Akárcsak édes anyanyelvünket, úgy tanuljuk meg a korrupciót. Élünk, éldegélünk, jól elvagyunk, és egyszer csak tökéletesen korrumpálunk és korrumpálódunk, tegnap még nem ment, ma meg már igen, így van ez.
A BBC vasárnap este dokumentumfilmben mutatta be, hogyan választanak osztálymegbízottat egy kínai általános iskolában. Nagy dolog ez, mert évtizedeken át kommunista vagy legalábbis megbízható tanár jelölte ki a gyerek komisszárt – még régebben pedig biztos a császári hivatalnoksereg illetékese -, de most az osztály maga választ, és ettől például már nem is komisszár a kiválasztott, hanem valamiféle képviselő. Aki azért persze vezényelget, parancsolgat is egy kicsit, mert arról nehéz leszokni. A nyolcéves jelöltek először az osztály előtt vitatkoztak, a leköszönő megbízott, Cseng Cseng azt mondta, hogy vele ugyanolyan boldog lenne mindenki, mint addig volt. Az egyik kihívója viszont azt kiabálta, ujjával folyamatosan a másikra bökdösve, mint az amerikai filmekben, hogy Cseng Cseng diktátor volt, hovatovább fasiszta, és ezen jót röhögött az osztály.
Aztán a jelöltek hazamentek átvenni a szüleikkel a másnapi programbeszédüket, mint egy leckét, kezdve attól, hogy hogyan kell meghajolni. De jól tudva, hogy nem a beszéd a lényeg, a még mindig befolyásos Cseng Cseng rábeszélte néhány osztálytársát, hogy fütyüljék ki az egyetlen lány jelöltet, Hszü Hsziao-fejt, de Lo Lej még nála is hatékonyabb volt, mert az ő apja, egy rendőr, elvitte például az osztályt kirándulni. Lo Lej még azt is megtudta az apjától, hogy igen hasznos lehet, ha a beszéd után, tekintettel az akkor kezdődő őszi ünnepségre, ajándékot ad minden egyes szavazónak. Tényleg hasznos volt, Lo Lej több szavazatot kapott, mint a másik kettő együttvéve, komoly arccal megígérte az osztálynak, hogy igazságos megbízott lesz, közben Cseng Cseng és Hszü Hsziao-fej a mosdóban sírt.
Hétfőn pedig Hu Csin-tao államfő-pártfőtitkár azzal nyitotta meg a Kínai Kommunista Párt XVII. kongresszusát, hogy a párt, a nép támogatásával, mindent megtesz a korrupció kiirtásáért. Senki sem szólt neki, hogy Vuhan városának egyik általános iskolájában a nyolcéves Lo Lej magától értetődően korrumpálta az egész osztályt, és a tanár egy szót sem szólt, vagy azért nem, mert természetesnek tartotta az ajándékozgatást, vagy azért nem, mert ő is kapott valamit. Nem lehet elég korán elkezdeni. Lo Lej még sokra viszi Kínában, igaz, ott nem egészen veszélytelen a korrupció, néhány éve még kötél is járhatott a különlegesen pofátlan hivatalnokoknak.
Na, mi sem vagyunk sokkal jobbak, csak itt nem nagyon büntetik a korrupciót. De benne van minden sejtünkben, egy közvélemény-kutatás szerint már a nyolcvanas években is a tíz legfontosabb társadalmi veszély egyikének tartotta a korrupciót az ország népe, pedig akkor még nem is lehetett igazán beszélni róla. A szocialista idők korrupciós gyakorlata egyébként ma is tanulmányozásra érdemes, hiszen akkor a kisebb fogyasztási cikkeket leszámítva egyfajta jegyrendszerben éltünk, gyakorlatilag jegyre – kiutalásra – ment a lakás, az autó, a nyaralás (beutaló), az útlevél, a dollár. És a jegyrendszerben normális a korrupció, példázva, hogy lehet beszélni arról, milyen rossz a pénz uralma, de mielőtt messzire mennénk, emlékezzünk, hogy még annál is rosszabb, ha bizonyos népi megoldásokkal, mondjuk jeggyel próbáljuk helyettesíteni a pénzt.
A korrupció nem tréfadolog, miniszterelnököt is buktathat. Gyurcsány Ferenc túlélte az őszödi beszédet, Budapest ostromát, a kórházreformot és ki tudja még mi mindent, de elfogultnak semmiképpen sem nevezhető politikai elemzés szerint most könnyen félreállíthatja a saját frakciója, ha nagyon erőlteti ezt a tisztasági csomagot. Ahogy Hu Csin-tao mondja: a párt a kínai nép segítségével szünteti meg a korrupciót. A korrupt nép segítségével, ugye. Azt már tudjuk, hogy nálunk – és sok más országban – a pártfinanszírozás maga a tömény korrupció, és ennek kellene véget vetni a pártok segítségével. Ép elmével elképzelni is nehéz, hol kellene elkezdeni, de az biztos, hogy olyan üggyel a hátunk mögött nem, mint Veres János pénzügyminiszter volt cégének áfacsalása, mert magyarázkodni lehet ugyan, hogy nem így, meg nem úgy, hogy az áfacsalás a cégen belül nem hozzá tartozott, de abban az országban, amely egyszer már végigokádta a Kaya Ibrahimok keserves műsorszámát, megdöglik az ilyen magyarázkodás.
Kósa Tamás vezető szerkesztő
