Népszabadság * Horváth Gábor * 2007. október 17.







Rice vallási csoportok vezetőivel Jeruzsálemben
Kép: REUTERS – Matty SternNégynapos közel-keleti körútja harmadik napján Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyalt Condoleezza Rice. Az Egyesült Államok külügyminisztere ma ismét az izraeli és a palesztin vezetéssel találkozik, majd Londonba repül, ahol II. Abdalláh jordániai uralkodót próbálja megnyerni az új békekezdeményezésnek.
Mahmud Abbasz palesztin vezetővel tartott közös sajtóértekezletén Rice azt mondta: – Az Egyesült Államok nemcsak a palesztinok és az izraeliek, hanem a Közel-Kelet jövője és az amerikai érdekek szempontjából is abszolút szükségesnek tartja a palesztin állam megalakítását – jelentette ki a külügyminiszter.
Egyiptomi kollégája azonban azzal fogadta, hogy szerinte meg kellene fontolni a november végére Maryland állam fővárosába, Annapolisba összehívott békekonferencia elhalasztását. A palesztinok ragaszkodnak hozzá, hogy már a konferencia előtt elkészüljön a záróokmány szövege, amely rögzíti az elmúlt hatvan évben elmenekültek – és a palesztin szándék szerint leszármazottaik – viszszatérésének jogát, illetve Jeruzsálem megosztásának elvét. Máskülönben el sem akarnak utazni Annapolisba.
Az izraeliek csak a tág körvonalakat akarják előre meghúzni, és a részleteket később kétoldalú tárgyalásokon intéznék el – immár külső békebírók nélkül. Ehud Olmert szerint nincs szükség előre megírt záróokmányra, a konferenciának anélkül is lenne értelme. Izrael azonban komoly engedményekre is kész a béke érdekében: a kormányfő hétfőn először utalt arra, hogy nem feltétlenül ragaszkodnak Jeruzsálem arab külvárosainak ellenőrzéséhez. Ez nem áll távol a megosztott főváros elvének elfogadhatóvá nyilvánításától.


október 17th, 2007 at 08:40
Sajnálom, de az Örökkévaló Jeruzsálemről semmiféle tárgyalást nemn néz el. Ha a mai Izraeli vezetés, odaad csak egy darabot is,büntetést kapnak majd. A TANACH világosan megírja, hogy Izráel büntetést kap, ha letér az útról, ha más isteneket imád. Amúgy sem jár Izrael az ÚR útján, látom minden évben, ha most Jeruzsálemet is odadobja, nagyon nagy lesz a büntetés.