A XX. században végrehajtott holokauszt – sajnos – hosszú idore lefoglalta, lehet, hogy végleg átalakította a „deportálás” fogalmának jelentését.
Hiszen ennek az útnak a végén gázkamrák vagy alkalmi tömegsírok vártak a válogatás nélkül bevagonírozott áldozatokra, nem csupán kényszeru áttelepítés egy másik országba.
Hogy miért kell ezt most újra hangsúlyoznunk? Mert a magyarságot ért példátlan s legnagyobb történelmi traumának és népirtásnak a relativizálására irányuló kísérletek évrol évre kiújulnak, s ez turhetetlen. Tudniillik a Benes-dekrétumok körül megint fellángolt vitában bizony többször használják a médiában (nálunk és Szlovákiában egyaránt) az ottani magyarság második világháború utáni tragédiájára a „deportálás” kifejezést.
Bármennyire embertelennek minosül ugyanis felvidéki honfitársaink háború utáni kitelepítése, ez mégsem Auschwitz és nem Dunába lövetés… Éppen elég baj, hogy – és ahogy – oket kitelepítették, elüldözték, kitoloncolták, de – szerencsére – azért nem deportálták oket! Aki pedig megjegyzésembe belemagyaráz bármi szukkebluséget az úgymond nemzsidó fájdalmakkal szemben, az akaratlanul is megfeledkezik arról, hogy a holokauszt mennyire össznépi magyar tragédia, vagy csak a csomót keresi a kákán.
Fekete János, Gyor
