German „halálfilmjét” is játsszák az orosz filmnapokon
Népszabadság * Varsányi Gyula * 2007. október 16.
Alekszej German negyven év alatt öt játékfilmet készített. Rendszerint betiltották őket
Kép: Móricz SimonAz orosz Alekszej German fekete-fehér látomása, a Hrusztaljov, a kocsimat! című nyolc napon túl múló lelki gyötrelmet okoz. Nagyon a határán jár annak, amit még meg lehet nézni. De zseniális mű.
Először csak néhányan szállingóztak el, aztán már egész sorok. Mi néhányan, a vetítés végéig maradók megtörten botorkáltunk ki a sötét teremből. A cselekmény, ha lehet ez esetben használni a szót, Moszkvában, a sztálini antiszemita orvosperek előkészítésekor játszódik. Az orvos-tábornok és kórházigazgató Glenszkit büntetőtáborba hurcolják, majd visszahozzák a végóráit élő Sztálinhoz, hogy megműtse. De már késő. German műve nem ettől „halálfilm” (ahogy Szilágyi Ákos kiváló tanulmányában nevezi), hanem attól, ahogy aprólékosan bemutatja az egész szürreális szovjet világot a hivatásszerű tébolydától a rendszerszerűen tébolyító mindennapi életig.
German évtizednyi munkát szánt rá. Nem kapkodós fajta, az elmúlt negyven évben mindössze öt játékfilmet készített. Rendszerint betiltották őket. Hármat láthatott már a magyar közönség (Ellenőrzés az utakon, Húsz nap háború nélkül, Barátom, Ivan Lapsin). A Hrusztaljov…-ot most vetítik másodszor Budapesten az orosz filmnapokon, fiatal rendezők alkotásaival együtt.
– Most kaptam díjat egy amerikai diákszervezettől a Hrusztaljov…-ért, mert ebből bármelyik diák megértheti, ki volt Sztálin – újságolja lapunknak a feleségével Budapesten vendégeskedő, hetvenedik évét töltő German. Francia-orosz koprodukcióban forgatott haláltánca 1998-ban Cannes-ban megbukott, majd párizsi bemutatója után hozsannáztak róla a lapok. Oroszországban sokáig be sem mutatták, még az orosz kritikusok sem ismerték. – Most már ismerik, és Sztálinról is több szó esik – mondja. Nemrégiben egy közvélemény-kutatás kiderítette, a lakosság 51 százaléka még mindig kedvezően ítéli meg a volt diktátor működését. Fölvetem, van olyan nézet, hogy a sztálinizmus, bolsevizmus nem történelmi kisiklás, hanem évszázados gazdasági, kulturális és lelki tényezők következménye Oroszországban. – Ezt nehéz megítélni – válaszol -, kétségtelen, az orosz mentalitásban van valami a hatalom feltétlen szeretetéből. Amikor kisfiú voltam, emlékszem, milyen hajbókolás folyt Sztálin körül, akár csak, mint mondják, az utolsó cár körül, még fél évvel a forradalom előtt is – említi.
Aztán arról beszél, nehéz fölszabadítani a rabságban élő embereket. Még veszélyes is. Ismert II. Sándor cár mondása, hogy az orosz népet mindig elnyomás alatt kell tartani. Ő a demokratizálást véli a leghelyesebbnek. De nem megy gyorsan. Emlékeztet, mikor Erzsébet cárnő megtiltotta a nemesek testi fenyítését, nemzedékeknek kellett jönnie, míg kibontakozhatott a dekabrista mozgalom. Mai dilemmáit megfogalmazza készülő filmjében. Ebben istennek hisznek egy távoli bolygóról érkező űrhajóst, aki nem boldogul a jótéteményeivel. – Kérdés, mi legyen a végkicsengése – töpreng. Harmadszor rugaszkodott neki ennek a filmnek. Először a csehszlovákiai szovjet invázió miatt kellett félbeszakítania a munkát. Másodszor Gorbacsov föllépésekor önszántából függesztette föl. – Nagyon bíztam Gorbacsovban, úgy gondoltam akkor, nem a múlttal kell foglalkozni – jegyzi meg. Úgy véli, mindig megelőzte a korát. A Hrusztaljov… is botrányt okozott először, aztán a franciák a világ ötven legjobb filmje közé sorolták. Éppen vasárnap este sugározta az egyik orosz tévécsatorna.
– Minden rendben? – kérdem. Azért nem. A film egyik finnországi vetítésén valaki bekiabált: „zsidó mocsok!”. – Biztos, hogy egyik honfitársam volt – teszi hozzá rezignáltan.
A fiatal orosz filmet elsősorban a producerek és magánbefektetők irányítják, akik bevételt várnak – hangzott el az orosz filmnapok keretében vasárnap tartott rendezői beszélgetésen a Toldi moziban. Borisz Hlebnyikov és Jurij Moroz – Alekszej German és Mundruczó Kornél társaságában, Szilágyi Ákos kérdéseire válaszolva – elmondta, a filmesek odaát az amerikai és az európai filmes modell közül inkább az előbbi átvétele felé hajlanak. Úgy érzik, Európa a saját sötét Oroszország-képét várja el az orosz filmektől. Szerintük a mai kínai film kedvezőbb megítélést kap. Úgy vélik, Magyarországon sokkal jobb a helyzet, mert a Nyugat befogadta az országot és a magyar kultúrát, és Európában különböző pénzalapok segítik a film fejlődését. Az orosz rendezők azonban hosszú távon a befektetők „túszai” maradnak, kommersz műveket alkothatnak.
