Téma: évforduló felhangokkal

Egyértelmű állásfoglalás a köztársasági elnöktől, miszerint az ötvenhatos forradalom a rendszerváltás becsülete, amely azt követeli, hogy minden politikai erő a legtisztábban vállalja ezeket az alapokat, szigorúan zárt körben elmondott dalszínházi beszéd, hermetikusan lezárt Andrássy út, Molotov-koktélokkal dobálózó tüntetők a pesti Broadway-n, bekiabálásokkal tarkított zászlófelvonás, beismeréssel vegyített koszorúzás, a zuhogó eső ellenére is százezres létszámú Fidesz-megemlékezés – így telt a fővárosban az „56-os forradalom előestéje és évfordulója.

Véresre sikerült az ünnepi előjáték a Fővárosi Operettnél



2007. október 22., Pesti Broadway: vízágyú, Molotov-koktél, rendőrosztag (Fotó: Horváth Péter Gyula)
· Szigorúan őrzött dalszínházi beszéd
· Sólyom László: „56 igazsága a köztársaság eszmei alapja
· Tüntetők mondták: ötvenhat nem a tiétek!
· Kóka a 301-es parcellánál: „döbbentek és zsibbadtak voltunk”
· Hegedűs Loránt: nem jobb és bal, csak élet és halál pártja van
· 2 perces interjú: Simon Attila jogász
· MSZP: közös fellépést az erőszak ellen
· Megemlékezések szerte az országban
Tizenkilenc személyi sérüléssel, egy vízágyú felgyújtásával és húsz tüntető előállításával végződött az „56-os forradalom és szabadságharc ünnepének előestéjén a fővárosi Szabadság térre szervezett demonstráció, amely a Nagymező utcában a tüntetők és a rendőrök összecsapásába torkollott. A Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezvényén részt vevőknek a rendőrség megtiltotta, hogy a dalszínházban tartott állami ünnepség helyszínére vonuljanak. Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke arra szólította fel azonban a megjelenteket, hogy menjenek az Operához. A Szabadság téri rendezvényen már délután rendbontás történt, amikor a tüntetők egy csoportja bedöntötte a korábban többször is megrongált szovjet emlékmű köré emelt kordont. A randalírozókat a rohamrendőrök szétkergették.
A Toroczkai vezette, csaknem ezerfős tömeg a Nagymező utca és a Mozsár utca sarkán rendőrsorfalba ütközött. Előkerültek a petárdák, és a tüntetők elkezdték velük dobálni a rendőröket. A távozásra felszólító utasítás hatástalan maradt, ezért a rohamrendőrök könnygázgránátokkal kezdtek oszlatni. A tüntetők Molotov-koktélokkal, sörösüvegekkel, kövekkel válaszoltak. Csaknem egy percig égett a rendőrség új, izraeli technikával felszerelt vízágyúja, és kigyulladt több személyautó is, de a tüzeket hamar eloltották. A Bajcsy-Zsilinszky útra kiszorított tüntetők egy része a Nyugati pályaudvar felé vonult, ahol elkergetett egy térfigyelővel felszerelt rendőrautót, és megrohamozta az ott álló vízágyús teherautót. A védőruhás, pajzzsal felszerelt, azonosítószámmal ellátott rendőrök feltűnően másként kezelték az éles helyzeteket, mint a tavaly őszi tüntetések idején. Felszerelésük láthatóan kifogástalan volt, pánik és elszabadult agresszió nélkül reagáltak a tüntetők támadásaira. Bizonyára szerepe volt ebben annak is, hogy az összecsapások helyszínein számos újságíró és kamera követte a történéseket. A szétzavart demonstrálók több fotóst és és újságírót megtámadtak, közülük négyen megsérültek. A tüntetők egy csoportja a Parlament felé indult, de ekkorra a Kossuth teret a rendőrség minden irányból lezárta.
A rend hétfőn este 11 óra körül állt helyre a fővárosban. A rendőrség húsz embert állított elő, hetet bűncselekmény, a többieket szabálysértés miatt. Egy embernél gáz riasztófegyvert, egy másik embernél lőszert találtak. Velük szemben lőszerrel való visszaélés gyanújával indítottak eljárást. Az előállítottakat egy kivétellel mind elengedték, csak Toroczkai László, a Szabadság téri demonstráció szervezője van szabálysértési őrizetben, rendzavarással és a gyülekezési törvény megsértésével gyanúsítják. Az összecsapásokban tizennégy rendőr és öt civil sérült meg könnyebben.
Rendőrség: Toroczkai a felelős
A rendőrség azért nem akadályozta meg, hogy a Magyar Önvédelmi Mozgalom demonstrációján részt vevők a Nagymező utca felé vonuljanak, mert kezdetben nem volt egyértelmű a szándékuk, a gyújtogatások csak később kezdődtek – mondta Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a hétfő esti intézkedésekről tartott sajtótájékoztatón. A tábornok hangsúlyozta, hogy a rendzavarók tudatosan támadtak a rendőrökre, és ez a szándék már akkor tapasztalható volt, amikor a szovjet emlékművet őrző rendőrökre rontottak. Bencze József országos főkapitány szerint egyértelmű, hogy a szabálysértési őrizetbe vett Toroczkai Lászlót, a demonstráció szervezőjét felelősség terheli a történtekért.
Tizenkilenc sérült
„Az Országos Mentőszolgálat munkatársai október 22-én öt sérültet szállítottak kórházba” – válaszolta megkeresésünkre Győrfi Pál szóvivő. Hozzátette, mindegyikük sérülése nyolc napon belül gyógyuló. Elmondta azt is, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton lábon lőtt fiatalember sérüléséről nincsenek információik, mivel nem mentővel szállították kórházba. Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta, tizennégy rendőr sérült meg a hétfő esti intézkedések közben. Információk szerint tizenhárman nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, egy rendőr pedig idegileg összeomlott a stresszhelyzetben, amikor összecsapás alakult ki a tüntetőkkel a Nagymező utcánál.
Újabb vizsgálatot kezdeményeznek
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Civil Jogászbizottság megfigyelői hétfőn a helyszínen követték figyelemmel az eseményeket. Gaudi-Nagy Tamás, az alapítvány kuratóriumi ügyvezetője elmondta a tüntetés bejelentett volt, a tiltó határozatot a rendőrség nem adta át a szervezőknek, ezért nem állt jogában feloszlatni a demonstrációt. A rendezők emiatt három napon belül jogorvoslattal élhetnek. Gaudi-Nagy megdöbbentőnek tartja, hogy a tavalyi rendőri atrocitások egyik felelőse, Nagy-Juhák István biztosítási parancsnokként tevékenykedhetett az Opera környékén. „Ismét eljárást kezdeményezünk a rendőrparancsnokok tavalyi felelősségének vizsgálatáért” – mondta lapunknak.

Forró Péter, Baranya Róbert, Király Brigitta, Lánczi Richárd, Lázin Miklós András, Németh Era, Swendt Pál, Wiedemann Tamás, Zsidai Péter

