EÖRSI LÁSZLÓ
A corvinista ügynök
1956 végén, valamikor karácsony és szilveszter között „Hatházi” ügynök a Déryné eszpresszóban találkozott néhány ismerősével, köztük a 29 éves László Béla Györggyel, akit az ötvenes évek elején a kistarcsai táborban ismert meg. László, az 56-os forradalmár, semmilyen veszélyt nem orrontott. Már egy héttel korábban mutogatta „Hatházinak” a nemzetőr-igazolványát, most meg asztaltársasága előtt Maléterrel kérkedett, majd amikor egy gyanús személy került szóba, ezt lódította: „Én 23 árulót végeztettem ki […], eggyel több, vagy kevesebb, nem számít.” Azt a tervét is megosztotta velük, hogy ha januárig nem bukik le, elhagyja az országot.1
Hamarosan azonban „provokációs eszközzel” a szervek tőrbe csalták Lászlót. „Hatházi” ügynök felkérte őt, hogy a hegyekben bujkáló ellenállók részére szerezzen gyógyszert. Ezzel összefüggésben – a részleteket nem ismerjük – január 9-én, a VIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozói letartóztatták.2
László Béla György 1941-ben egy baleset folytán elvesztette a jobb kezét, súlyos agyrázkódással hetekig az idegosztályon kezelték. 1946-ban kereskedelmi középiskolában érettségizett, és megtanult angolul, németül, valamint románul. A West-Orient kereskedelmi vállalat üzletkötőjeként járt Ausztriában, Franciaországban, Kelet- és Nyugat-Németországban, Csehszlovákiában, Romániában. 1948-ban belépett a pártba. Ugyanebben az évben átszökött Romániába (Kolozsváron maradt holmiját akarta visszahozni). A román hatóságok kémkedés gyanújával letartóztatták. „Közel egy évi állandó verés és kínzás után átadtak az ÁVO-nak. Itt csak egy-két napig vertek, majd leinternáltak.”3 1953-ban szabadult, éjjeliőr lett, később alkalmi munkás. 1954-ben keramikusként helyezkedett el (rendkívül ügyes volt, könnyen végezte fél kézzel ezt a munkát), de fél év múlva „politikai megbízhatatlanság” miatt elbocsátották. Ezután a pécsi Cementáru Ipari Vállalat komlói telepének vezetője lett, de hamarosan elküldték, mint volt internáltat. Mivel úgy látta, hogy Magyarországon nem tud érvényesülni, feleségével emigrálni próbált. A határőrök tüzet nyitottak rájuk, őt négy, feleségét három lövés érte. Két év és négyhavi (az asszonyt rövidebb) büntetésre ítélték. 1956. július 25-én jó magatartásáért szabadulhatott Vácról. Augusztusban a Rákospalotai Bőrkonfekció Vállalatnál bérelszámoló lett.
Október 23-án részt vett a tüntetésben, késő este a tömeggel fegyveresen a X. kerületi rendőrkapitányság elé vonult. 27-én reggel munkahelyére igyekezett, amikor mint „sztrájktörő csirkefogót” bekísérték a Corvinba. A parancsnokok – miután látták az igazolványából, hogy politikai fogoly volt – javasolták, hogy maradjon köztük. Különösen nagyra értékelték nyelvtudását. A külföldi újságírók látogatásakor tolmácsolt, részt vett a corvinisták képviseletében a fegyverszüneti és a nemzetőrségi tárgyalásokon, majd összekötői feladattal bízták meg a Corvin köziek és a Práter utcaiak között. A Práter utcai parancsnokságon mind fontosabb szerepet játszott a nemzetőrség szervezésében, egyfajta parancsnokhelyettesi szerepet töltött be. A forradalom tisztaságának megőrzésén fáradozott.
A novemberi intervenció hírére fegyvert fogott, majd 5-én 50-60 főnyi corvinistával a Jázmin utcai iskolában ő hozott létre egy új fegyveres bázist. Itt is gátat szabott az önkényeskedéseknek. 9-én azonban a szovjetek körbevették a csoportot, a felkelőket lefegyverezték, de szabadon engedték. Néhány nappal később a pilisi hegyekben találkozott corvinista osztagokkal, de belátta az ellenállás hiábavalóságát, és jelentkezett az új karhatalomba, hogy meggátolja a vérontást – ahogy vallotta. Ezt alátámasztotta százados-parancsnoka is: „Nagyon sok segítséget nyújtott a fegyveres ellenforradalmárok lefegyverzésében, mivel neki volt nemzetőri igazolványa, és ezáltal jobban hittek neki. Ő beszélte rá az egyik csoportot, hogy fegyvereiket adják át és hagyják abba az ellenállást.” Az ellenállók nagy többsége azonban nem ezt az utat választotta. László nyilvánvalóan a győztesekhez kívánt csatlakozni, de azért minden eshetőségre felkészült: továbbra is titkos kapcsolatot ápolt a Kádár-rendszer ellen szervezkedőkkel. December 3-án jelentkezett a munkahelyén, a Rákospalotai Bőrkonfekciónál.4
1957. január 9-étől négy hónapig tartó vizsgálati fogságában mindent beismert, sőt, nagyon is igyekezett a szervek segítségére lenni. Kispéter László főhadnagy ezt írta feletteseinek: „A beszervezése során olyan taktikát alkalmaztam, hogy aprólékosan és részletesen analizálni kezdtem az ő negatív és pozitív tevékenységét úgy, hogy elsősorban őt ellenforradalmárnak minősítettem, és közöltem vele, hogy ennek is tekintse magát. Erre élénken reagált, hogy az ő pozitív tettei mást bizonyítanak, amikor ezen tetteinek részletezését vettem sorra, pl. azt a segítséget, hogy ő támogatást nyújtott a szovjet és a magyar karhatalomnak a fegyencek és az ellenforradalmárok lefegyverzésében, úgy minősítettem, mint „kádermentést”, mivel kilátástalannak látszott a harc, és így akarta átmenteni az ellenforradalmárokat egy „jobb” időre. Volt egy másik ilyen példa is, amikor kijelentette, hogy az atrocitásokat minden körülmények között megakadályozta. Erre azt a véleményemet nyilvánítottam, hogy ezt azért tette, mert bizonyos humanitással rendelkezik, és esetleg, mint ember iszonyodik ezektől, de maga a tény, hogy ezekkel az emberekkel egy úton járt, mást bizonyítanak. Ez a módszer végérvényesen reménytelenné tette helyzetét, teljesen összeroppant és könyörgött, hogy miért nem hisznek neki… […] „…elővettem egy BHÖ [Büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása – E. L.] könyvet, s abban az I/2. szakaszában foglaltakat5 olvastattam vele…”
László ekkor belátta, hogy életfogytiglani büntetést is kaphat. „Egyenesen megkérdezte tőlünk […], mi hasznunk van abban, hogy ő börtönben legyen, amikor tud segíteni, és egyetért a Kádár-kormánnyal?” A belügyi tiszt az újabb „ellenforradalom” megelőzésére hivatkozott, „ehhez az ellenforradalmárokat börtönben kell tartanunk”. Hozzátette még azt is, hogy nincs szükségük a segítségére. Ettől – a jelentés szerint – László a végsőkig kétségbeesett.
Ezután következett egy kis színjáték: a főhadnagy a „jelen levő elvtárssal”, Simon József hadnaggyal folytatott rövid konzultációt, majd úgy határoztak, hogy a fogoly szabadlábra kerül, de a szerveknek fog dolgozni, mindenben támogatást kell nyújtania az „ellenséggel” szemben. „Aláírt, minden további nélkül.”6
A jelentés további része a biztató távlatokat ecseteli. Az új hálózati tag széles műveltségét, éles eszét, gyors gondolkodását dicsérve igen alkalmasnak minősíti a feladatok végrehajtására. Emellett: „alosztályunk a huligán vonalon nem rendelkezik olyan ügynökkel, aki az ellenforradalomban aktívan részt vett, ott vezető pozíciót töltött volna be, és áttekintése lett volna ellenforradalmi csoport vagy csoportok szervezése és cselekedetei fölött. Ennek az ügynöknek három nagy csoportra terjed ki felhasználhatósága, úgymint, elsősorban a Corvin közi nagy csoport, a Práter utcai csoport és a Maléter-féle Kilián csoport. Ezenkívül az ellenforradalom egyéb tevékenységéről is tudomással bír, mivel különböző tárgyalásokon vett részt, betekintése volt általában az ellenforradalom vezetésébe. Lehetőség van rajta keresztül arra is, hogy ezeknek a csoportoknak vezetőivel, akik jórészt nyugatra disszidáltak, a kapcsolatot felvetessük. Az ügynököt a továbbiakban véleményem szerint úgy lehet irányítani, hogy felderítse a még illegalitásban lévő ellenforradalmi személyeket, másrészt bejusson az esetleges ellenforradalmi illegális szervezkedésekbe úgy […], hogy pl. az írók, újságírók vonalán és az egyetemi vonalon keresztül is végezhet felderítést.”7
A tartótiszt azt a feladatot adta a szabaduló fogolynak, hogy azonnal kezdje meg az általa ismert személyek felkutatását, és készítsen el egy részletes, csoportokra, személyekre, eseményekre kiterjedő jelentést. „Megbeszéltem az ügynökkel azt a legendát is, hogy mivel legalizálja szabadulását”: a szervek nem tudták bizonyítani tevékenységét, félrevezette a vizsgálókat. László a „Laczkovics” fedőnevet választotta.8 Ekkor hivatalosan is lezárult a nyomozás: bizonyítékok hiányában szabadlábra helyezték.9
Az elkövetkező hónapok Kispéter bizakodását igazolták: „…kimondott ügynöktípus, megbízható, őszinte, hibája az, hogy annyira igyekszik produkálni, hogy túllépi a provokáció határát” – lelkendezett.10 Javasolta feletteseinek, hogy utaljanak át neki egy pisztolyt, mivel abban a szervezkedő csoportban, ahol foglalkoztatták, többeknek volt fegyverük.11 Ekkor „Laczkovics” egy maszek műhelyben teljesítménybérben dolgozott, az ügynöki munka miatti kiesését kompenzálták, sőt jutalomként készítettek neki műkezet 2500 forintért.
A továbbiakban sem okozott csalódást: „Olyan élethű képet festett a Corvin közzel kapcsolatban, hogy az ő jelentéseit használtuk fel a Párt és a kormány tájékoztatására. Foglalkoztatásának ideje alatt az ő jelentései alapján több személy került a bíróság elé. [„Laczkovics” tevékenysége folytán négy embert vettek őrizetbe – E. L.] De igen sok személy bíróság elé állításában működött közre úgy, hogy fényképről felismert személyeket, és azok tevékenységéről jelentést adott.”12
Ám december 27-én a szervek hét Práter utcai felkelőt fogtak le, akik vallomást tettek Lászlóra. A vizsgálati osztály vezetője, Bakos Pál őrnagy követelni kezdte az ügynök letartóztatását, és éles vitába került az operatív osztállyal, amely nem vitatta, hogy „Laczkovics” súlyos „ellenforradalmi bűncselekményeket” követett el, de azt hangoztatta, hogy már addig is nagyon jelentős munkát végzett a feltárásban, másrészt „komoly perspektíva” előtt áll, kiváló képességeit felhasználva nyugaton is foglalkoztatni akarják. A megegyezésre nem volt esély, mindkét fél felsőbb fórumot helyezett kilátásba. Csak abban állapodtak meg végül, hogy László rendszeres kihallgatásához az operatív szervek hozzájárulnak.
Eközben az ügynököt nagyobb biztonsága érdekében új személyi igazolvánnyal látták el, megnöveszttették a bajuszát, szemüveget adtak rá, teljes fazont váltattak vele, hogy elkerülje a rendőrségi molesztálást, sőt mindez a nyilvános körözését is lehetővé tette. Az intézkedések legfőbb célja az volt, hogy az „ellenséges” személyek bizalmát mindinkább elnyerje.13
A vizsgálati osztály Bakos Pál őrnagy és Borbély Mihály főhadnagy révén azonban újabb offenzívát indított. „Az előzetes megbeszélés ellenére letartóztatási határozatot készítettek, és hagyattak jóvá vezetőikkel „Laczkoviccsal” kapcsolatban” – kesergett Kispéter főhadnagy. „Ezt követően […] megvádoltak azzal, hogy ellenforradalmárokat akarok menteni a büntetés alól. Ezt a véleményüket, amely rendkívül sértő és becsületbevágó, tudomásom szerint magasabb fórumok előtt is képviselték. […] A vizsgáló elvtársak mindenáron eredményt akarnak produkálni, ezért akarják az ügynököt őrizetbe venni. A dologban a legsúlyosabb, véleményem szerint az, hogy a vizsgáló elvtársak előzetes tudtunk és engedélyünk nélkül az ügynökre terhelő vallomásokat vettek fel, az egész kihallgatást úgy irányították, hogy az ügynökre minél több bűncselekményt kenjenek rá. Ez megmutatkozott abban is, hogy előzetes tudtunk és engedélyünk nélkül, akkor, amikor jóhiszeműleg beküldtük az ügynököt kihallgatásra, szembesítéseket hajtottak végre. Ez jelenti az operatív szabályok teljes felrúgását és az ügynök mesterséges lebuktatását.”14
A katonai ügyészség másképp látta a kérdést: „…az operatív osztály még mindig nem érti az ügy jelentőségét, s pusztán saját korábbi álláspontja védelmére szorítkozik. Javaslom utasítást adni „Laczkovicsnak” a hálózatból való kizárására, az operatív osztály, a Katonai Ügyészséggel egyetértésben intézkedjen a nevezett őrizetbe vételére és letartóztatására.”15
Noha az operatív osztály alosztályvezetője szerint a vizsgálati szervek anyagaiból nem volt megállapítható az ügynök bűncselekményének különös súlyossága16, a felettesek végül is a vizsgálati osztály álláspontját fogadták el, és 1958. június 6-án László Béla Györgyöt őrizetbe vették.
A már csaknem teljesen előkészített, kilencfős Práter utcai felkelők perének I. rendű vádlottjává tették, és ő kapta a legsúlyosabb ítéletet. A Budapesti Katonai Bíróság első fokon, 1958. augusztus 19-én 12 éves börtönbüntetést szabott ki rá (Tóth Antal őrnagy-ügyész halálbüntetést kért), amelyet a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma másodfokon, 1958. október 17-én, életfogytig tartó fogságra súlyosbított.17 1962-ben, az Elnöki Tanács rendelete folytán, 15 évre csökkentették a büntetését.
Az operatív osztály még ezután is próbálta menteni a menthetőt, de sikertelenül.18 Lászlót a nyomozók az őrizetbe kerülése óta fogdahálózatban foglalkoztatták, és igencsak elégedettek voltak a munkájával. Az 56-osok tevékenységének felderítése mellett más sikerekkel is büszkélkedhetett. Például: „Nényei Zoárd és társai háborús bűnösöket kizárólag munkájának eredményeképpen derítettük fel és vettük őrizetbe. Az ügyben szereplő vádlottak kivétel nélkül bíróság elé lettek állítva és súlyos – halálos – ítéleteket kaptak” – jelentette a felügyeletével megbízott nyomozó. „Olyan jártasságra tett szert, hogy a fő feladat és magatartási vonal rövid megadása alapján képes volt önállóan dolgozni. Munkája során az adott helyzetekben jól feltalálta magát, és csaknem valamennyi ügyben, amelyben dolgozott, rendszeresen tett javaslatot a munka jobb végzése érdekében.”19
Egy másik belügyi tiszt így összegezte börtönbeli teljesítményét: „Munkájának eredményeképpen – mint fogdaügynök – igen sok halálos ítélet és hosszabb börtönbüntetés kiszabását tudta előkészíteni a vizsgálati osztály.” Kedvezőnek ítélte az ügynök további foglalkoztatását is: „Nagy lehetőségekkel rendelkezik az ellenforradalmi fegyveres vezetők és értelmiségi nacionalista elítélt személyek felé.”20
Voltak helyzetek, amelyek talán súlyosabb lelki nehézséget okozhattak „Laczkovicsnak”. Például az, hogy Abrudbányai János unitárius papról kellett jelentéseket írnia. Abrudbányai – akivel 1950-53 között volt internálótáborban – szemébe mondta, hogy az utóbbi időben a börtönben elterjedt az a hír, hogy besúgó, és őt is kérdezgették erről. „Hivatkozva régi, hervadhatatlan érdemeimre visszautasította ezt, és védett engem.”21 Végül azonban a jelentései alapján állapították meg a nyomozók, hogy Abrudbányai kezdeményezője volt az egyik 56 utáni szervezkedésnek.22
László emellett a felesége védelmét kérte a bűnügyi hatóságoktól. Ugyanis Horváth Dezső, 56-os ügyben körözött ellenálló még 1960-ban is feljárt feleségéhez, és provokatív módon viselkedett. „Ez nekem rendkívül kellemetlen […], kimerítik a feljelentési kötelezettség elmulasztását, s ugyanakkor félő, hogy Horváthék rám hivatkozva egyéb dolgokba is belekeverhetik feleségemet. Kérem azt, hogy személyem megnyugtatása érdekében ezt a már két éve húzódó kérdést valamilyen módon elintézni. […] Számomra érthetetlen, hogy Horváthot miért nem tartóztatják le. Az pedig, hogy a feleségem bármilyen szempontból, bármilyen formában kombinációba kerül az részemre katasztrofálissá válna. Tekintve azt, hogy letartóztatásom óta úgy erkölcsileg, mint anyagilag csak ő áll a hátam mögött.”23
1970. március 26-án egyéni kérelemmel szabadult, öt év próbaidőre. A Magyar Likőripari Vállalatnál helyezkedett el adminisztrátorként (egy év múlva raktárvezető-helyettes lett), és önként felújította kapcsolatát az operatív osztállyal. Ahogy korábban egy BM-es tiszt megjósolta: „…a végzett munkáján keresztül egész életére mellettünk van lekötelezve és lekompromittálva. Csak egy útja van, és ez a velünk való együttműködés.”24 Jelentkezéséről ezt írta az új tartótisztje: „Kifejtette, hogy sorsa a rendszerhez van kötve, mert az állambiztonsági szervekkel való együttműködését soha nem bocsátanák meg neki volt ellenforradalmár társai.”25 „Laczkovics” fedőnevét „Vásárhelyire”, majd „Létaira” cserélte.
A volt politikai elítéltek elhárítási vonalán foglalkoztatták. Olyan eligazítást kapott, hogy csak részben legyen kezdeményező, nem térhet el revizionista alapállásától, attól, ahogyan a börtönben megismerték. A jelenlegi vezetéssel, a párt politikájával kapcsolatosan egyértelműen pozitív álláspontot nem képviselhet. „Ha szükséges a véleménynyilvánítás, minden esetben a célszemély politikai álláspontjához megközelítő irányzatot kell képviselnie. Kifejezett ellenséges álláspontra sem helyezkedhet.”26
„Létai” többek között a volt elítéltek politikai megosztottságáról jelentett. Azt írta, hogy a jobboldaliaknak óvatoskodniuk kellett, mivel „tudták, hogy az 56-os fiataloknak nem szimpatikus, hogy a Horthy-rendszerhez hasonló álljon vissza […], hanem újabb földosztás és az állami szektor fokozatos elsorvasztásával egy polgári demokratikus újkapitalista rend megteremtését propagálták ilyenformán. Nagy propagandafogás volt részükről a soviniszta-irredenta gondolatok terjesztése és az igen óvatos antiszemitizmus.”27
Sz. Nagy Sándor – akit szervezkedésért ítéltek el – jelentése szerint ezt mondta: „…mi már szarnak sem vagyunk jók. […] Mi már soha nem jövünk. Nem a kor miatt, jóllehet idősek vagyunk, hanem mert kibékültünk, kompromittálva vagyunk. A mai fiataloknak mit sem jelent a mi nevünk, mi egymás között emlékszünk, ki ki volt, mit tett. Mások legfeljebb arra emlékeznek, hogy mi mit tettünk, gyilkoltunk, romboltunk 56-ban, hiszen csak ezt hallották. Tudod milyen nehéz évtizedek rágalmait egyszerre lemosni. Mindebből következik, hogy mi már nem kellünk senkinek, csak magunknak.”28
Cserbakői Endre, akit elsősorban mint Széna téri felkelőt börtönöztek be, jóval optimistábbnak mutatkozott: „…mi vagyunk azok, akik szellemi, politikai felkészültségünkkel számba jöhetünk [a kihaltak és a disszidáltak után – E. L.]. Tisztábbak vagyunk bárkinél. […] Ki fog alakulni egy valódi demokratikus világrend.”29
Ekkoriban „Létait” egy főtörzsőrmesterrel szemben is felhasználták, aki pénzért a foglyok illegális levelezésében segédkezett, sőt pornóképeket is adott nekik.30 Ugyanakkor őt is ellenőrizték „Berényi” és „Somogyi” ügynökök révén. „László egész lényét a mindentől való félelem hatotta át beszélgetésünk alatt is, és elmondta, hogy gyakran zaklatják a rendőrségtől…” – jelentették róla.31 Más momentumok is azt jelzik, hogy Lászlót 56-os múltja miatt mennyire kiszolgáltatottá tette, annak ellenére, hogy tagja volt a belügyi hálózatnak. Munkahelyét is részben azért hagyta ott, mert a függetlenített párttitkár, a személyzetis és mások rendszeresen molesztálták. Új munkahelyet nehezen talált. Megnősült (korábbi feleségétől 1964-ben elvált), telket vett Tahiban, ahol műtermet készült kialakítani, hogy mint maszek keramikus dolgozhasson.
A 70-es évek közepén azonban válságba került a családi élete, ami idegrendszerét súlyosan megviselte, munkaviszonya is megszűnt. Tartótisztjei aggódtak, hogy teljesen elzüllik és dekonspirál, azon igyekeztek, hogy rászorítsák a rendszeres munkára.32 Egy ideig gombát szedett Tahi környékén, amelyet volt fogolytársával árult Budapesten33, majd éjjeliőrként dolgozott. Ekkoriban felszólítást kapott az elmaradt gyermektartás befizetésére, és irreálisan magas összeget állapítottak meg. „Anyagi stabilizálódása igen lassan következik be, ami a részünkre végzendő munka színvonalán érezhető” – jelentette az egyik belügyi tiszt.34 Ám az anyagi stabilizálástól mind messzebb került, noha az operatív osztálytól több ízben is kapott pénzjutalmat.
Az igazi csapás azonban 1980 júniusában következett be, amikor ismeretlen tettesek felgyújtották Tahiban lévő faházát, és mindene odalett. Két hónap múlva Hegyeshalmon keresztül az NSZK-ba akart jutni, hogy ott politikai menedékjogot kérjen, ám Komáromnál lebukott, a határőrök átadták a Győri Városi-Járási rendőrkapitányságnak. „Úgy voltam, hogy ha elfognak, az is jobb, legalább a szállásom, ellátásom biztosítva lesz. Kint viszont jó esélyeim lettek volna, mivel személyesen ismerem az emigráns szervek vezetőit.”35
A Győr-Sopron megyei Vizsgálati alosztályon került sor a hálózatból történő kizárására, mivel az elkövetett cselekményével megkérdőjeleződött a szervek iránti őszintesége, megbízhatósága. A belügyiek nem tartották valószínűnek, hogy gyökeres változás következzen be László életkörülményeiben, ugyanakkor tartottak attól, hogy bűncselekményt követ el, vagy önmagában kárt tesz. A volt ügynök 1981 novemberében szabadult, további sorsáról nincs forrásunk. 1991-ben meghalt.36
1 „Hadházi” jelentése, 1956. XII. 19. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban: TL) B-82639. – Jelentés 1956. XII. 29. TL B-82639.
2 Összefoglaló jelentés 1957. I. 14. TL B-82639.
3 Önéletrajz, 1970. IV. 15. TL B-82639/1.
4 „László Béla György és társai”, Hadtörténeti Levéltár 432/58, TL V-143767.
5 A népi demokratikus államrend vagy népköztársaság megdöntésére irányuló tevékeny részvétel vagy annak előmozdítása
6 Jelentés „Laczkovics” beszervezéséről. 1957. V. 3. TL B-82639.
7 Jelentés „Laczkovics” beszervezéséről. 1957. V. 3. TL B-82639.
8 Jelentés „Laczkovics” beszervezéséről. 1957. V. 3. TL B-82639.
9 Határozat a nyomozás megszüntetéséről, 1957. V. 6. TL B-82639.
10 Kispéter László fhd. jelentése, 1957. XII. 16. TL B-82639.
11 Javaslat, 1957. XII. 6. TL B-82639.
12 Kispéter László fhd. jelentése, 1958. I. 30. TL B-82639.
13 Kispéter László fhd. jelentése, 1958. II. 22. TL B-82639.
14 Kispéter László fhd. jelentése, 1958. II. 22. TL B-82639.
15 Hellenbrand Róbert fhd. jelentése, D. n. B-82639.
16 Czvetkovics László szds. jelentése, 1958. V. 29. TL B-82639.
17 „László Béla György és társai”, Hadtörténeti Levéltár 432/58
18 Kispéter László jelentése, 1959. XII. 28. TL M 38433.
19 Fehér Gyula főhadnagy jelentése, 1960. I. 30. TL B-82639.
20 Bodrogi László jelentése, 1963. II. 8. TL B-82639.
21 „Laczkovics” jelentése, 1960. XI. 11. TL M 38433.
22 Operatív munkáját azonban ekkor félbe kellett szakítania. Tartótisztjei tudta nélkül a márianosztrai börtönparancsnokság átszállíttatta a Gyűjtőfogházba. (Kovács József főhadnagy jelentése, 1961. III. 9. TL M 38433.)
23 „Laczkovics” jelentése, 1960. VIII. 4. TL M 38433.
24 Bodrogi László jelentése, 1963. II. 8. TL B-82639.
25 Harmati Imre alezredes jelentése, 1970. IV. 13. TL B-82639/1. Néhány hónap múlva Gyimesi György százados átvette az ügyet Harmatitól. Később Kérdő István főhadnagy, majd Bodnár Béla hadnagy lett László tartótisztje.
26 Kérdő István fhd.: „Létai” foglalkoztatási terve, 1972. III. 18. TL B-82639/1.
27 „Létai” jelentése, 1971. II. 15. TL M 38433.
28 „Létai” jelentése, 1973. XI. 20. TL M 38433/1.
29 „Létai” jelentése, 1974. III. 11. TL M 38433/1.
30 Kérdő István fhd. javaslata, 1971. VI. 7. TL B-82639/1.
31 „Berényi” jelentése, 1972. II. 24. TL B-82639/1.
32 Kérdő István fhd. jelentése, 1976. X. 27. TL B-82639/1.
33 „Vadász” jelentése, 1976. XI. 10. TL B-82639/1.
34 Kérdő István fhd. jelentése, 1978. II. 1. TL B-82639/1.
35 László Béla György jkv., d. n. TL B-82639/1.
36 „László Béla György és tsi”, TL V-143767.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 42. szám
