Forrás: Népszava

Több ezer ember látogatott ki hét végén a háromnapos Terézvárosi Búcsú rendezvényre, ahol a helyi kisebbségek zenéje mellett Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar szórakoztatta a nagyérdemut. A Bálint Zsidó Közösségi Ház Szukkot sátort épített a Hunyadi térre, ahol a rendezvény központja volt. Az arrajárókat gyümölcsökkel és a zsidó hagyományok magyarázatával várta. Nagy sikert arattak a nemrég még bezárás fenyegette Vörösmarty Mihály Általános Iskola sátrai is, ahol a tanulók és a pedagógusok által készített interaktív játékokon keresztül mélyedhettek el a gyerekek és a felnottek Terézváros történelmi és muvészeti emlékeiben. Az egyik közremuködo, Janicsek Lajos Tamás lapunknak elmondta: céljuk az volt, hogy a kerület emblematikus épületei helyett a rejtozködo Terézvárost mutassák meg: kapualjakat, zöld udvarokat, míves erkélyeket, melyek mellett nap mint nap elmegyünk, észre sem véve azokat. A gyerekek rajzaikban rámutattak, mit szeretnek és mit nem kedvelnek a kerületükben. Lehetett vetélkedni a kerület szobrainak felismerésében, óriáskockákból rakhatták ki az érdeklodok a legszebb muvészeti alkotásokat. A háromnapos sokadalmat a Térszínház vásári komédiája zárta vasárnap este.

(Népszava)

Comments are closed.