,2 millió név és a hozzájuk tartozó sors audiovizuális feldolgozása.
A múzeum egyik termében minden érintett országból egy-egy család sorsát követhetjük nyomon. Kifakult fotón a magyar Hirsch família apraja-nagyja. Mellettük az adatok, kit, mikor, melyik táborban gyilkoltak meg. Lea Rosh, a múzeum egyik kezdeményezője azt mondja: „Mindez tisztelgés a halottak előtt, s emlékezés a közös történelemre.”
Berlini magyarok szerint a németek sosem felejtik: „1989-ben a magyarok rúgták az elsőt a falba.” De a nosztalgia dacára egyre nehezebb: huszonhat ország kulturális intézményeivel versengünk, csak Berlinben. „Próbáljuk lebontani a három P közhelyeit: Piroska, puszta, paprika” – említi Masát András, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) igazgatója.
Mindenesetre a magyar kulturális évad jó alkalom a „klisébontásra”: 2007-ben több mint 200 magyar és német művész, író, illetve zenekar lép fel szerte Németországban – Fischer Ivántól, Konrád Györgytől Karafiáth Orsolyán át Palya Beáig és Yonderboiig színesül a sor.
Ráadásul épül az új Collegium Hungaricum Berlin.
Az első világháború után, a húszas években Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája nyomán Európa számos városában nyílt magyar akadémia – népszerűsítendő a hazai művészetet és tudományt. A berlini épület a második világháborúban megsemmisült, 1973-ig az intézet sem működött. Aztán Kelet-Berlinben újraalakult a Magyar Kultúra Háza.
Az egyesült német államtól aztán 1997-ben visszakaptuk az egykori CHB telkét. Nem is lehetne jobb helyen: pár percre a Pergamon Múzeumtól, száz méterre Berlin főutcájától, az Unter den Lindentől, a Gorkij Színház és a Humboldt Egyetem szomszédságában.
A szerző felvételei
A magyar kultúra és tudomány új központja vélhetően novemberben nyílik. A tervek szerint lesz itt minden: kiállítóterem, multifunkcionális rendezvényszoba, könyvtár, irodalmi kávéház, étterem, vendéglakások. Mindez cirka ötmillió euróért, vagyis 1,2 milliárd forintért, amit a magyar állam helyett a beruházó fizet. Mi pedig harminc évig havonta törlesztjük a körülbelül 30 ezer eurót, a jelenlegi, korszerűtlen épület bérleti díjának megfelelő összeget.
Egyébként a berliniek körében még mindig népszerű régi kulturális házunk szocreál épülete is. Épp a retrofíling miatt keresik sokan. Például divatcégek, fotózáshoz. De azért valóban ideje váltani.
