Fotó: Szalmás Péter
Le sem tagadhatná a Pesti Színházban látható díszlet, hogy egy még kisebb színpadról (a Vígszínház Háziszínpadáról) költözött át ide (a publikum érdeklődése tette indokolttá a nagyobb nyilvánosságú második bemutatót). Egy szoba minimuma kapott helyet: dupla ágy, kevés kiegészítő. Székely László díszlettervező a falcsökevényeken szokatlanul magasra vágatta a vaksi ablakokat, így a gyér éjszakai világítás, illetve a külső helyiségekből alig beszüremlő derengés ravatalszerűvé didergeti az egyszerű nyoszolyát a kriptalakásban.
Hanoch Levin, az 1943 és 1999 között élt izraeli író majdnem öt tucat színműve közül Az élet mint olyan – az egyik legismertebb – nem egyébről tudósít, mint egy házasság felravatalozásáról. A hajnalban szívroham gyanújára felriadó középkorú férj, Yona úgy határoz: rendben, megdöglik ő, ha ütött az órája, de dögöljön bele ez a bedöglött, három évtizedes férfi-nő mikroközösség is. A feltűnő, sztereotip fogásokat biztos színészi eszközökkel, koncentráltan kopár alakítással kerülő Kern András hamuszürke Yonája azután ráébred egy még jobb üzlet lehetőségére. Talán mégsem kell rögvest elpatkolnia – hiszen öt perce már a halálán volt, és még mindig itt szidja a világot meg az állítólag értetlen, bája vesztett feleségét -, olajra lehet lépni a Kaszás elől, s ki lehet szakadni ebből a már kezdetekor is nemszeretem kapcsolatból. Író, fordító, rendező, színész azzal adja a nej tudtára A Nagy Változtatás szándékát, hogy az elpimaszodó, a hatalmaskodáshoz bátorságot érző férfi egyszerűen felrántja az ágyneműtartóról a párnázatot, magyarán kiborítja az ágyból a nőt. Kiborítja közös életük bilijét.
Mikor Leviva is magához tér a kábulatból és a pottyanásból, a két ember nem a legszalonképesebb és nem a legiskolázottabb szavakkal vagdossa egymás fejéhez kölcsönös sérelmeit. A szívrohamos férj fenyegető állapotához képest egyre jobb karban, egyre durvábban ostorozza testileg-lelkileg utált oldalbordáját. Kútvölgyi Erzsébet mint Leviva egyre kevésbé rest visszavágni, de józan esze arra készteti: lelki és testi maradékainak mezítelen bevetésével igyekezzék menteni a szerinte még menthetőt. A magát kicsi, de erős borsnak mutató Kútvölgyi és az asszonyát végóráján is szerencsétlenkedve-basáskodva ugráltató Kern Leviva-Yona kettőse kötéltáncos biztonsággal egyensúlyoz a tragikus komédia drótfonatán. Hol az egyik, hol a másik (műfaji) szakadékba pislantanak. Kergetőznek padlószinten és ágymagasban. Szópárbajuk során – mely szexuális birkózásba és már-már verekedésbe is belehajszolja őket – a lehető legközhelyesebb vádakkal illetik egymást: én mindig így, de te persze soha úgy…! Parti Nagy Lajos, aki nem csupán nyelvünkre ültette, hanem szuverén magyar szöveggé írta a darabot, az adaptációiban megszokott szósziporkákkal ezúttal takarékosabb, hiszen éjnek évadján és szívattakkor csak módjával ötletelhet az áldozat (a férj), a másik áldozat (a feleség) prédájának érezve-hazudva magát. Radnóti Zsuzsa dramaturgi munkája is azt segíti, hogy a tragikomédia önmaga súlypontja irányába nehezedjék: a tragikus árnyalatot némileg előnyben részesítve kerülje a melodramatikus könnyezést és könnyeztetést.
Ilan Eldad rendezése az ágy körül és az ágyon való kerengést, forgolódást, helycserét különösebb mozgásleleményekkel nem teszi gazdagabbá. A tempó, a dialógusdinamika érdekli a játék koreográfiájában Eldadot. (A táncokat Sebastian Cortez tervezte, a zene Presser Gábor nevéhez fűződik.) Pótcselekvésekre nem vesztegeti szereplői-színészei idejét, nem fékezi a replikák kommunikatív lendületét. A díszlet szinte automatikusan kiad magából mindent, ami épp szükséges: teát, egy kis harapnivalót, egyebet. Bár a házasság régóta érlelődő szétesésének modellje lényegében semmiféle specifikus – lokális, nyelvi, vallási, szokásbeli stb. – kötöttséget nem követel meg, Eldad szociologizáló közelítése egy izraeli házaspárt mutat be az izraeli történelembe ágyazott küszködésektől legyalulva. E sajátos színezetű közléstartalmakat Parti Nagy szövege is kidomborítja, így a zsidó válást egy kis közvetettséggel fordítja magyar válásra (a válás természetrajzára) a néző tudata. A summán ez mit sem változtat – el is hangzik -: ötven táján nincs hova menni-menekülni az elromlott házasságból, nincs hova, nincs hova.
A kétszemélyes haláltáncba nyilvánvalóan be kell lépnie egy katalizáló harmadiknak. A Gunkel nevű figurát, a házaspár barátját éri a „megtiszteltetés”, hogy akarva-akaratlanul vagy tényleg távozásra bírja a sokat pakolászó, de még mindig itthon rostokoló férjet vagy újra felszítsa a családi tűzhely kihunyó parazsát, vagy az elszoruló szív vérellátásában idézze elő végre a csupán mondogatott katasztrófát. Az éjjeli időpontban magányosságtól űzötten, viharverten beállító, levakarhatatlan alak öltöztetésével Jánoskúti Márta jelmeztervező is túljuthat a hálóruha, köntös, egyszerű utcai ruha tudatosan matt tárházán. Gunkel a kétbalkezes agglegények, elhagyott férjek reménytelen ízlésével, szedett-vedetten ruházkodó balfácán, egyben sunyin-gonoszul nyomuló képviselője a külvilágnak. Rajhona Ádám betelepszik még a családi ágyba is, s ha magára szedegeti hacukáit, akkor sem indul el. Belepofátlankodik a félig-meddig sejtett hajnali szituációba. Az amorf, kövérkés betolakodó éppen jókor dobja fel a két aszketikus, örömtelen élet ellaposodni készülő huzavonáját.
Végül csak sikerül kitenni a szűrét, s a férj-feleség elölről – s mégis egészen más fokozatban – kezdheti-folytathatja a késdobálást, az egymás köré hajigált „hát ki vagy te?!” és a „tudod, ki vagyok én?!” pengecsatáit. A kissé kimódolt, művészkedő, ismétlő-elnyújtott befejezés többféle elképzelést megenged antihőseink további sorsával kapcsolatban. Kútvölgyi és Kern a Gunkel-betétjelenet után nyersen visszaigazítja az oly tipikus és oly reménytelen csapda zuhanórácsait maga köré. Sem egyikük „ez így nem mehet tovább!” eszmélése: a félelemből és kapkodásból kitermelt mehetnék, sem másikuk „hátha mégis megpróbálhatnánk újra…” duruzsolása: az önzésig józan ész kései kifakadása nem kerekedik felül. Talán nem is lehet pontosan tudni, mi történik. Az értelmezési lebegés ugyan nincs benne a teljes szöveg anyagában, viszont az éjszakai-félálomi indítás, a holt hold sárgásfehér fényeit közvetítő világítás, az enyhe groteszkum a semmi jót nem ígérő többszólamúság mellett érvel.
A közönség rokonszenvével, elismerésével találkozó előadás tapsrendjében Rajhona Ádám mint Gunkel egyszer csak előhúz a mellényéből egy kalapot. Hiszen ő mindössze egy gyógyszerért – meg a réges-rég kölcsönadott kalapjáért – nyomakodott be a lehetetlen időpontban! Mint tapasztaltuk, a kalapját nem kapta vissza.
Vagy mégis? Vagy kölcsön sem adta, s ott lapult a zsebében?
Akár így, akár úgy: melyik a jobb…?
Tarján Tamás
Hanoch Levin: Az élet mint olyan
A magyar szöveget írta:
Parti Nagy Lajos
Pesti Színház
Rendezte: Ilan Eldad
