Az Uránia Nemzeti Filmszínházban szerda este bemutatták Kamondi Zoltán Dolina című filmjét. A nézőtér korántsem volt tele, hiszen már az idei hazai filmszemlén láthattuk Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült filmet, ráadásul – a várakozások ellenére – nem aratott osztatlan sikert.
Kamondi Zoltánt, aki producere is a Dolinának, igen sokan támadták az elmúlt hónapokban, mivel magyar filmeknél szokatlan nagyságrendű – négyszázmillió forintos – támogatást kapott a Magyar Mozgókép Közalapítványtól, a koprodukciós partnerek és szponzorok pénzeivel együtt pedig a film összköltségvetése megközelíti az egymilliárd forintot. Mindez, valljuk be, nem látszik rajta, pedig a józan paraszti ész azt diktálja, hogy sok pénzből könnyebb jó filmet csinálni. Hát itt nem ez történt.
Vitathatatlan, hogy a film a pozitívumait Bodor Ádám regényének köszönheti, annak, hogy Az érsek látogatása – de még inkább a másik kedvencünk, a Sinistra körzet, ami bizonyos mértékig e kötet előzményének tekinthető – úgy van megírva, ahogy.
A film képi világa hihetetlenül erős, és azonnal beszippantja a nézőt a szeméthegyekkel körülvett, időből kiesett kisváros, Bogdanski Dolina. A képeket és a szereplőket elnézve – Molnár Piroska szenzációs a befolyásos fodrásznő szerepében – a néző rögtön rájön, hogy egy meghatározhatatlan korban játszódó történetet követ, de ebből a jóleső bizonytalanságból hamarosan ki is zökkenti egy-egy feltűnő poharas joghurt, egy palmtop vagy egy doboz cigaretta. (Az a jelenet már egyenesen mosolyra ingerel, mikor a gyaloghídon Dolina felé közeledő főhős mellett kutyás katonák haladnak el, körülbelül olyan jelmezben, mintha a Xéna című sorozat statisztaválogatásáról jöttek volna.)
A film lineárisabb és követhetőbb próbál lenni, mint a regény, de ez még mindig nem nyújt elég támpontot a történet követéséhez. Már az elején megtudjuk, hogy főhősünk, Gabriel Ventuza azért érkezik a faluba, hogy kihantolja és elszállíttassa apja holttestét. Aztán kénytelen a dolinai játékszabályokhoz és a különös, utópisztikus hierarchiához alkalmazkodni, amely ráadásul állandóan változik. A néző – fejben – egy kelet-európai kisvárosban találja magát, ahol örmények, zsidók, románok, magyarok, olaszok forgolódnak, és ami a diktatúra tipikus jeleit mutatja. Közben különös szerelmi és homoerotikus szálak fűződnek, és nem hiányzik némi babonás, misztikus vonás sem. A film dialógjait az eredeti regény írója, Bodor Ádám és Parti Nagy Lajos írta. Ez klasszul hangzik, de sajnos a film közepe táján rájövünk, hogy a szereplők szájába sokszor túl jelentőségteljes, papírízű mondatokat adtak.
A Dolina élményereje kategorizálhatatlan. Annak, aki rendszeres Bodor-olvasó, segítenek a már ismert történetdarabok, de nem azt fogja kapni, amit egy remekül megírt könyv megfilmesítésétől várna. Annak pedig, aki nem olvasott még Bodort, és beül a Dolinára, jó esetben káprázik majd a szeme a gyönyörű képek és a remek fényképezés miatt, de az első húsz perc után felidegesíti magát azon, hogy még mindig nem tudja, ki kivel van, és valójában mit akarnak ezek a szerencsétlenek itt.
ZSZ
