Október 23.
Kéthly Anna és Nagy Imre a Kossuth-kép előtt (Fotó: MH)
Hajlamosak vagyunk arra, hogy elfeledjük: 1956 októbere nem csak és kizárólag Budapest, hanem a vidék és így Nagy Imre szülővárosának forradalma is volt. Kaposvár és Somogy megye központi funkciót töltött be az októberi eseményekben, még ha ezek a napok összességében békésen zajlottak. Civil vonalon a kaposvári események főszereplői Kunszabó Ferenc, Poldesz Albert, Hamvas József voltak, katonai vonalon pedig Adorján Gyula. A kaposvári forradalom szele már 1956. október 23. előtt érződött, de nem diákmegmozdulásokkal kezdődött, ahogy ez más településeken és a fővárosban is megszokottnak bizonyult. A kaposvári forradalom valójában október 19-én indult. Ennek a napnak az estéjén a kaposvári Vörös Csillag moziban a Somogyi összegzés című tanulmányt vitatták meg, nobilis résztvevőkkel: Dobi Istvánnal, Tildy Zoltánnal. Itt már feltűnt a kaposvári októberi események egyik kulcsfigurája, Kunszabó Ferenc is, és radikális hangvételű beszédében felelősségre vonást követelt Rajk László és társai ügyében. Dobi István beszédébe a tömeg már belekiabált, Tildy Zoltán, érezvén a feszült légkört, egy meglehetősen jellegtelen felszólalást adott elő, a Magyar Dolgozók Pártjának megyei első titkára – Tóth István – pedig a felelősséget a felső vezetésre hárította át. A „rendezvény” éjfélre fejeződött be. A végén a tömeg a város Kossuth- és Petőfi-szobra elé vonult. A kaposvári történésekről, éjfélkor, a Szabad Európa Rádió tudósítást adott le. Voltaképpen ez volt a kaposvári forradalom hajnala.
A városban a forradalom első napjai békében teltek. A politikai erők formálódtak, a pártok újraalakultak, a fiatal értelmiségiek – a Zrínyi Kör tagjai – Fáklya címmel röpcédulát jelentettek meg. Október 26-án a forradalmi történések a megye más településeire, Barcsra, Csurgóra és Siófokra is átterjedtek. A legtragikusabb esemény a határ menti Berzencén történt október 27-én, a településen a határőregységek belelőttek a békés tüntetőkbe, és négy ember meghalt. Kaposváron október 26-án kezdődtek az első nyilvános tüntetések a Petőfi-szobornál, és még ugyanezen a napon küldöttség indult Budapestre, de nem érkezett meg a fővárosba, mert a küldöttek Székesfehérvárnál elakadtak. Szerveződni kezdtek Kaposváron az üzemi, vállalati, intézményi munkástanácsok és forradalmi tanácsok is.
A radikalizálódás egyre érezhetőbb volt. Október 27-én a tüntetők már a szovjet emlékmű lerombolását szerették volna elérni. Az obeliszkből és egy négyméteres katonaszoborból álló mementó a Dunántúl legnagyobb szovjet emlékműve volt. Nem sikerült azonban lerombolni, mert a mai napig nem tisztázott módon lövések dördültek el a park melletti ÁVH épületéből, de ezek szerencsére „csak” tömegoszlató vaktöltényektől származtak.
Október 28-án a tanács a helyi fegyveres erőkre támaszkodva megpróbálta a megrostált követeléseket hangoztatva helyreállítani a rendet, de az országos politikában időközben végbemenő fordulat miatt ez már nem sikerült. A gyülekezési tilalom ellenére a tüntetők megindultak a kaposvári Baross utcai laktanya irányába.
Október 30-tól kezdődtek a forradalom legfontosabb napjai Kaposváron. A forradalmi tanács átvette az irányítást, elnöke Gábriel János, elnökhelyettesei Szántó József, Kovács József, dr. Élthes János, titkára Poldesz Albert lettek. Érdekesség, hogy a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanácsnak nem lett tagja a prominens forradalmi vezető, Kunszabó Ferenc. Megalakult a Kaposvári Hadosztály Forradalmi Tanácsa is, elnökévé Adorján Gyula századost nevezték ki. A későbbiek során a tanács összetétele többször változott. Székháza a megyei pártbizottság épülete (akkori Lenin út, ma a Szent Imre utca és a Damjanich utca sarka) lett, s ez lett a Nemzetőrség központja is. A tanács az üléseit nem a pártbizottság épületében, hanem a megyei tanács nagytermében tartotta, általában késő délután, estefelé. A jegyzőkönyveket Óvári József készítette.
Megkezdődött a fontosabb intézmények vezetőinek leváltása, a forradalmi erők átvették a helyi sajtó felügyeletét, és Kunszabó Ferenc vezetésével napilapot alapítottak Szabad Somogy néven. Önálló rádióadást indítottak Szabad Somogy (Rákóczi) Rádió néven, ennek vezetője dr. Élthes János, hírszerkesztője Lévai József lett. A rádióban a Csiky Gergely Színház színészei olvasták a híreket, a leánygimnázium növendékei pedig keresőszolgálatot kezdeményeztek. A tanács hiába kezdett lázas tevékenységbe, az események a városban egyre jobban radikalizálódtak, a tömegtüntetések nem értek véget. A tüntetéssorozatok miatt védőőrizetbe helyezték a kaposvári börtönben a helyi államvédelmi tiszteket, pártvezetőket és a hadosztály több parancsnokát.
Október 31-én, 10 órakor, a kaposvári Kossuth téren tízezres nagygyűlésen ismertették a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács programját, intézkedéseit. Kezdetét vette az 1948-ban feloszlatott pártok helyi szervezeteinek újjászületése, a szociáldemokrata és a kisgazdapárt is nagygyűlést tartott. Nemcsak a pártok, hanem a kaposvári cserkészcsapat is újrakezdte tevékenységét.
A konszolidálódás november 2-án kezdődött a városban: a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanácsnak a közellátás és a közrend biztosítása mellett már a békebeli feladatok megvitatására is jutott ideje. Ugyanezen a napon érkezett viszont az a hír is, hogy a szovjet hadsereg alakulatai körbevették a taszári repülőteret. November 3-án – az egyre rosszabb ellátás miatt – élelmiszercserét indított a tanács a szomszédos Zalával és Baranyával. Az intervenció előtti utolsó napon egy tragikus eseményre is emlékeztek: a Nyugati temetőben háromezren kísérték utolsó útjára a 16 éves Viski Györgyöt, őt Budapesten, a Kossuth téren érte az ávéhások sortüze.
November 4-én a Vörös Hadsereg csapatainak beözönlése három halálos áldozatot követelt. Az egyik vétlen áldozat a kaposvári Rákóczi Futballcsapat kapusa, Kovács Rezső volt, s ő honosította meg a megyében a röplabdasportot. A legnagyobb titokban temethették csak el, december 11-én, a Nyugati temetőben. A sortűzben életét vesztette Fehér Imre és Karádi Lajos kaposvári polgár is.
A megyei pártbizottság épületét védő tíz-tizenkét fiatal nemzetőr, sorkatonák, a Táncsics Gimnázium és a Cukoripari Technikum diákjai, a túlerő láttán nem tanúsítottak ellenállást, a kivégzőosztag mégis azonnal falhoz állította őket. A sortűzben halálos lövés érte Köbl Józsefet és Vígh Jenőt. Az életben maradó sebesülteket az oroszok Taszárra, majd Pincehelyre szállították.
A megszállók következő lépése a Baross és a Füredi laktanyában állomásozó katonák leszerelése volt. A helyi sztálinisták azonnal átvették a hatalmat a városban, s megkezdték az MSZMP szervezését. Az utcákon megjelentek a röplapok a kijárási tilalomról, az „ellenforradalmi-fasiszta” lázadás leveréséről. A deportálások a kárpátaljai ungvári börtönbe hamarosan megindultak, oda vitték el Gábriel Jánost és Hamvas Józsefet is, ők csak az általános nemzetközi tiltakozás után kerültek vissza a kaposvári börtönbe.
Sokakat nyugdíjaztak, leszereltek, elbocsátottak, többen emigráltak, köztük Farkas László, Óvári József és Poldesz Albert is. A neves kaposvári forradalmárt, Kunszabó Ferencet 1957. június 3-án tíz év börtönbüntetésre ítélték, 1957 júniusától a többi vezető is négytől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kapott, sokan csak 1962-ben szabadultak. A legkülönösebb történet talán Somogyi Lajos esete, ő önmagát börtönözte be. Somogyi, a Katonai Forradalmi Tanács elnökhelyettese a bujkálást választotta. Felesége készítette el a kacsaól alatt azt a rejtekhelyet, ahol Somogyi hat esztendőn át rejtőzködött.
Az „ellenforradalomról” szóló teória Somogy megyét is elérte. Így jelenhetett meg 1957 márciusában a Somogyi extramagyarok tündöklése és bukása című ötrészes cikksorozat az októberi események „torzított” bemutatására. 1957. októberében pedig napvilágot látott Az ellenforradalom Somogyban című fehér könyv, amely tudatosan „feketítette be” a forradalmat s annak résztvevőit.
A somogyi 1956-os forradalom megtorlásaként két embert végeztek ki a kaposvári börtönben: Tóth Györgyöt és Herczeg Józsefet. Tóth György fonyódi lakost fegyverrejtegetés vádjával fogták perbe. A szigetvári Herczeg József esete különösen tragikus: őt a saját édesapja jelentette fel, és később hiába vonta vissza vallomását.
Kaposváron a forradalom nem járt akkora rombolással, mint Budapesten. Csak a városháza tornyáról szerelte le a vörös csillagot egy bádogos, büntetésül visszatettették vele. Kaposvár és Somogy példája jól bizonyítja 1956 októberének, novemberének össznemzeti erejét, katartikus hatását, egy nemzet „együttmozdulását”, a közösen elért győzelmét és sajnálatos tragédiáját, melyről így emlékezett Kunszabó Ferenc: „S akkor, a kardosfai erdő magányában novellát írtam. A Ménesről, mely békében legelészett, lobogó sörénnyel vágtázott a szabad réteken, mígnem megjöttek a gonoszok, akik korlátot építettek körös-körül, és igába hajtották őket. A vezérméneket kiirtották, a lovakat korbácsolták, annyira, hogy már nem lehetett tűrni. És fellázadtak, ki akartak törni, ám akkor a gonoszok seregestül gyűltek oda, s bunkókkal, szuronyokkal meg minden eszközzel ütötték-vágták gyilkolták őket – mígnem a ménes, remegve, de félve nem , megcsitult.”
Kovács Emőke
