Forrás: Népszava

Egy ellopott beszéd margójára csak lényegre töroen szabad írni, bár az a beszéd ennél jóval részletesebb, több szempontot figyelembe vevo elemzést érdemelne. A józan választói többség felsorakozott a szükséges változásokat meghirdeto erok mögé, míg a radikális ellenzék, O. V. és csapata sötét bosszút forralt ellenünk, diktatúrát sem kizáró célokat fogalmazott meg, és azóta is akár kriminális eszközökkel is végre akarta hajtani. Több kérdésben értetlenül állok, például abban, hogy a nemzet egységének megtestesítésére hivatott köztársasági elnök miért a retrográd oldalt preferálja, de az is kérdés számomra, ki volt a megbízott átszerkesztoje az oszödi beszédnek?! Ez is kriminális! Nem?!

Nem tudom, mire jó az, hogy a hordákkal egyedül Gy. F. és testorei néznek farkasszemet, a többi meg várja a csodát, hogy majd csak hazamegy ez a csürhe! Hát ezek nem fognak hazamenni, sot egyre erosebbnek érzik magukat. Forróbb osz elé nézünk, amelynek elso felvonását még „megúsztuk”. S. Zs. társelnök már nyíltan zsidózik a parlamentben. Hogy is van ez?

Végül senki ne várjon O. V. és a radikális jobboldal elhatárolódására.

Kalmár László, Budapest

Comments are closed.