Noha Kimi Räikkönen az idény során megbízhatóan, klasszishoz méltóan teljesített – főleg a hajrában, amikor négy futamból hármat megnyert -, az idény mégsem az ő év végi bravúrjáról marad emlékezetes. De erről ő tehet a legkevésbé. Idén annyi botrány volt, mint korábban sosem, és a csapatok lassan már azt sem veszik észre, hogy a száguldó cirkuszból csak a cirkusz maradt meg, amivel szabályosan tönkrevágják milliók kedvenc szórakozását.
Rajt után még rendezett a kép: az idény végére azonban rendesen összekuszálták az útvonalat a csapatok A Forma-1 lassan-lassan már nem a sportról, a pilóták fej-fej melletti küzdelméről szól. Aki valamilyen formában kötődik ehhez a sportághoz, az egyre jobban látja, hogy itt csak a pénz diktál. Maga az évad is balhéval kezdődött, ugyanis a csapatok és pilótáik még egyetlen centimétert sem tettek meg versenykörülmények között, már tudni lehetett: nem mindennapi világbajnokság előtt állunk.
Az idénynyitó futam előtt a legkisebbek estek egymásnak: a Spyker szinte egész évben bírósággal fenyegette a Toro Rosso és a Super Aguri csapatát. Kétségtelen, volt igaza a hollandoknak, miután ők dollártízmilliókért saját autót építettek, addig a két másik istálló meglehetősen gyanús körülmények között készítette el autóját a Red Bull és a Honda árnyékában.
Aztán maga az Ausztrál Nagydíj is megmutatta, nem akármilyen háború készül a két kimagasló csapat, a Ferrari és a McLaren között. A finn Kimi Räikkönen egészen simán nyerte a versenyt, ám Ron Dennisék a futam után jelezték, az olaszok csodaautóján szabálytalan elem található. A bibi csak az volt, hogy ez az elem szabad szemmel egyáltalán nem volt látható. Azonnal felvetődött a kérdés: vajon a brit csapat honnan tudott minderről? Mindeközben a wokingi alakulatnál is meglehetősen kiéleződött a pilóták viszonya, ugyanis Lewis Hamilton újonc létére egyre többször okozott kellemetlenséget a kétszeres világbajnok, címvédő Fernando Alonsónak, aki különleges bánásmódot követelt magának. Kettejük viszonya a monte-carlói versenyt követően romlott meg végleg, amikor Hamilton nyíltan bejelentette, a csapat nem engedte, hogy legyőzze Alonsót. Ron Dennis mindig egyenlő elbánásban részesítette pilótáit, most is ezt szerette volna. Azonban felfedezettje minden idők legkáprázatosabb újoncaként az első kilenc versenyen dobogóra került – ráadásul két futamot meg is nyert – és az év közepétől az utolsó pillanatig vezette a vb-pontversenyt.
Talán ez a csapaton belüli affér jelentette volna a legfőbb témát – persze a Ferrarival való sportküzdelmen kívül – mindenki számára 2007-ben, amikor robbant a bomba. Kiderült, hogy az egykori ferraris mérnök, Nigel Stepney átadta a McLaren vezető mérnökének, Mike Coughlannek a maranellói istálló 2007-es modelljének összes titkát egy 780 oldalas anyagban, sőt ő volt az, aki feldobta a Ferrarit az idénynyitó versenyen a valóban szabálytalan fenéklemez miatt. A McLaren megpróbálta két ember magánakciójának feltüntetni a sportág történetének legnagyobb kémügyét, ám végül kiderült: a csapatnál még a pilóták is tudtak az olaszok autójának megszerzett adatairól. Az FIA a Formula-1 eddigi legnagyobb büntetésével sújtotta a McLarent: kizárta a konstruktőrök világbajnokságából, valamint 100 millió dollár befizetésére kötelezte a wokingiakat. A pilóták nem kaptak büntetést, nekik elég volt az, hogy egy gárdában kell versenyezniük. Olyan eszközökhöz nyúltak egymás ellen, amire eddig még elvétve sem volt példa: feltartották egymást az időmérőn, csapatutasításra sem engedték el a másikat, majd már beszélni sem voltak hajlandók egymással.
A Formula-1 ura, Bernie Ecclestone a botrányok árnyékában is csak arra koncentrált, hogy gazdasági hasznot húzzon a balhékból. Szinte azonnal Hamilton mellé állt, sosem felejtette el kijelenteni, azt szeretné, hogy a sportág történetében először színes bőrű pilóta legyen a világbajnok. „Nagyon örülnék Hamilton végső sikerének, ugyanis azzal, hogy fekete, egy újabb réteget hozott közel a sportághoz. Jó lenne, ha zsidó is lenne, mert akkor még többen érdeklődnének a Formula-1 iránt. Ja, hogy a muzulmánok sokkal többen vannak? Legyen akkor muzulmán” – jelentette ki Ecclestone, akinek ez a pár mondata is egyértelműen jelezte, számára mi a legfontosabb.
A világbajnoki cím végül Hamilton és a McLaren hibái miatt Kimi Räikkönen birtokába került, ám Ron Dennisék még egy utolsót rátettek a csapat számára katasztrofális évre. Megpróbálták a zöld asztal mellett visszavetetni a finn Jégembertől a világbajnoki címet, mondván, a Hamilton előtt végzett BMW két, a Williams egy pilótája szabálytalan hőfokú benzinnel versenyzett, ezért ki kell őket zárni. A versenybírók elutasították az óvást, ráadásul a pilótákból a vérre menő párharcok végeztével azért előjött a sportember: Alonso és Hamilton kijelentette, a világbajnoki cím jogos tulajdonosát Kimi Räikkönennek hívják, és egyenesen igazságtalan lenne, ha elvennék ezt tőle, akár szabálytalankodtak a BMW-k, akár nem.
Végül nézzük, miként látja a világbajnoki küzdelem három nagy vesztese a 2007-es évet. Lewis Hamilton, aki 109 ponttal vb-másodikként végzett, kijelentette, számára Alonso legyőzése felér egy vb-címmel. „Tavaly még nem is voltam a Forma-1-ben, most pedig világbajnoki második vagyok. Jövőre még erősebben térek vissza. Legyőztem csapattársamat, a kétszeres bajnok Fernando Alonsót – ez volt az elsődleges célom” – közölte a láthatóan csalódott brit fiú. Fernando Alonso (109 ponttal vb-harmadik) lezárta magában ezt az évet, és megpróbál belőle az igencsak csekély pozitívumokra gondolni. „Mindent elkövettem a siker érdekében, de ez is kevés volt. Gratulálok Kiminek, mindenkinél jobban rászolgált a világbajnoki címre. A vb nem ezen a futamon úszott el, de most már fölösleges a múltat hánytorgatni. Jövőre újra megkezdem a harcot” – nyilatkozta a spanyol pilóta, akinek sorsáról – elhagyja-e a McLarent – két héten belül döntés születik. Felipe Massa, aki 94 ponttal vb-negyedik lett, abban reménykedik, hogy jövőre ismét harcban lehet a világbajnoki címért. „Nagyon örülök, hogy a Ferrari számított rám a bajnoki küzdelemben. Büszke vagyok arra, hogy segíthettem a csapatnak. Bízom benne, hogy egy napon nekem is sikerül, de Kimi sikerének is nagyon örülök. A pályafutásom elején is a Ferrari támogatását élvezhettem. Hozzásegítettek ahhoz, hogy versenyezhessek. Büszke vagyok, hogy viszonozhattam” – mondta Massa.
Az oldalt írta: B. Molnár László

