A napokban jelent meg Kővágó Józsefnek, a főváros első szabadon választott vezetőjének a memoárkötete Egyedül vagy címmel. Kővágó József 1945-1947-ig és 1956 októberében volt főpolgármester. A könyv a Gondolat Kiadónál a Pártok és politika című sorozat első köteteként, a fővárosi önkormányzat támogatásával jelent meg. A gépészmérnök végzettségű, a frontot is megjárt hivatásos katonatiszt, Kővágó József 1944-től az antifasiszta ellenállás aktív részese, a nácik foglya, majd a haditörvényszék elítéltje volt. Ugyanebben az évben lépett be a Független Kisgazdapártba. 1945 májusában Budapest alpolgármestere lett, majd polgármesterré választották. 1950-ben letartóztatták, és koholt vádak alapján, koncepciós perben életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 szeptemberében szabadult. 1956. november 1-jén a Budapesti Nemzeti Bizottság újra a főváros polgármesterévé választotta. A forradalom leverését követően családjával együtt menekülnie kellett hazájából, az Egyesült Államokban telepedett le. Az emigrációban vezető szerepet vállalt a forradalom eszméinek ápolásában és terjesztésében, a szovjet megszállás elítélésében.
(Népszava)

