Immár három biztos résztvevoje van a jövo évi Európa-bajnokságnak: a rendezo Svájc és Ausztria mellé betársult Németország is. A szombati játéknapon többen is hatalmas lépést tettek a kontinenstorna felé.
A selejtezot játszók mezonyébol elsoként Németország válogatottja vívta ki a részvételt a jövo évi Európa-bajnokságra: Dublinból elhozott egy pontot, így a csoport harmadik helyén álló írek már biztosan nem tudják befogni Joachim Loew alakulatát. „Természetesen nagyon örülünk a kijutásnak, és annak is, hogy a csapaton lévo nyomás ezzel megszunt, és nem kell idegorlo mérkozéseket játszani az utolsó fordulóig, mint ahogyan az olyan sokszor elofordult már a válogatottunk történetében” – nyilatkozta a Nationalelf szakvezetoje. Tegyük hozzá, nem csak a tébolyító mérkozések elkerülése miatt esett le nagy ko a németek szívérol, a háromszoros kontinenselso ugyanis az utóbbi két Eb-t a múltjához képest gyalázatosan abszolválta (sem 2000-ben, sem 2004-ben nem volt képes meccset nyerni, így a csoportfázist sem élte túl a német válogatott), így ez a magabiztos kvalifikáció (no meg a persze a tavalyi vb-n mutatott produkció) segíti elfeledtetni a rossz emlékeket.
A többi csoportban még javában dúlnak a csatározások, viszont egyes válogatottak hatalmas lépést tettek az osztrák-svájci közös rendezésu torna irányába.
Az A csoportban a lengyelek Euzebiusz Smolarek mesterhármasával megverték a félidoben még vezeto kazahokat és áldják az eget, hogy a riválisok közül csak az eltiltott Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitányt nélkülözo portugálok nyertek. Meglepo lenne, ha az E csoportból az ezúttal Izraelt elvero horvátok nem jutnának ki, foleg annak fényében, hogy két legnagyobb ellenfelük Anglia és Oroszország a következo fordulóban (szerdán) egymással játszik. Az F jelu tömörülésben a Dániában gyoztes spanyolok is megkönnyebbülhetnek, akik az ezúttal szintén három pontot szerzo svédekkel karöltve aligha maradnak le a nagy eseményrol. A többi csoportban feltehetoen az utolsó fordulóig ádáz küzdelem folyik majd az elso két, kijutást éro helyért.
Népszava-információ

