Szép hozadéka a hétfői, úgynevezett kormányellenes megmozdulásnak – valójában otromba rombolásnak -, hogy a fizika új törvényét sikerült felfedeznie, megfogalmaznia és rögzítenie a tudósítónak. Ez lényegében így szól: a részeg hőbörgőnek a rendőrsorfaltól való távolságával egyenesen arányos a részeg hőbörgő hangereje. Ez immár bizonyításra nem is szoruló ősténynek nevezhető.
Hétfő este a Nagymező utca csatatérré vált – a tüntetők autókat borogattak, hogy barikádot emeljenek a vízágyúk ellen Fotó: Kertész Gábor
A tüntetők – köztük az ismert blogger, Tomcat – szándékosan provokálták a rendfenntartókat Fotó: Demecs Zsolt A Magyar Önvédelmi Mozgalom Szabadság térre hirdetett, de valójában az operaház esti „lerohanására” kitalált gyűlése a tüntetésekben immár tapasztalatokkal rendelkező hírlapírókat is megzavarta kissé. Mert immár végképp nehezen követhető, hogy mely, emblematikusnak csúfolt alak mely képződmény prominense valójában.
Öt óra felé a Bombagyáros című radikális, fajvédő „Heti Hetes” szórakoztatta a publikumot. A Tomcat nevű blogger és – a népnemzeti közös zsidózásban, homokosozásban járatlan szemlélő számára ismeretlen – társai híreket kommentáltak. Van abban némi báj, amikor gyomorbajosan humortalan, ámde indulatos emberek más megkeseredett nemzettestvérek hevenyészve megírt poénjait olvassák fel. A szatíra amúgy szép és éles fegyverét hangerővel és szitokszavakkal pótolva. A finnyásabb hallgató persze azt is tapasztalhatta, hogy a pisi-kaki-buzi típusú hívószavakat mily fergetegesen szellemesnek találja az ezervalahányszáz lelkes hazafi. Ennyi mellkasból szakadt fel ugyanis rendre a stresszoldó kacagás.
Ámde végtére nem relaxálni gyűltünk össze, hanem küldetésünk van. A kínos poéngyár tehát becsuk. Nyomában a Romantikus Erőszak hangolja neve szellemében a tüzelődő ifjúságot. A hangerő diadala, hogy az idősebb korosztály lassacskán elmenekül a térről. Így van ez kitalálva. Nyugdíjas sípos nénikkel mégsem mehetnek a rendőrsorfalnak. Sorminta a téren Gonda László, valamelyik forradalmi bizottmány elnöke. Emeletes zászlójával – értsd: horgászboton árpádsáv, alatta trikolór – magányosan, komor arccal, gyámoltalanul sétálgat fel és alá. Teremtett lélek nem áll vele szóba, föl sem ismerik. Egy hónapja még boldogan, éljenzés közepette aláztatta porig magát ugyanitt a petíciójával. Mára elillant a dicsőség. A forradalom (közönye) felfalja gyermekeit.
A végebírhatatlan koncert – Szetey államtitkár sűrű gyalázásával fűszerezve – csak befejeződik. Színpadra penderül egy koma, arcát öregasszonyos kendő fedi – a textil állítólag Budaházy György forradalmi bátorságát hivatott jelképezni. Toroczkai László is ott billeg. Az operaházhoz vezető betiltott vonulásra csalja a tömeget, de csupán azért, hogy ezt kevéssel később szemrebbenés nélkül letagadja.
Igen, ezért volt az egész! „Fegyverbe, fegyverbe!” skandálja a tömeg, mire öreg kollégám megjegyzi: csak nem kikiáltották a tanácsköztársaságot?
A zenehallgató, kissé unott társaság felvillanyozódik. Varázsütésre alakulnak át pogány hordává. Alig csörtetnek pár száz métert, már recsegés, ropogás jelzi: a foglalkozás elérte célját. Csak magam vagy tizenöt letört visszapillantó tükröt számoltam össze. A Nagymező utcai zöldséges rémülten kapkodja be az almásrekeszeket. Egy kidőlt KRESZ-tábla megijeszt. A fémrúdból fegyver is lehet. Tévedés kizárva, pár perccel később már viszik is. Boldog, aki megtalálta, jó lesz azzal rendőrt verni.
Sokáig kell gyalogolni, míg végre eljutnak a pesti Broadway előtt álló a pajzsos sorfalig. Recseg a felszólítás, kiabál a tömeg is. Borulnak az autók, dörren a könnygáz, dörrennek a spontán előkerült tűzijátékok. Spontán tüntetők Molotov-koktélt találnak a zsebükben, s ha már ott van, el is dobják. Spontán maszkok fedik a békés októberi ifjak arcát. Hanem hát futni, azt jól tudnak. Pár vizenyős tekintetű harcost leszámítva szaladnak, amerre látnak. De nemigen látnak, mert igen jó volt az idei könnygáztermés. Bizony, nem édesnemesre töltötték a paprikagránátokat.
A végcél persze az Opera. A Toroczkai-művek persze tisztában van vele, a közelébe sem mehetnek, de az uszítás mindig jól kifizetődik. Ám a hangadók időközben eltünedeznek. Csak tanácstalan ifjú párok ténferegnek. Megköpködik, lepfújolják a díszelőadásra érkező valamelyik nagykövet autóját – csak, mert nagy és fekete. A rajta lobogó zászlót már nem fogja be a ködös szem. Száll jó hírünk a világba. Ahogyan a megvert kollégák – köztük a reuterses fotós – képei, a szándékosan, indulatmentesen, módszeresen bevégzett rombolásé. (Igaz, nekünk előre beígérték a verést, de hogy a brit hírügynökség is Gyurcsány-bérencnek minősülne, arra azért nem gondoltunk.)
A Nyugati pályaudvarnál érnek véget a csaták. Nagy hang, kicsi bátorság. Az említett fizikai tétel testet öltése. Szakad az eső, mossa elfele a garázda hevületet. Ideje hazatérni, eleget láttunk. A taxis diszpécser szava aztán tovább hűti a klímát: Veress úr, ne haragudjon, de ott most egyetlen kolléga sem hajlandó fuvart felvenni. A részeg horda nem biztosítási esemény.
Erre a napra csak ráfizetni lehetett.
Veress Jenő
